// 2025. július 19., szombat // Emília

Plágiummal vádolják a plágiumvizsgáló bizottság tagját

// HIRDETÉS

Petre Tobă volt belügyminiszter másolt doktoriját minősítette eredetinek.

Plágiummal vádolják azt az egyetemi tanárt, aki tagja volt az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) háromtagú szakbizottságának, amely megállapította, hogy Petre Tobă belügyminiszter doktori disszertációja nem plágium.

Marin Claudiu Ţupulant, a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia egyetemi tanárát a CRJI oknyomozó újságíró csoport vádolja azzal, hogy plagizált öt, 2012 és 2014 között írt cikkében.

A CRJI közli egy egyetemi tanár véleményét, miszerint Ţupulan cikkei esetében masszív és szándékos másolás azonosítható, akárcsak korábban Tobă disszertációja kapcsán. Az oknyomozók kiderítették, hogy a rendőrakadémia tanárának egyik kilenc oldalas cikke teljes mértékben megegyezik egy korábban megjelent kötet egyik részével. Ţupulan még az elütéseket is átvette az eredeti cikkből – állapítják meg.

A CNATDCU a múlt héten elutasította a szakbizottság jelentését miszerint Petre Tobă nem plagizált. A testület szerint a szakbizottság jelentése felületes, pontatlan és elentmondásos.

Petre Tobă plágiumügyét a PressOne portál robbantotta ki tavaly ősszel, miután kiderítették, hogy az akkori belügyminiszter (korábbi országos rendőrfőkapitány) doktori disszertációja máshonnan lopott szövegek gyűjteménye.

Tobă szeptember elsején lemondott, de nem a plágium miatt, hanem amiatt, hogy a DNA vizsgálatot indított ellene bűnpártolás gyanújával.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro