Plagizált a belügyminiszter, mégpedig egészen otrombán

Maradt még olyan politikus, aki képes önállóan megírni egy doktorit?
Hirdetés

Petre Tobă belügyminiszter doktori disszertációjának kétharmada plágium – írja a PressOne.

Az új miniszter, aki korábban három évben országos rendőrfőkapitány volt, a katonai és hírszerzési tudományok területén szerzett doktori címet az I. Károly Nemzetvédelmi Egyetemen.

Az a gond, hogy a 390 oldalas disszertációjában több mint 250 oldalt szó szerint, idézőjelek vagy hivatkozások nélkül átvett más munkákból.

A PressOne elemzése alapján Tobă disszertációja hevenyészett, gyorsan összedobott fércmű, amelyben a lopott szövegrészek mellett máshonnan átvett illusztrációk is láthatók.

A legprimitívebb hiba, ami a doktori munkában szerepel, az apud jelzés használatával kapcsolatos. Ez ugyanis a tudományos munkákban azt jelenti, hogy XY szerző szerint (lásd: XY). Nos, az rendőrdoktor ezt a szerző családneveként kezeli, tehát disszertációjában Joseph Stiglitz és Barry Buzan neve: Apud Joseph Stiglitz és Apud Barry Buzan és így természetesen az A betűnél szerepelnek a bibliográfiában.

Hirdetés

Petre Tobă azt nyilatkozta a PressOne-nak, hogy jóhiszeműen dolgozott doktoriján és hogy rendőrfőkapitányi munkája során jól tudta alkalmazni kutatásait.

Korábban több politikusról is kiderült, hogy plagizálta doktori disszertációját. A leghíresebb eset a Victor Ponta korábbi kormányfőé, az ő doktori címnek megvonásáról a következőkben dönthet az oktatásügyi miniszter.

Hirdetés