Miért nem jönnek a bevándorlók Romániába?

Jelenleg néhány láthatatlan akadály védi meg Romániát a globális bevándorlás nagy hullámaitól. Még túl korai kijelenteni, hogy ez a rögzítésre méltó tény közép- és hosszútávon jó vagy rossz következményekkel jár majd.

De lássuk, melyek ezek az akadályok.

Az első egy politikai és adminisztratív jellegű akadály:

hazánk tagja az Európai Uniónak, a Schengen-övezetnek viszont nem.

Az idegesen sürgető, nyaggatásra hasonlító politikai szorgalmazások ellenére a közösségi Európa nyugati államai halogatták és továbbra is halogatják belépésünket ebbe az övezetbe. Nem a Heszperidák Kertjéről van szó, de még csak nem is az Édenről.

Ennek ellenére a Schengen-tagság előnyei már a gyermekek előtt sem számítanak titoknak. A házukat, vagyonukat és általában véve életük előző részének teljes kontextusát hátrahagyó bevándorlók igyekeznek – ahogy az természetes is – minél előnyösebb és az elszenvedett óriási traumát tekintve minél jutalmazóbb térségbe jutni.

Nemcsak az identitásukat akarják megőrizni, annak minél több komponensével együtt, ami érthető, hogy ne idegenedjenek el teljesen (ebben pedig a vallásnak főszerepe van), hanem minél vigasztalóbb státuszt és pozíciókat is szeretnének megszerezni, akár minél nagylelkűbb szociális segélyek formájában is.

Ezért aztán, mivel jól tájékozottak, az EU legvirágzóbb országaiban keresnek új hazát, például Németországban vagy Svédországban. Mivel Románia nem tartozik ezek közzé, lehetséges befogadó hazaként nem válik túl vonzóvá.

Úgy tűnik, a bevándorlások előtti másik akadály az, hogy

Románia még nem tartozik az euróövezet országai közzé.

Ez megnehezíti a közös európai pénzhez való hozzájutást, ami fluktuációkat okoz a monetáris politikákban és egy bizonyos fajta pénzügyi „elszigetelődést”, ami elengedhetetlenné teszi a pénzváltást.

Minthogy a világ bármelyik polgárának az egyik életcélja, hogy minél jobb anyagi helyzetet biztosítson magának és minthogy a származási hazáikból kimozdítva a bevándorlókat erőteljesen érinti a rohamos elszegényedés (lebombázott rezsimeket, megsemmisült, elhagyott, vagy terror, esetleg megfélemlítés hatására tényleges értéküknél jóval kisebb áron eladott javakat hagynak hátra), arra lehet számítani, hogy amennyire lehetőségük van rá, akkor az euróövezet legkonszolidáltabb gazdaságait választják, ahol a pénz is erős.

A Románia határainál megjelenő idegenek masszív áradatával szembeni harmadik láthatatlan akadály hazánk jelenlegi állapota is. Egy olyan nemzet, amelynek nagyjából fele falun él, 40 százaléka – a legfrissebb statisztikák szerint – pedig írástudatlan, akiknek jelentős része, folyamatos vérveszteségként elhagyja az országot, ahol a nyugdíjasok száma hamarosan meghaladja majd az aktív lakosságét, korruptként elhíresült állammal rendelkezik, amely ráadásul még működésképtelen is, ahol a jólét nemhogy nem terjed, de éppenséggel visszaszorul,

nem igazán az a környezet, amelyben az idegenek védelmet keresnének.

Románia legfeljebb ideiglenes menedékként szolgálhat a kétségbeesettek számára, de ha ígéretesebb, csábítóbb lehetőségek is rendelkezésre állnak, akkor egyértelmű, hogy a románok által benépesített területek szerényebb helyet foglalnak el a népszerűségi ranglistán.

Ami a románok hozzáállását illeti ahhoz, hogy jelentős számban kellene jövevényeket befogadniuk, el kell mondani, hogy a honi félelmek csak részben megalapozottak. Mindenekelőtt azért, mert az utóbbi huszonöt évben már sok idegen telepedett le ebben az országban és alapított vegyes családot romániai állampolgárokkal, anélkül, hogy mindezek sorsdöntő gondokat és civilizációnk sorsára vonatkozó aggodalmakat keltettek volna.

De ott van még a nagyobb történelmi időszakok tapasztalata is, amikor nyelvünk és népünk kialakulási folyamata során, mint ahogy azután is, az idegenek mindig is jelen voltak és – néha jelentős apporttal – hozzájárultak a román nép, majd nemzet létrejöttéhez. Bár a történészek diskurzusából nem hiányzott a téma, még mindig hagy kívánnivalót maga után az azon való elgondolkodás.

Egyesek, a konzervatívok és az organikus szemléletűek számára

az idegenek mindig is akadálynak számítottak,

akik „megzavarták” és „elszabotálták” a társadalmi és etnikai kohézió elérésének természetes folyamatait, ezáltal elodázva a román identitás emancipációját, kikristályosodását és körvonalazódását.

Mások számára, akik nagyobb kíváncsiságot mutattak a történelmi megújulás, az etnokulturális és vallási különbözőség iránt, ők új energetikai és vitalitási forrásokkal, de ugyanakkor civilizációs és kulturális értékekkel is gazdagították az őshonos erőközpontok örökségét, az idők folyamán ötvöződve ezekkel, vagy a szükséges elkülönülésekhez, szakadásokhoz, tisztázásokhoz vezetve. Történelmünk ezen második értelmezésének fényében

az idegenek olyan katalizátorok, „erjesztők” voltak,

akik nem akadályozták meg a román identitárius fejlődési folyamatot, sőt további komplex és releváns összetevőkkel dúsították.
Tehát az életképes és szenvedélyes nemzetek életét bármely korszakban kísérő apokaliptikus félelmeken túlmenően nincs ok pont most jobban félni a nyelvek, a felekezetek és a rasszok keveredésétől, egy olyan korszakban, amikor Európában győztek a demokratikus rezsimek, megfelelő eszközöket biztosítva ahhoz, hogy ne büntető eszközökkel „szelídítse meg” és tegye életképessé az interkulturális érintkezéseket.

A román lét egyik fő jellemzője a közeledés és az együttélés volt,

és nem valamilyen kérlelhetetlen purizmus vagy túlzó vallásosság, ahogy azt az Erdélyi Iskola és a 19. századi latinisták túlkapásai alapján hinni lehetne (amelyek azért, rapszodikusan, bizonyos politikai válságok idején előfordulnak).

Jelenleg az a kérdés, hogy e láthatatlan akadályok – az adminisztratív-gazdasági vagy a félelmekkel és előítéletekkel kapcsolatos – közül melyik omlik le először, hagyományos állapotukba helyezve a románokat: amelyben új kapcsolatokat és együttélési formákat alakítanak ki a „másikkal”.

(A cím, a felvezető és a kiemelések a szerkesztőségtől származnak.)