Dacian Cioloş kormányfő mindenki tervét felborította. Tévedett, aki azt hitte, nem kéreti tovább magát és őszre beiratkozik valamelyik pártba, a Nemzeti Liberális Pártba (PNL), vagy a Mentsétek meg Romániát Szövetségbe (USR). A kormányfő nemrég megerősítette, hogy végig tartani fogja magát a mandátuma elején tett ígéretéhez, hogy a kormányfői tisztségből nem fog politikai játékot űzni.

Ismerjük el, ez ritka gesztus egy olyan országban, ahol a választók olyan politikusokhoz szoktak, akik csalódást okoznak nekik és mást tesznek, mint amit mondanak. Cioloş távol tartja magát a pártoktól, de koherens és gesztusaira mégis odafigyelő államférfiként cselekszik. Jórészt ez magyarázza a közvélemény részéről irányában megmutatkozó szimpátiát.

Nem ez az első alkalom, hogy Dacian Cioloş állta ígéretét,

hogy nem politizál. Megtette ezt már 2008-ban is, miután kinevezték a Tăriceanu-kormány mezőgazdasági miniszterének. A liberálisok akkor is minden áron ki akarták tenni a kirakatba. Akkoriban nem nagyon bíztam abban, hogy végig bírni fogja, de amikor 2009 novemberében kinevezték európai biztosnak, Cioloş még mindig politikailag be nem tagozódott technokrata volt.
Vannak, akiknek sokat jelent az adott szó és a lojalitás, bár ez a fajta rugalmatlanság a legtöbbször ellentétes a csoportérdekkel. Ilyen emberekkel lehet hosszú távon építkezni, de a kisszerű politikai játékokban nem lehet rájuk számítani.

Ne hívei a minden áron való újraértelmezéseknek és a hatalomban való túlélést szolgáló kompromisszumnak.Ma semmi kétség sincs bennem, hogy

Cioloş kormányfő a magánérdekek fölé helyezi a közérdeket,

hogy tisztességesen, a közjó megvalósítása érdekében cselekszik. Nem félek a szavaktól, mindazt, amit ma Cioloşról írok, már 2008 óta vallom, a kormányfő pedig koherens maradt önmagával.

Így aztán ez lenne a második alkalom, hogy Dacian Cioloş figyelmen kívül hagyja a pártok szirénénekét. Ezúttal valószínűleg abból a meggyőződésből teszi, hogy a PNL túlságosan elromlott, hogy meg lehessen javítani, az USR pedig túlságosan kezdeti állapotban van ahhoz, hogy pártként helyesen értékelni lehessen.

Azt hiszem, ami a Szociáldemokrata Pártot (PSD) illeti, meggyőződött, hogy egyszerűen nem lehet vele együtt dolgozni. Ez nem azt jelenti, hogy Dacian Cioloş lemondott minden belpolitikai tervről és már nem érdekli a hatalom. Ellenkezőleg, meggyőződésem, hogy

hosszú távon gondolkodik.

Cioloş kormányfő viselkedésében van egyfajta természetesség akkor is, amikor olyan eseményeken vesz részt, amelyeknek népszerűségnövelési céljuk van. Nem annyira az hatott rám, hogy vasárnap este egy menetrendszerinti járat turistaosztályán utazott Németországba, mint inkább az, ahogy önmagát hibáztatta, amikor a légi kísérő arra kérte a többi utast, várják meg a hivatalos küldöttség kiszállását. Amikor a kormányfő azt mondta, hogy „miattunk történik”, a jóérzés beszélt belőle.

Bármelyik egészséges erkölcsű személy ugyanígy gondolkodott volna. Tényleg hiszem, hogy Cioloşnak mélységesen kellemetlen volt a helyzet, ami teljesen különbözik a kiváltságok, villogás és vörös szőnyeg után sóvárgó román politikus klasszikus úrhatnámságától.

Mindnyájan olyan kormányfőt láthatunk, aki olyan imázsépítő gyakorlatoknak tekinthető akciókban vesz egyre gyakrabban részt, mint amikor a földrengés áldozatai iránti szolidaritásból Olaszországba utazott. Bár ebben az esetben afelé hajlok, hogy elhiszem Cioloş kormányfő iszonyatos drámák iránt érzett őszinte együttérzését. Lehet, hogy volt benne némi politikai számítás is, de úgy tűnik, képes hitelesen és hihetően, a román politikusokra jellemző túlzások nélkül viselkedni az ilyenfajta helyzetekben. Márpedig

ez különböztet meg egy utálatos politrukot egy tiszteletreméltó államférfitól.

Kérem, ne feledjék a fontos ügyekben mutatott helyes pozicionálását: habozás nélkül lemondásra szólította fel Petre Tobă minisztert, holott – a hasonló helyzetbe kerülő politikusok többségének megfelelően – arra is hivatkozhatott volna, hogy egyelőre csak kérés van a bűnvádi nyomozás elindítására. A kormányfő állásfoglalása a helyes, a természetes, amikor megkérdőjeleződik az állam egyik hatósága.

Ellenállt aztán a bírók pokoli nyomásának, akik nagyjából 18 százalékos bérnövelést követeltek. Ez is jogos volt, bár a saját rendeleteit kellett kijavítania, hogy megszüntesse a félreértéseket. A nagy pártok politikusai közül hányan bizonyították tettekkel, nem szavakkal, hogy van merszük néhány hónappal egy választás előtt megtagadni béremeléseket?

Összehasonlításképpen a liberálisok a köztisztviselőknek tett 22 százalékos béremelési ígérettel „álltak ellen a populizmus csábításának”.

Végül Cioloşnak nem sok mindent lehet a szemére vetni a mandátum kezdetekor mutatott bátortalanság miatt, amikor tévesen bízott a pártok együttműködésében, megpróbálva mindenkivel jóban lenni. Ez időveszteséget és a reformok néhány hónapos elodázását okozta. De a kezdeti habozásokat a politikusoktól való függéshez szokott technokrata rovására írtam.

Cioloş karrier-tisztviselőként viselkedett,

aki tudatában van annak, hogy a politikusok kezében van a jövője. Valami megváltozott időközben. A kormányfő nagy ügyességet tanúsított a saját imázsa kezelésében, egészséges politikai ösztönöket és nagy tapintatot a hatalom kezelésében.

A mélységes vezetői, hitelességi és igazi államférfiúi válságban lévő pártoknak szintén szükségük van Cioloşhoz hasonló emberekre. Figyelem, itt most az egyéni teljesítményről van szó, nem az amúgy vitatható eredményességű kormányéról, általában.
Politikai semlegessége azzal az előnnyel jár, hogy továbbra is pályázhat a kormányfői tisztségre, ha esetleg feláll egy nagykoalíciós kormány. Ha a választás után nem lesz kormányfő, akkor Cioloşt már nem köti majd a mandátuma elején tett ígérete.

Végül a politikusok egyelőre partvonal mellett végzett helyben futása a Iohannis elnökkel fenntartott kapcsolatában megóvja a kellemetlenségektől. Ha belép a politikába, akkor Cioloş

akár az elnökségért is indulhat 2019-ben.

Bárkinek, aki szeretne egy második elnöki mandátumot, nem erős riválisokra van szüksége, hanem sebezhető versenytársakra.

Persze, az a lehetőség is fennáll, hogy Dacian Cioloş már a választás előtt bekapcsolódik a politikába, a megerősített ígéretek ellenére. Akkor viszont pontosan ugyanolyan politikussá válna, mint az összes többi.