A DNA okkult hatalmak szolgálatában áll

Ezt Dan Puric színész-rendező, az ortodox román nemzeti eszme egyik nagy harcosa mondta, természetesen az Antena 3 egyik műsorában. És ezúttal a hatóság berágott.
Hirdetés

A Dan Puric által az Antena 3 adó „Sinteza Zilei” („Napi összefoglaló” – a szerk.) július 12-i műsorában kifejtett vélemények alkalmasak a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) tevékenységének tisztességessége és hatékonysága iránti bizalom aláásására, ugyanis azt a benyomást keltik a közvéleményben, hogy az ügyészek hatáskörükkel visszaélve cselekednek, az ország megsemmisítését célzó okkult érdekek eszközeiként. Erre a következtetésre jutott a CSM (Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács – a szerk.) Igazságügyi Felügyelete, mely keményen bírálja a rendező nyilatkozatait.

A CSM szerdán úgy értékelte, hogy az erdélyi metropolita, Laurenţiu Streza DNA általi meghallgatása után az egyes tévéadók műsoraiban tett kijelentések hátrányosan érintették az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét és az ügyészek pártatlanságába vetett bizalmat.

Azok az állítások, melyek szerint az egyház egyes magas rangú vezetőinek beidézése a DNA-hoz visszaélés az ügyészek részéről, utóbbiak tevékenységének pedig „romboló hatása van és az a célja, hogy a nép erkölcsi támpontjaira mérjen csapást”, felháborodást és elutasítást válthat ki az igazságszolgáltatással szemben.

A CSM úgy értékelte, hogy a Eugen Nicolicea képviselő, Rareş Bogdan tévés műsorkészítő és Dan Puric rendező által a Realitatea és az Antena 3 adók július 11-i és 12-i műsoraiban tett kijelentések, melyeket utólag más médiaintézmények is átvettek, ártanak az igazságszolgáltatás hitelességének, megsértve az ügyészek függetlenségét és pártatlanságát, és összességében az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét.

Erdély metropolitáját, Laurenţiu Strezát 2016. július 11-én idézték be tanúként a DNA-hoz, hogy a börtönben írt könyvek ügyében meghallgassák, melyben bűnsegédlet miatt folynak vizsgálatok a büntetésenyhítésben részesült rabok tudományos munkáit koordináló és hitelesítő egyetemi tanárokkal, az azokat megjelentető kiadók képviselőivel és a szabad lábra helyezést javasoló ANP-tisztviselőkkel szemben (Büntetés-végrehajtási Intézetek Országos Igazgatósága – a szerk.).

Mihai Gâdea: „Erős képekről van szó”

Dan Puric színházi rendező 2016. július 12-én az Antena 3 „Sinteza Zilei” című műsorának meghívottja volt az erdélyi metropolita, Laurenţiu Streza és a konstancai és tomisi metropolita ügyében. A műsort vezető Mihai Gâdea a hozzá intézett kérdésben valójában azt állította, hogy a meghallgatások túllépik a normalitás határát.

Mihai Gâdea: Megdöbbenéssel látjuk, hogy egy ősbemutatónak vagyunk a tanúi. Őszentségét, Laurenţiu Strezát, Erdély metropolitáját berendelték a DNA-hoz, hogy – mindenféle rovott múltú személyekkel egy szintre hozva őt – meghallgassák. Ma egy másik magas rangú egyházi vezetőt, Konstanca érsekét, Snagoveanu Őszentségét rendelték be a DNA-hoz, ugyanabban az ügyben. Azokról a könyvekről van szó, melyeket állítólag Gigi Becali írt a börtönben. Erős képekről van szó. Azokon a lépcsőkön, melyeken korábban Elena Udreát, Dorin Cocoşt, Nirót, Videanut és sokan másokat láttunk bilincsbe verve, ezúttal azokat láthattuk, akik egy olyan társadalom számára, mint a román, az erkölcsösség, a hit, a spiritualitás – és még folytathatnánk – csúcsát képviselik. Ön szerint ez a normalitás?

Az Igazságügyi Felügyelet szerint, „az erre a kérdésre adott válasz megerősítette a tévénézőknek szánt üzenetet, nevezetesen azt, hogy a valamiféle okkult érdekek szolgálatában álló ügyészek visszaélnek a hatáskörükkel”.

Dan Puric: Ez az az idézőjelbe tett normalitás, amit ki akarnak kényszeríteni. Ez egy másik rend. Ugyanúgy, ahogy új világrendet kényszerítenek ki, egy új erkölcsi rendet is kikényszerítenek, szintén idézőjelbe téve. Nem mondhatnám, hogy túlságosan meglepődnék ezen, úgy vélem, ez egy szakasz. Akik szét akarják verni ezt az országot, nagyon türelmesek. És ez szakaszokban történik. Nem csinálhatod meg hirtelen… Megfigyelték a következő dolgot? Azt, hogy ugyanúgy, ahogy ezek a szerencsétlen terrorista robbantások bizonyos ütemességgel követik egymást, elindítják, történik egy robbantás, majd egy időre eltűnik, majd jön egy újabb, mi is időről időre kapunk egy-egy ilyen iszonyatos lelki bombát. Azt támadják, ami a legszentebb számunkra, a támpontjainkat. Persze, a mai jogi kifejezésekkel élve mondhatod, hogy „bűnvádi nyomozás alá helyezik”, úgy tudom, hogy tanúként rendelték be őket… Megtehették volna ezt civilizált módon, ha ennyire komolyak, megtehették volna diszkréten, mert gyanítom, hogy a két egyházi vezető közül egyik sem foglalkozott ilyesmivel, de nem ezt akarták. Nyilvánosan akarták csinálni… Végiggondolták valaha, hogy jogilag erkölcsi szenvedésről is lehet beszélni? Végiggondolták valaha, hogy egy értékes ember társításával, a DNA olyan intézmény, mely effektív módon a romániai igazságszolgáltatást képviseli, és egy embert, akinek egész életében soha nem volt köze törvénytelenségekhez, ellenkezőleg, azt társítják (a fogalmazás az eredeti szövegnek megfelelő – a szerk.). Jogi szempontból Streza Őszentsége és Teodosie Őszentsége is azt mondhatják, gondolom, egy hét múlva azt mondhatják, hogy ’elemeztük a helyzetet, nincs semmi súlyos dolog a tanúi minőségünkben’, de a hatás társadalmi szinten, a világ mentalitása szempontjából már megtörtént. Látták, hogy még az egyház vezetője is… A második szakaszról már nem szereznek tudomást. És akkor a közvélemény ítélete, ez a módszer, hogy felsorakoztatnak egy bűnözőt, egy értékes embert, nagy kérdéseket vet fel… Ha nem tanulunk meg harcolni, mert ez egy támadás – persze, ez következetes, megtörtént már a Colectiv esetében, a vallások iskolákból történő eltávolítása esetében –, ez már egy másik szakasz. És akkor ezt nyilvánosan ki kell mondani. Abban a pillanatban, amikor előszeded a társadalmi nyaktilót és ilyen társításokat végzel, akkor ez már ítélet. Itt az erkölcsi szenvedésről van szó. Egy ilyen dolog, melynek hirtelen társadalmi célja van, becsületbeli üggyé válik. Végső soron el kell gondolkodnunk azon, hogy egy igazságügyi intézménynek van valami dolga két egyházi vezetővel, vagy egy nemzetközi kultusznak van valami dolga a román Egyházzal? Milyen mérkőzésről van szó?… Nos, a második. Amikor szét akarsz verni egy hazácskát, mint ez, a támpontjait kell elvenned. Elveszed a hitét, az értékeit, a hagyományát… Kinek használ ez a társítás, és nagyon jól mondta, ugyanazon az úton látjuk őket, ahol olyanok jártak korábban, akiknek meggyűlt a bajuk a törvénnyel. Tudja, eszembe jut, talán egy kicsit túlzónak tarthatja ezt az analógiát, de most a román népre gyakorolt hatásokra gondolok. Ez a DNA-ba vezető út. Ide-oda hurcolod őket ezen… Tudja, hogy Kongóban hogyan vadásznak a krokodilokra? Tudja, hogy a krokodilok ugyanazon az úton járnak? Elmennek a vízhez, majd ugyanazon az úton vissza. Csakhogy időközben az őslakosok elásnak egy kést és az felvágja a hasukat… És akkor, talán túlzásnak tűnik, amit most mondok, megsebesülünk. Kettős csapást mértek ránk. Az egyszerű polgár, aki most bennünket néz, erkölcsileg befektet a metropolitába. Tudja, hogy egy magas rangú személyről van szó. Attól kezdve, hogy társították, két döfés éri az egyszerű ember szívét. Az egyik az egyházra mért megrázó csapás, melyet hitelesítenek, mert íme, egy időre társították őket. És kettő, az igazságszolgáltatás érzésére. A román parasztnak, a románnak szüksége van erre az érzésre, az igazságra. A DNA…

Mihai Gâdea: Most az a kérdés, hogy miként érjük el, vagy miként érhetnénk el, hogy ez a lopás elleni harc – most a korrupció elleni harc már nagyon sokak számára kezd rosszul hangzani – legyen, de ne így… Egy késsel kenyeret is lehet szelni, vagy – ahogy ön is mondja – a krokodil hasát is felvághatod…

Dan Puric: Vagyis azt akarja mondani, hogy a DNA egyfajta citosztatikummá vált, mely a rákos sejtet és a jó sejtet is megöli… Csakhogy az utóbbi időben nagyjából mindent megöl. Meg kell nézni, nem szabad belemenni ezekbe a füstfelhőkbe. Persze, hogy ebben az országban 26 évnyi bűnözés után szükségünk van igazságszolgáltatásra… És akkor ők ráharaptak erre és azt mondták, ’adunk nektek igazságszolgáltatást’. De ugyanekkor bizonyos értékeket is eltörölnek. És akkor nem hagyhatom, hogy így megvezessenek… Tudja… azt szokták mondani, hogy jó szándékokkal köveztük ki a poklot. Ezt tolják előtérbe.

Mihai Gâdea: Mit tolnak előtérbe? A korrupció elleni harcot?

Dan Puric: A korrupció ellenit. Mögötte pedig érkezik a másik hadosztály, mely lassan és biztosan le akarja gyilkolni az értékeket, ismétlem, a hagyományt, a hitet…

Mihai Gâdea: Ön szerint kinek érdeke ezt tenni?

Dan Puric: Nem világos önnek, hogy ezt az országot el kell venni? Ezt az országot el kell venni. Romániát, és ezen most nem kell felháborodnunk… És akkor sor kerül az Egyházra, mely ellen, íme, vizsgálat folyik, pont fordítva történik minden, pont az ellen, mely eléri, hogy ennek a néha bekötött szemű igazságszolgáltatásnak – mert mintha ez a francia forradalom, ostoba, rációja lenne – egy kicsit keresztény perspektívája is legyen. Ez a nyomorék jog bíróság elé citálja az Egyházat. Pont fordítva! Van a két vár, Ágoston őszentsége szavaival élve: az égi vár és a földi vár. Te meg bíróság elé citálod… Miért idézték be őket? Mondja meg nekem, Gâdea úr, miért citálták bíróság elé Erdély őszentségét?… Megmondom. Azért, hogy kompromittálják őket.

Mihai Gâdea: Nem azért, hogy megalázzák őket?

Dan Puric: Az ugyanaz. Kompromittálják, megalázzák őket, zavart keltenek a másik oldalon… Semmi bajom a DNA-val, érti? Elképzelhető, hogy vannak ott egyesek, akik adott esetben rendkívüli munkát végeznek. Megmondom én, hogy hol irányítják őket. Nagyon figyeljen! Az az alak nem gondol arra, hogy az Egyháznál járt? Hogy teheted meg, uram, hogy a világ szeme láttára berendelj egy Metropolitát és kitedd őt ilyesminek… Elküldhetett volna valakit haza, vagy a Metropoliára: nézze, Őszentsége, erről van szó, szükségünk van a segítségére. Így kell civilizáltan tárgyalni. Csak ha az a célod, hogy… Nos, ha holnap az emberek azt társítják, hogy Dan Puricot berendelik a DNA-hoz, a közvélemény mentalitása ilyen, mint egy lakóházban, lehúzza a lábost, mert kifut a tej, tudja, azonnal lehúzza, ösztönösen reagál. Láttad, hogy még ez is, akit a tévében lehet látni, ez is csinált valamit.

„Példátlan durvaságú üzenet a DNA tevékenységével kapcsolatosan”

Az Igazságügyi Felügyelet szerint a Dan Puric által közvetített üzenet, „aki a román kultúra személyisége, azt akarja elhitetni, hogy a DNA ügyészeinek az a lépése, hogy tanúként berendelték az Egyház két magas rangú vezetőjét, csapást kíván mérni a román állam egyik erkölcsi támpontjára, nevezetesen a hitre, ezzel hozzájárulva az ország szétveréséhez”.

Hirdetés

* „Ez a DNA tevékenységére nézve példátlan durvaságú üzenet képes nemcsak negatív képet kialakítani erről az intézményről a közvéleményben, de felháborodást és elutasítást is.”

* „Vitathatatlan, hogy egy jól megalapozott érveken alapuló bírálata az igazságügyi szerveknek a szólásszabadság szférájához tartozik.”

* „Az viszont gond, ha ez a bírálat túllépi az elfogadhatóság és a konstruktivitás határait és – ahogy jelen esetben történt – afelé tendál, hogy szembeállítsa az igazságszolgáltatást és a román nép alapvető értékeit. Ezzel azt akarják elhitetni, hogy a DNA-ügyészek tevékenysége romboló jellegű és az a célja, hogy a saját népe erkölcsi támpontjaira mérjen csapást.”

* „Ezen kívül a DNA tevékenységének a ’rákos sejtet és a jó sejtet is megölő citosztatikumok hatásához” hasonlítása, a kifejezés metaforikus értékén túl, veszélyes üzenetet továbbít a polgárok felé, mely ez utóbbiak igazságszolgáltatással szembeni bizalmának és tiszteletének elvesztéséhez vezethet.”

* „Egy ilyenfajta megközelítés, még ha úgy is lehetne értelmezni, hogy az ’értékítéletek szférájába’ tartozik, jóval túllépi a vélemény szabad kifejezésének korlátait, mélyrehatóan rombolva azt a tekintélyt, amivel az igazságügyi szerveknek rendelkezniük kellene egy jogállamban.”

* „A vélemények kifejtése az e jog gyakorlása és a társadalmi érdekek védelme közötti kötelező egyensúly megtalálásának szükségességét is feltételezi.”

* „E szemszögből nézve azoknak az életérzéseknek, érzelmeknek, gondolatoknak, elképzeléseknek és véleményeknek, melyeket a kulturális élet egyik személyisége a médián keresztül közvetíteni kíván, a mérsékletesség, a visszafogottság jegyében kell állniuk, tiszteletben tartva a mások jogainak és a társadalmi érdekeknek a védelmére vonatkozó igényeket.”

* „Jelen esetben a gondolatok közreadásával kapcsolatos mértékletesség még inkább szükséges lett volna, tekintettel arra, hogy az üzenet a román kultúra olyan személyiségétől érkezett, akiben a közvélemény teljes mértékben megbízik.”

* „Ugyancsak a vélemény- és tájékoztatási szabadság korlátainak túllépését jelenti a műsorvezető viselkedése is, aki vendége üzeneteinek megismétlésével felerősítette azok hatását a ’Sinteza Zilei’ műsor 2016. július 12-i adásának nézőiben.”

* „Ezeknek a nyilatkozatoknak a hatását tovább erősítette, hogy azokat több tájékoztató honlap is átvette és közzétette.”

„Nyomást gyakorol az ügyészek tevékenységére”

Az Igazságügyi Felügyelet szerint ez az üzenet azt a gondolatot is magába foglalta, hogy az ügyészeknek külön elbírálást kellene alkalmazniuk egyes személyekkel kapcsolatosan a társadalomban betöltött pozíciójuk alapján, megsértve ezzel az igazságügyi tevékenységet uraló alapvető elvek egyikét, nevezetesen a pártatlanságot, mely részét képezi az összes állampolgárt megillető egyenlő bánásmódnak.

* „Azt állították, hogy az Egyház egyes magas rangú vezetőinek a DNA székházába történő berendelése túlkapás volt az ügyészek részéről, mert más, ’diszkrét’ megoldást kellett volna találni arra, hogy tanúként meghallgassák őket.”

* „Rendkívül súlyos áthallása van annak az állításnak, hogy ügyészek azért idézték be a két egyházi vezetőt – amúgy törvényesen és a büntetőeljárási törvénykönyvnek megfelelően –, hogy lerombolják a hírnevüket és ez olyan cselekedet volt, mely nem egy ’igazságügyi intézménnyel’ kapcsolatos, hanem egy ’nemzetközi kultusszal, melynek baja van a román Egyházzal’, mert egyrészt azt üzeni, hogy a törvényt nem kellene egyformán alkalmazni ezen ország minden állampolgára esetében, másrészt azt akarja elhitetni, hogy a DNA ügyészei nem a törvényt szolgálják, hanem bizonyos okkult érdekeket, melyek célja az ország szétverése azzal, hogy rossz fényben tüntetik fel a társadalom egyik alapvető pillérét, a román Egyházat.”

* „Ezek a DNA-ügyészekkel szembeni vádak képesek nyomást gyakorolni a tevékenységükre és megingatni az állampolgárok függetlenségük, pártatlanságuk és szakmai hírnevük iránti bizalmát.”

 

A címet a szerkesztőség adta. Fotó forrása: cancan.ro

Hirdetés