Merkel: nem a menekültek hozzák a terrorizmust

Mert az iszlamizmus már korábban is ott volt Németországban.
Hirdetés

Az iszlamista terrorizmus nem a menekültekkel érkezett Németországba – jelentette ki Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szerda este pártja egy kampányrendezvényén a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban lévő Neustrelitzben.

Német hírportálok csütörtöki beszámolói szerint a kancellár arra a kérdésre, hogy a menekültekkel együtt a terrorizmus is megérkezett-e Németországba, azt mondta, valóban tapasztalható, hogy menekülteket megkörnyékeznek és megpróbálnak megnyerni az iszlamista terrorizmus ügyének, de az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terrorizmusa „nem a menekültek révén jelent meg nálunk, hanem már itt volt korábban is”.

Angela Merkel hangsúlyozta, hogy a CDU és a bajor testvérpárt, a CSU a biztonsági szervek létszámának növelésével és hatáskörének kiterjesztésével reagál a fenyegetettségre.

A digitalizáció, a közösségi média vagy éppen a júliusi müncheni vérengzéssel összefüggésben széles körben ismertté vált darknet – az internetnek a névtelenséget biztosító speciális technológia révén főleg bűnözők által használt része – miatt a hatóságoknak állandóan fejleszteniük kell technológiai képességüket – emelte ki a kancellár. „Ami korábban kamerás térfigyelő rendszer volt, az rövidesen arcfelismerő rendszer is lesz” – utalt a biztonsági erők hatásköri kiterjesztésének irányára.

Mecklenburg-Elő-Pomerániában szeptember 4-én helyi törvényhozási (Landtag) választást tartanak, a CDU itt a második helyre számíthat (nagy)koalíciós partnere, a szociáldemokraták (SPD) után.

Hirdetés