Már megint elnézték egy páciens vércsoportját

A nő súlyos állapotba került.
Hirdetés

A személyzet mulasztása miatt nem a vércsoportjának megfelelő vért kapott egy beteg egy bukaresti kórházban, és ez akár az életébe kerülhet. A Mediafax szerint a transzfúzió következtében a női páciens súlyos állapotba került, átszállították a CF2 kórházból, ahol az eset történt, az egyetemi kórházba.

Rövid időn belül ő a második olyan beteg, akinek elnézték a vércsoportját (a kedden műtött nő vércsoportja 0, de ő AB-típusú vért kapott). Az égési szakkórházban történt emberi mulasztás következtében a szintén női páciens életét vesztette. A vizsgálat arra mutatott rá, hogy a kórház vérközpontja egy éve engedély nélkül működött.

Az utóbbi időben egymást érik az egészségügyet lejárató hírek: nemrég légylárvákat filmeztek le egy beteg nyaki sebében, csütörtökön pedig egy zárlatos sebészeti eszköz miatt műtét közben ért áramütés két orvost és egy beteget.

Nem sokkal a hír megjelenése után megszólalt az egészségügyi miniszter szóvivője, aki elmondta: a kórház vértranszfúziós részlege nem rendelkezett működési engedéllyel. Ennek két lehetséges oka van: vagy csak elmulasztották benyújtani a dokumentációt a közegészségügyi igazgatósághoz, vagy szándékosan nem tették le, mert hiányos a felszereltségük. Ha ez utóbbi igazolódik be, akkor felfüggesztik a létesítmény működését. A kórház akár 20 ezer lejes büntetést is kaphat. 

 

Hirdetés