Stoltenberg: a NATO nem akar konfrontálódni Moszkvával

A katonai szövetség tagállamainak vezetői Varsóban tárgyalnak. Az oroszok meg gyanakodva figyelnek.
Hirdetés

A NATO nem konfrontációra, hanem konstruktív párbeszédre törekszik Oroszországgal – jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára Varsóban, a pénteken kezdődő NATO-csúcstalálkozó társrendezvényeként szervezett szakértői fórumon.

Stoltenberg rámutatott: a NATO-t több irányból érő sokféle fenyegetés miatt a varsói értekezletet „nagyon különleges pillanatban” tartják. A veszélyek miatt az atlanti szövetség széles körű, a hidegháború óta legnagyobb reformját indította el, mely az elrettentés és a biztonság eszközeinek megerősítésére irányul.

„A NATO védelmi szervezet, nem keres konfrontációt” – hangsúlyozta a főtitkár, hozzátéve: a hidegháború régen véget ért, a történelemhez tartozik, és ott is kell maradnia. „Oroszország a legnagyobb szomszédunk, az európai biztonsági rendszer integráns része”, a vele folytatott párbeszédet a NATO-Oroszország Tanács szolgálja – jelentette ki.
 

Hirdetés