A Skócia által most újra elindított, akár egy újabb függetlenségi népszavazást is eredményezhető csatának látható módon óriási, példátlan tétje van.
És elvezethet annak az entitásnak a széteséséhez, mely most Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságaként szerepel a térképeken. Bevezető lépése lehet az ország (ahogy ma ismerjük) de facto és de jure eltűnésének, amennyiben – ahogy azt Brüsszelben és néhány európai fővárosban már hangoztatják – mind Észak-Írország, mind Wales átveszi ezt a forgatókönyvet.
Egyik korábbi anyagomban arról írtam, hogy Skócia már elindította a csatát a Nagy-Britannia által az Európai Unióból távozással üresen hagyott székért, mozgósítva ehhez minden barátsági, befolyásolási és szövetségesi struktúráját. Ez a kérdés annyira komoly, hogy Spanyolország – például – meg is ijedt, és fontosnak tartotta – Katalóniára és Baszkföldre gondolva – bejelenteni: nem veheti figyelembe a skót kezdeményezést… Ezzel a tagállamoknak is megüzente, hogy egy ilyen lépés támogatása veszélyes lenne, mert „hógolyó-hatást” válthatna ki és ez nemcsak az érintett országok belső stabilitását aknázná alá, hanem akár hasonlóan rendkívül veszélyes gondokat okozhatna a NATO-ban is.
Tehát, van-e még tét? Minden bizonnyal igen. A független Skóciára vonatkozó vitában nagyon súlyos kérdést vet fel a Skóciában lévő számos brit bázis és különösen a Glasgowtól 40 kilométerre levő faslane-i katonai bázis helyzete, ahol a brit hadsereg elrettentő ereje, a Vanguard osztályba tartozó, Trident rakétákkal felszerelt nukleáris tengeralattjárók állomásoznak. A Clyde-torkolatban […] elhelyezkedő katonai létesítmény két nagy bázisból, a Faslane-ből és a Coultportból áll. Ezen kívül itt felszíni hajók és rohamcsapatok, valamint kilenc Astute osztályba tartozó támadó nukleáris tengeralattjáró is található.
A Képviselőház védelmi bizottsága már az első skót függetlenségi népszavazás előtt is azt állította egy 2013 őszén közzétett jelentésben, hogy Skócia kilépése az EK-ból „komoly fenyegetést jelentene a brit elrettentő erő műveleti képességére…”, ami miatt „Nagy-Britanniának azzal kellene szembesülnie, hogy
elveszítheti a térségbeli katonai bázisokon lévő személyzetét, valamint a jelenlegi kapacitásai 1/12-ed részét képező katonai felszereléseit”.
Persze, fennáll annak a lehetősége, hogy egy ilyenfajta forgatókönyv esetén (a csökkentett felállású) Nagy-Britannia azonnali áttelepítési megoldásokat keres. Technikailag mindig vannak ilyenfajta létesítmények, de ne feledjük, hogy például Walesben máris gondok támadtak: környezetvédő mozgalmak megelőző tüntetésekbe kezdtek és ugyanez volt Angliában is. Ebben a kontextusban az egyik nagy érv – amit most Brüsszelben is újra felvetettek – egy tengeralattjáró-szakértő, William McNeilly, a Trident II DS stratégiai nukleáris fegyverzet technikusának híres levele. Romániában elsőként hívom fel erre a figyelmet, eredeti változata a Wikileaksen jelent meg és Küszöbön áll a katasztrófa a címe.
Az összeesküvés-elméletek csapdájának elkerülése érdekében fogadjuk el, hogy egyszerű véletlenről van szó, melyet semmilyen formában nem kapcsolhatunk össze a skót miniszterelnök, Nicola Sturgeon ígéretével, aki bejelentette, hogy a függetlenség megszerzése esetén a nukleáris katonai kapacitásoktól való megszabadulás lesz elsődlegességei egyike.
Most egy rendkívül bonyolult játék kezdődik azért a Nagy-Britanniáért, mely kilép az EU-ból és melynek struktúrái könnyen berobbanhatnak az államalkotó elemeiben esetleg sorra kerülő népszavazások hatására. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy jelentős zavar által jellemzett időszak kezdődhet a NATO két európai nagyhatalma egyikének műveleti állapotát illetően. Ha Skócia függetlenné válik, vajon tárgyalások kezdődnek Nagy-Britanniával a bázisok felszámolásáról vagy egyfajta kompromisszumos megoldás kialakításáról, melynek értelmében „NATO-bázisok” formájában megőrizhetőek lennének? Ez utóbbiról az elmúlt napokban hallottam Brüsszelben, önmagában érdekes távlat, de csak egy része egy másik kérdésnek:
a független állammá váló Skócia milyen helyet foglal majd el a NATO-n belül?
Talán a „Békepartnerség”-tagság valamilyen formája lehet a megoldás, de különleges státusszal, éppen a nukleáris bázisok miatt. Ez szintén lehetséges, de akkor mi lesz a skót miniszterelnöknek a nukleáris katonai bázisokra vonatkozó kampányígéretével?
Íme, csak néhány dolog, amivel a BREXIT jár majd, amelyeket, számomra még mindig teljesen tisztázatlan okokból, bár nyilvános információk szintjén jelen voltak, nem hoztak fel érvként az EU-ban maradás melletti kampány során. Ezek most, a britek, de mindnyájunk számára is sajnálatos módon, a NATO és az EU struktúráit, kontinensünk egész biztonsági rendszerét jelentősen gyengítő elemekként jelennek meg.
Nézzék meg az EU és a NATO ellen a román piacon is elindított propagandakampányt, melynek során a félelmek és meggyőződések ártalmas keverékével próbálják bebizonyítani az EU/NATO hibáit és működési zavarait, miközben az Orosz Föderáció humanizmusát, komolyságát, őszinteségét és erejét dicsérik. Ez nemcsak egy információs háború része, hanem
annak a hibrid háborúnak a komponense,
melynek célja végső soron az EU és a NATO közötti kibővített együttműködésből, valamint a Szövetség és a NATO közös keleti szárnyának bebiztosításából álló erőn alapuló megoldás meghiúsítása. Ebből fakad az a sietség, mellyel ott, ahol és akivel lehet, megjelennek és továbbra is megjelennek majd olyan népszavazások közös témái, melyek a rendszerből kilépésre összpontosítanak.
Ez is lehetséges, hiszen ez a demokrácia, de senki sem akarja megmondani, mik lesznek a végső következményei bármilyen EXIT-nek. Pontosan úgy, mint Nagy-Britanniában. Egy globalizált világban a következmények is globálisak, függetlenül attól, hogy mennyire nagy, kicsi, gazdag vagy szegény egy adott ország. Ki fizet majd meg ezekért a következményekért? Ki kész alternatív megoldást kínálni?
Ezek a valódi, mélyreható tétjei egy olyan vitának, mely azzal fenyeget, hogy szétrobbantja a rendszert. Az ilyenfajta, ekkora méretű események pedig ritkán zajlanak le békés módon.
A világ, és benne mi is, óriási sebességgel változik, és nem tudom, hányan készítettek kockázatelemzésen alapuló valódi számításokat. Egyes játékosok már ismerik a forgatókönyvet. Mások, a jellemükből fakadóan figyelmetlenek és provinciálisak és excentrikusak még mindig azt próbálják megfejteni, hogy mit akarnak mások, nehogy hibázzanak. De a képletet elkezdték felírni a táblára. És emlékezzenek, mit állított Shakespeare a Viharban: „Üres a pokol, itt van minden ördög…”.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.