Az EU történetének egyik legkíméletlenebb csatája zajlik éppen, mely váratlanul gyorsan fogalmazza át azt a hagyományt, melyet a diplomáciában az „üres szék technikájának” neveznek. Ezért ennek a szövegnek valószínűleg azt a címet kellett volna adni, hogy „Skócia, «az üres szék elmélete», avagy hogyan nyitották ki demokratikusan Pandóra szelencéjét”.

Az „üres szék” politikája eredetileg (és ez így maradt a BREXIT utánig) a francia kormány 1965. június 30-a és 1966. január 30-a közötti blokkoló politikáját jelölte. Annak idején de Gaulle tábornok, aki nem kívánta elfogadni egyrészt az (akkoriban a Közös Agrárpolitika végrehajtásával megbízott) európai mezőgazdasági irányító és garancialap, másrészt az Európai Parlament szerepének kiterjesztését, de mindenekelőtt a döntéshozatali egyhangúság elvének megváltoztatását (melyet az egyszerű vagy minősített többség vett át), úgy döntött, felfüggeszti Franciaország részvételét az EGK Minisztertanács munkálatain, ezzel az egész döntéshozatali folyamatot blokkolva.

Nagyon röviden ez a történet.

David Cameron az a politikus, aki az EU és az EK történelmében újra napirendre tűzte a kérdést, de úgy, hogy végig is vitte a gondolatmenetet: megláthattuk, hogy egy tagállam megszavazhatja kilépését a rendszerből. Az ő dolga, mondták a brüsszeli jogászok, erre van a szerződés 50. cikkelye és elindítjuk az eljárást. Technikailag így van. Politikailag ezzel kinyílt Pandóra szelencéje, mert minden szinten kíméletlen harc indult azért, hogy ki töltse be elsőként, minél hamarabb, bármilyen áron a Nagy-Britannia által szabadon hagyott széket és ki szerezze meg az elhunyt hölgy örökségének legjobb és legértékesebb részét, a szó legszorosabb értelmében.

Márpedig Nagy-Britannia öröksége rendkívül étvágygerjesztő

és vonzó a jelentkezők minden kategóriája számára. Csak ügyességre, jó és helyes brüsszeli információkra és diszkrét lobbizókra van szükséged, mert amúgy biztosan van miből válogatni.

Így aztán elindult a csata a hagyatéki lista legértékesebb ékszeréért: az eddig Nagy-Britannia által elfoglalt EU-tagi székért. És ezért hivatalosan már be is jelentkezett Skócia, melynek miniszterelnöke, Nicola Sturgeon Brüsszelbe is érkezett. A már megerősített találkozók listáján kulcsszereplők neve szerepel: az Európai Parlament elnöke (plusz a legfontosabb parlamenti frakciók vezetői) és az Európai Bizottság elnöke (Junckerrel 17 órakor kezdődik a találkozó), de ugyanakkor más tagállamoknál is intenzíven lobbizik ügye érdekében. Mindezt azután, hogy rögtön a BREXIT bejelentését követően, szombat reggelre összehívta a kabinetet, már bejelentve egy jogászokból, pénzügyesekből és diplomatákból álló tanácsadó csapat összeállítását annak kigondolására, hogy miként tölthetné be Skócia Nagy-Britannia „üres székét” az EU-ban.

„A kabinet egyetértett azzal, hogy azonnal meg kell kezdenünk a tárgyalásokat az európai intézményekkel és a többi tagállammal, hogy feltárjunk minden lehetséges megoldást Skócia EU-n belüli helyének megóvására” – Nicola Sturgeon.

A gond az, hogy „Skócia EU-n belüli helye” csak Nagy-Britannia részeként létezett (és jogilag e pillanatban semmi sem változott). Persze, Nagy-Britannia úgy döntött, hogy kilép a rendszerből, egy újabb skóciai népszavazás pedig meghozhatja a függetlenné válást, a kampány győztes témája pedig éppen ez lehetne: az EU-ban maradás, azokkal a garanciákkal, melyeket – esetleg – a miniszterelnök asszony megkaphatna.

David Cameron a szerencsétlen népszavazás kiírásával

közvetlenül, demokratikus módon nyitotta meg az utat a nacionalista ideálok teljesülése felé,

melyek – végre – a BREXIT témáját használhatják majd fel a függetlenségi népszavazásokhoz.

De hányan ülhetnek majd ugyanarra a székre? Persze, Észak-Írországban a Sinn Fein vezetői már bejelentettek egy népszavazási szándékot, de ezúttal az „anyaországgal egyesülésről”. Itt az Ír Köztársaságról lévén szó, automatikusan EU-taggá válnak.

De a walesi függetlenségi párt, a Plaid Cymru hétfőn, június 27-én bejelentette, hogy lemásolná Skócia lépését és kérné az EK-val szembeni függetlenségét, éppen azért, hogy benn maradhasson az EU-ban. Leane Wood, a párt vezetője már bejelentette, hogy a június 23-i népszavazás „abszolút mindent megváltoztatott” a walesiek és az angolok közötti történelmi kapcsolatban:

„Ha Skócia az EU-ban akar maradni és a függetlenség útját választja, akkor az Egyesült Királyság megszűnik létezni… Ilyen körülmények között Wales nem engedheti meg magának, hogy a kisebbik partner legyen egy csak Angliára redukálódó Unióban.”

Itt tartunk most és amikor mai tudósításomban azt mondtam, hogy óriási dilemmák tűnnek fel a láthatáron, akkor többek között erre is utaltam. Hiszen ez a Pandóra szelencéje jelenleg csak Nagy-Britannia örökségére vonatkozik, de amennyiben az EU folyamatokat és eljárásokat hoz létre az EK-ből a közeljövőben esetleg kiváló országok gyors felvételére, akkor ezzel precedenst hoz létre. Mégpedig azért, mert az utóbbi hónapokban számtalan üzenet volt arról, hogy nem lesznek a meglévőktől és minden eddigi jelölt országgal szemben alkalmazottaktól eltérő EU-csatlakozási eljárások. Ha ez megváltozik, akkor az igazi rémálom lesz. Más jövőbeni esetekben is alkalmazható lenne egy ilyen természetű precedens? Még akkor is, ha esetleg azt mondanák, hogy Skócia kérése, például, csak egyedi jellegű kivétel lenne?

Ez csak egyike a jelentős kihívásoknak, melyet a következő hónapokban, lehetséges módon szeptemberig, a következő rendkívüli csúcstalálkozóig megpróbálnak majd megoldani valahogy.

Még csak az elején vagyunk, mert elképzelhetik, az út egyik végkifejlete akár Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, egy globális gazdasági hatalom és nukleáris fegyverzettel rendelkező ország közigazgatási szétesése is lehet… Elképzelhetetlen. De meglehet, hogy mégis.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.