Újabb botrány a román királyi házban

Bizony az elég vicces, hogy egy koronás fő egy főrablóval bratyizik.
Hirdetés

A királypártiak nagy felháborodással fogadták Margit hercegnő és a büntetőügyben elítélt Liviu Dragnea PSD-elnök (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) találkozását, úgy értelmezve ezt, hogy a korona őre lemondott a monarchia gondolatáról. A királyi család semmilyen magánérdeke nem indokolja a trónörökös társulását egy büntetőügyben elítélttel, mutatnak rá a szakértők.

Liviu Dragnea PSD-elnök és Margit hercegnő az Erzsébet-palotában folytattak megbeszélést, melynek nyomán Dragnea azt mondta, ki fog állni azért, hogy sokkal jobban szabályozzák a királyi család jogállását.

„Az én álláspontom, amit közöltem ő királyi felségével és most nyilvánosan is kimondok, és a kollégáimnak is el fogom mondani, a következő: a romániai királyi család jogállását sokkal jobban rendezni kell. Ennek az alapvető, a román társadalom számára fontos intézménynek nagyon világos jogállással kell rendelkeznie, hogy segíteni lehessen neki és azt hiszem, ezt törvényben lehet szabályozni. A most folytatott megbeszélésből az derült ki számomra, hogy nincs olyan törvényi szabályozás, mely rendezné a királyi család státuszát és azt hiszem, ezt meg kell oldani és mindent elkövetünk majd azért, hogy megoldjuk”, mondta Dragnea.

E találkozót követően Liviu Dragnea a PSD politikai partnereivel – Călin Popescu Tăriceanuval és Valeriu Steriuval – is tárgyalt, akik egyetértenek Margit hercegnő javaslatának támogatásával.

„Ami történt, botrányos. A királyi család egyik tagja egy büntetőügyben elítélt személlyel tárgyal. Olyan dolognak tartom, ami nem válik becsületére egy koronás főnek. Köztársaság vagyunk. A királyi családnak csakis szimbolikus státusza lehet. Egy királyi család köztársaságon belüli szimbolikus funkcióján túlmenően nem kellene semmilyen szabályozás ezzel az intézménnyel kapcsolatosan”, mondta a szociológus Mircea Kivu.

„Dragnea számára siker volt”

Ezzel szemben Liviu Dragneáról készülhetett egy fénykép Margit hercegnővel és Mihály király arcmásával a háttérben. Ily módon Dragnea olyan politikai vezető szerepében tetszeleg, akit a nagy bizalomnak örvendő királyi család is fogad. „A kommunisták dicsekedni szoktak, amikor koronás főkkel találkoznak. Azt hiszik, hogy ez tiszteletre méltóvá teszi őket. Dragnea számára siker volt”, mutat rá a történész Stelian Tănase.

Hirdetés

Ennek ellenére a koronaőr pénzügyi érdekei nagyobb súllyal estek a latba, mint a király család megtépázott imázsa. „Kezelni kell a tulajdonokat, a címeket, a költségvetést. A királyi család költségeire kapnak egy bizonyos összeget. Ezeket próbálja meg rendezni. Az Erzsébet-palota státuszáról van szó”, mutatott még rá Stelian Tănase.

A román állam 2001-ben adta át Mihály királynak az Erzsébet-palotát, hogy volt államfőként élete végéig lakhelyként használja, a volt államfők jogait szabályozó törvény alapján. A király halála után a királyi család többi tagja már nem lakhatna többé törvényesen az Erzsébet-palotában és bármikor kilakoltathatják őket.

„Nincs felmentés”

A monarchisták egyáltalán nem fogadták megértően azt, hogy Margit hercegnő Liviu Dragneánál lobbizott, mert együtt mutatkozott egy büntetőügyben elítélttel. „Románia királyi családjának cinkossága Ion Iliescu PSD-jével nem egyéb, mint Mihály király 1947. december 30-i lemondásának rekonstruálása és szentesítése. Hogyan vethetné alá magát a korona örököse azoknak, akik 1990-ben fegyverrel üldözték Mihály királyt az ország útjain, annak, akik 26 évvel ezelőtt behívta a bányászokat és polgárháborút robbantott ki? Semmilyen tárgyalást sem lehet megérteni és még kevésbé felmenteni, mely alárendelné a koronát az illegális és illegitim köztársaságnak”, áll Marilena Rotaru, a TVR (közszolgálati televízió – a szerk.) Ora regelui (A király órája – a szerk.) című műsorának készítője Margit hercegnőhöz intézett levelében.

Marius Ghilezan újságíró rámutatott arra, hogy ebből a megállapodásból csak a monarchisták kerülnek ki vesztesen. „Őfelségeik kapnak majd 3-4 millió eurót a költségvetésből nyugdíjakra és az udvari inasok fizetésére. Három nyertes: a királyi család képviselői és a személyzet (akik finanszírozása a költségvetésből történik majd), a PSD, mely elhappolta a monarchizmust a PNL elől, és a Köztársaság, mely intézmény a korona jelképével legitimálja magát. Gyakorlatilag megtörtént a legitimitás átadása. Három nyertes. Csak a monarchistáknak nem marad egyéb, mint a hegyekbe menekülés”, vélekedett a monarchista újságíró.

 

A címet a szerkesztőség adta. Fotó hotnews.ro

Hirdetés