A Brexit és Románia (v)iszonya

Az eurokraták nem önmagában tartják veszélyesnek a nagy-britanniai népszavazást, hanem az esetleges ragályosságát. Nagy-Britannia kilépése a többi euroszkeptikusnak is lendületet adna, hogy fokozzák az EU elleni támadásaikat, láncreakciót indítva el.

Különben az Unió olyan kritikusai, mint Hollandia, Franciaország vagy Olaszország nem azért fejezték ki reményüket, hogy a britek a Brexit mellett szavaznak, mert az angolokat antipatikusnak tartják, hanem mert lépésükben támogatásra lelnek majd a saját követeléseik és a jelenlegi politikai irányvonal megváltoztatása számára. A francia François Billot de Lochner esszéíró és egy konzervatív irányultságú egyesület (Association pour la Fondation de Service Politique) elnöke különben a minap azt mondta, hogy „történelmi pillanatot élünk át, hiszen

ha a britek megszavazzák országuk kilépését Európából, megmentik Európát”.

Ha megijednek a rájuk gyakorolt rendkívüli média- és politikai nyomástól – mondta még a francia –, akkor az katasztrofális lesz, hiszen Európa ugyanabba az irányba fog haladni és „együtt fogunk ebbe belehalni” (a www.bvoltaire.fr idézete szerint).

A románokkal ellentétben mindenki heves vitát folytat a Nagy-Britanniában hamarosan sorra kerülő népszavazásról, hiszen így vagy úgy, de mindenki magára ismer a brit tipródásban. Nagy-Britannia az élvonalban van, megadja a hangot és olyan vitát gerjeszt, amire eddig sohasem került sor: miért lenne szükség egy nemzetek feletti európai államra? Hiszen ha Európa leállítaná az integrációnövelő lépéseit, akkor a britek sem akarnának feltétlenül távozni. David Cameron, aki most a korábbiakhoz képest eurofilnek tűnik, nem véletlenül követelte azt, hogy az angolokat hagyják ki a jövőbeni integrációs politikákból.

Nálunk azért a csúcspolitika is tart attól, hogy az integráció egy kétsebességű Európa kezdeményezésével folytatódhatna. Traian Băsescu már akkor beszélt erről, amikor még hivatalban volt, ezt mondja most Dacian Cioloş kormányfő is a Le Monde-ban megjelent interjújában: „Bármi is lesz a (népszavazás – a szerz.) eredménye, sort kellene keríteni egy modernizálási vagy újjáépítési folyamatra. Újra kellene gondolnunk az európai folyamatot, hogy túl tudjunk lépni azokon a válsághelyzeteken, melyeket a legutóbbi bővítés óta átéltünk. Olyan megközelítést kell találnunk, melyben mindenki hallathatja a hangját, különben egy több szintű és több sebességű Európa felé fogunk haladni. Ebben az esetben borítékolható a kudarc. Meg kell szoknunk, hogy egy 28 – és nem 12, vagy 15 – tagú Európában élünk, egy föderátor projekt körül.”

Mégis nagyon félénk és szinte érzékelhetetlen az, ahogy Románia a berlini, párizsi vagy brüsszeli politikai irányvonalakat bírálja. Míg

Magyarország vagy Lengyelország egyértelmű disszidensi álláspontokra helyezkedtek,

láthatóvá téve, hogy létezik egy keleti Európa a maga külön gondjaival és távlataival, Románia nem teszi meg a lépést a Visegrádi Csoport felé, továbbra is azt remélve, hogy „mintadiákként” több előnyhöz juthat, annak ellenére, hogy a nyugati Európa sohasem rejtette véka alá, hogy inkább Lengyelországot vagy Magyarországot szeretné. A németek például elégedettebbnek tűnnek a román politikával, mint a varsói konzervatív kormányéval, de a Mercedes mégis Lengyelországban fektet be.

Úgy tűnt, Klaus Johannis elnök egy kis kivételt tesz ebben a jelentéktelen szövetségi politikában, amikor nemrég védelmébe vette a Brüsszelből érkező bírálatokkal szemben Lengyelországot: „Nem hagyhatom szó nélkül, hogy az Európai Bizottság nemrég, június 1-én elfogadott egy véleményt a jogállamiság lengyelországi helyzetéről. A Bizottság által kiválasztott pillanat időszerűsége által felvetett kérdéseken túlmenően teljes mértékben bízom a lengyel demokrácia azon képességében, hogy a jogállamiság elvárásainak megfelelően megtalálja a legjobb megoldásokat, tekintettel arra, hogy Lengyelország hagyományosan szerepet vállal abban, hogy a poszt-kommunista időszakban egy tényleges demokráciát szilárdítson meg.”

A kijelentés jól és bátorítóan hangzik, hiszen Románia a mostani politikájával nemcsak az I. osztályú európai vasúti kocsiról maradhat le, de az Európa keleti részében lévő országok barátságát is elveszítheti, melyekhez – természetesen – sokkal közelebb áll. De elképzelhető, hogy ez a nyilatkozat csak az amerikaiak aggodalmának visszhangja, akik egy erődrendszert akarnak kiépíteni Oroszország ellen, melyben Lengyelországnak központi szerepe van, és nem kellene éppen most gyengíteni.

Románia gondját a strukturális gyengesége okozza,

melyet az európai integráció évei nemhogy nem számolták fel, hanem még tovább mélyítették. Ha saját gazdasági motorokra, népességnövekedésre és hatékonyabb oktatásra támaszkodhatna, akkor természetes szövetséget tudna kötni a visegrádi országokkal és már nem kellene a „kétsebességű Európától” félnie, mert elegendő lenne a saját ütemében haladni. Ezzel szemben Románia, olyan rettegően és törékenyen, ahogy most mutatkozik, csak abban reménykedhet, hogy Európa – ahogy azt Dacian Cioloş sugallja – továbbra is egy szocialista projekt marad, melynek célja 28 felé osztani az összes forrást, holott látható, hogy ez eddig sem volt így, és a fejlett nyugati országoknak már elfogyott a türelmük.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.