Legyűrték a franciák a románokat a nyitómeccsen

Sokáig kiegyenlített volt a mérkőzés, de egy klasszis villanás döntött.
Hirdetés

Nem volt könnyű küzdelem, de győztesen hagyta el a francia válogatott a hazai Európa-bajnokság nyitómeccsén a Stade de France gyepét a románok elleni mérkőzés után.

Avagy: a románok hosszú ideig meccsben voltak, tartották magukat, de végül 2-1 arányban alulmaradtak a jobban jegyzett, de ezt a mérkőzésen csak ritkán igazoló házigazdák ellen.

A meccsen magyar érdekeltség is volt, hiszen játékvezetőként Kassai Viktor tartotta a sportszerűség határai kötött a mérkőzést.

Az első percek lanyha játékát követően, amikor láthatóan mindkét csapat inkább azzal volt elfoglalva, hogy szokja az Eb hangulatát, a franciák majdnem hátrányba kerültek. A negyedik percben egy román szöglet után Stancu előtt landolt a labda a kapu előterében, de a román játékos annyira megilletődött, hogy három méterről laposan a jól vetődő Llorisba lőtt, majd a kipattanó labdáért egy darabig még mindig a kapu előtt zajlott a küzdelem, de végül a franciák fellélegezhettek.

A románok próbáltak nyomni, de helyzet a franciák előtt adódott: előbb Giroud bólintott a kapu mellé, majd egy ellentámadás végén Griezmann fejelte a labdát a bal kapufára.

Mindezt az izgalmat az első negyed óra hozta, ezt követően hosszú ideig kevés említésre méltó esemény történt, a franciák ugyan többet birtokolták a labdát, de ezért még akkor sem járt nekik pont, ha történetesen épp ők voltak a házigazdák, kapura viszont igazán nem voltak veszélyesek. Mivel pedig a románok sem, a mérkőzés unalomfaktora meglehetősen magas szintre hágott. Eseményt csak Chiricheş keményebb belépője, és az érte járó sárga lap jelentett.

A 36. percben aztán a franciák felpörgették az iramot, Griezmann pedig 11 méterről pörgetett kapura, de Săpunaru belelépett a lövésbe, és mivel ezt sem Kassai Viktor játékvezető, sem a partjelző nem vette észre, kirúgás következhetett.

Az első félidő ezt követően már sok izgalmat újfent nem tartogatott, a 45. percben Raţ még begyűjtött egy sárgát, miután látványos mozdulattal mellbe rúgta Giroud-t, majd később az áldozat fejelt a román kapu fölé, aztán jöhetett a pihenő.

A második félidő elején a románok úgy döntöttek, elkezdenek komolyan focizni, és beszorították a franciákat. Ez mindjárt ziccert is eredményezett: Stanciu adott kiváló passzt Stancunak, aki a kapu előtt mellel levette, majd kilenc méterről, jóformán senkitől sem zavartatva, magabiztosan lőtte a labdát jó messze a bal kapufa rossz oldalára.

Ez egy kicsit fölrázta a házigazdákat, akik egy ellentámadás végén meglepő módon egészen a román kapuig jutottak, de aztán Giroud gyakorlatilag hazaadta a labdát Tătăruşanu kezébe.

Majd Pogba lőtt kapásból a kapu közepe irányába, de Tătăruşanu jó reflexszel védett.

Az ezt követő szöglet után pedig jött a francia gól:

Payet ívelt középre, a kevéssel korábban bravúrosan védő Tătăruşanu rosszul futott ki, a határozottan érkező Giroud pedig jóformán a román kapus kezéből fejelve ki a labdát szerzett gólt.

Hirdetés

Nem sokáig örülhettek a vezetésnek:

Evra buktatta a tizenhatoson belül Stanciut, a jogosan megítélt büntetőt pedig egy betűvel „kevesebb” csapattársa, Stancu értékesítette.

A gyors egyenlítés miatt Giroud kissé elvesztette a fejét, és egy légi csata közben leterítette Pintiliit, amit Kassai sárga lappal honorált.

Ezt követően a franciák hosszú ideig hiába próbálkoztak, a románok taktikusan őrizték a döntetlent. A 89. percben azonban hiába volt minden taktika:

Payet 18 méterről, bal lábbal elképesztő gólt zúdított Tătăruşanu kapujának jobb felső sarkába.

A románok erre már nem tudtak válaszolni, így a házigazda válogatott nyögvenyelősen ugyan, de behúzta a győzelmet a balkáni „testvérnép” ellen.

A meccs embereként eredetileg – enyhén elfogultan – Kassai Viktort neveztük volna meg, de aztán Payet csodálatos góljával mindent vitt. Igaz, rezgett a léc, mert a kommentátor, Hajdú B. István megjegyzése egy kisebb kavarodás után, miszerint egy magyar döntött el egy francia-román területi vitát, egy ideig a meccs legkiemelkedőbb mozzanatának tűnt.

Didier Deschamps francia szövetségi kapitány az ellenfelet is dicsérte. „Tisztában voltunk vele, hogy a román csapat ellen nem lesz könnyű győzni, de végül sikerült, és ennek nagyon örülök. Szervezetten védekeztek, a szabálytalanságoktól sem riadtak vissza. Megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, de sajnos ők is betaláltak. A végén azért cseréltem, hogy kiharcoljuk a győzelmet. Négy támadónk volt bent, ez egy nagy torna nyitó meccsének hajrájában nem feltétlenül automatikusan történik így – jó, hogy most bejött.”
Anghel Iordănescu, a románok mestere érthetően szomorú volt. „Mesésen kezdtünk, és ha  az elején ki tudtuk volna használni azt a nagy helyzetet, egészen másképp alakult volna a mérkőzés. Aztán sajnos Stancu a második félidő elején is kihagyott egy ziccert” – ecsetelte. „Összességében a játékosaim betartották a taktikai utasításokat, és bár az eredmény nem nekünk kedvez, a játékukhoz csak gratulálni tudok. A fiúk nemcsak csalódottak, hanem nagyon kimerültek is, nehéz lesz regenerálódni a következő meccsre.”
A csoport, 1. forduló:
Franciaország-Románia 2-1 (0-0)

Saint-Denis, Stade de France, 75 113 néző, v.: Kassai Viktor
gólszerzők: Giroud (57.), Payet (89.), illetve Stancu (65.)
sárga lap: Giroud (69.), illetve Chiriches (32.), Rat (45.), Popa (78.)

Franciaország:

Lloris – Sagna, Rami, Koscielny, Evra – Pogba (Martial, 77.), Kanté, Matuidi – Griezmann (Coman, 66.), Giroud, Payet (Sissoko, 92.)

Románia:

Tătăruşanu – Săpunaru, Chiricheş, Grigore, Raţ – Stanciu (Chipciu, 72.), Hoban, Pintilii – Popa (Torje, 82.), Andone (Alibec, 61.), Stancu

 

Hirdetés