Vilajetté változunk?

A neo-oszmán doktrína ideológusai szerint nem lenne rossz ötlet.
Hirdetés

A helyhatósági választások küszöbén (a szöveg a múlt héten jelent meg – a szerk.), miközben már a vakáción jár az eszük és a Hexi Pharma tulajdonosának halálával kapcsolatos forgatókönyvek foglalkoztatják őket, a román hivatalosságok nem érzékelik azokat a sértegetéseket, melyeket a török elnök tanácsadója ereszt meg velünk szemben. A médiánk talán csak akkor venné át a török hivatalosságok nyilatkozatait, ha azok Antalyából üzennének.

Eközben mi toleranciáról, párbeszédről, multikulturalizmusról és arról beszélgetünk, hogy mecsetet kellene építeni minden muzulmán számára. Mára mindenki megfeledkezik az Oszmán Birodalommal szembeni több évszázados ellenállásról, közös frontról. Szintén manapság, ezúttal a hallgatásunkkal elhitetjük a török hivatalosságokkal, hogy jó úton haladnak. A magas szintű kapcsolatok már rég túllépték a protokolláris szférát, a balkáni típusú barátságok jelentik a politizálás új modelljét.

Az alábbi sorokkal vezetőinket, elsősorban Iohannis elnököt kívánom tájékoztatni, aki annyira elégedett volt a törökországi látogatásával, hogy ellenvetés nélkül belement a nagy bukaresti mecset felépítésébe, rajta kívül pedig kormányunkat, külügyminiszterünket és nem utolsó sorban törökországi diplomáciai testületünket.

A törököknek az alábbi nyilatkozatban szereplő államokkal szembeni beképzeltségét könnyen megállapíthatják abból a nyilatkozatból, amit Erdoğan elnök gazdasági főtanácsadója, Yigit Bulut adott a török TRT televíziónak:

„A Balkán visszatér Törökországhoz.

A Balkán visszatér földrajzi középpontjához. A görögországi, romániai és bulgáriai lakosság már arról beszél, hogy ki kell lépni az Európai Unióból, illetve egy újabb, Törökországgal közös forgatókönyvről. A kormányok a német kormány nyomásgyakorlása miatt nem szólalnak meg (ez valószínűleg arra való utalás, hogy a német Parlament elismerte az örményekkel szembeni genocídiumot), de…

Ezt beszélik egymás között az emberek. A kormányok, talán a német kormány nyomásgyakorlása miatt, nem beszélnek. A nép beszél, mert jól ismeri az Oszmán Birodalmat (elképzelése szerint az O. B. e társadalom egyik sikertörténete volt). Ez nagyon világos. Közép-Ázsiában is arról beszélnek, hogy miként vezessenek minket Isztanbulból. Afrikában is arról beszélnek, hogy miként vezessenek bennünket Isztambulból.”

Az Adevărul platformján levő blogomon nagyon sokszor írtam már a neo-oszmánság doktrínájáról, arról, hogy miként próbál Törökország a balkáni térségben terjeszkedni. A TIKA, a kormány alárendeltségében működő ügynökség többek között azzal foglalkozik, hogy közel kerüljön a lakossághoz azokban az országokban, ahova küldik. A TIKA-n keresztül valósulnak meg a fő projektek, a TIKA-n keresztül fogják megépíteni a főváros északi részében a sok vitát kiváltó és tervezett mecsetet.

A török elnök tanácsadójának kijelentése őszinte. Ő tényleg úgy hiszi, hogy Törökországnak terjeszkednie kell ebben a térségben, hogy a délkelet-európai államoknak vissza kell kerülniük Isztambul ellenőrzése alá, hogy ez a térség a törökök ellenőrzése alatt állt és ennek újra így kell lennie.

Elvárom, hogy a román hivatalosságok reagáljanak, cáfolják meg az ilyenfajta kijelentéseket, bírálják ezeket a kisiklásokat, ne fogadjanak el sértő nyilatkozatokat. Képviselőinknek tájékoztatniuk kell bennünket, milyen új közös forgatókönyvet vitattak meg Törökországgal, ha volt ilyesmi.

Hirdetés

Szintén ebből a nyilatkozatból kellene megtudnunk, hogy a német kormány milyenfajta Bulgáriára, Görögországra és Romániára gyakorolt nyomásáról beszél a török hivatalosság. Alárendeltjei vagyunk Berlinnek, onnan koordinálnak minket, alkualap vagyunk Törökország és Németország között? Ennek a Törökországból, a török elnök egyik tanácsadójától érkezett nyilatkozatnak a súlyosságát tisztázni kellene a Románia e térségen belüli szerepével és helyével foglalkozó románok előtt.

Az biztos, hogy a nyilatkozat nosztalgiákra épül.

A mai törököket az Oszmán Birodalomra emlékezteti, arra, hogy Isztambul a világ egyik fontos központja volt. A nosztalgia és az e szerep visszaszerzésére irányuló vágy a fantasztikumok közé tartozik. De ennek ellenére reagálnunk kell.

Ilyen csend közepette Törökországnak valószínűleg nyugodtan dolgoznia kellene a tervén. Ilyen vezetők mellett tényleg kár lenne, ha nem menne tovább.

Kevesebb, mint egy héttel azután, hogy az orosz elnök nyíltan megfenyegetett minket, ma Törökországból halljuk azt, hogy ki kellene lépnünk az Európai Unióból és az ellenőrzése alá kellene kerülnünk. Szerintük ez egy forgatókönyv.

Szerintünk?

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés