Néppárt: az RMDSZ eladta Kalotaszeget

A szövetség Kolozs megyei szintű egyezséget kötött a liberálisokkal – állítják.
Hirdetés

Az EMNP emberközeli kampányt folytatott – hangzott el Soós Sándor és Fancsali Ernő, a néppárt Kolozs megyei, illetve kolozsvári szervezete elnökének kampányértékelő sajtótájékoztatóján. Már csak az új választási törvény szigorú szabályai miatt is a „házalásra”, az emberekkel való személyes találkozásra építették kampányukat.

Mint megtudtuk, a megye 15 településén indítanak polgármesterjelöltet, és összesen 30 községben kampányoltak. A pártnak jelenleg 11 önkormányzati képviselője van Kolozs megyében, de nincs egyetlen alpolgármestere és polgármestere sem: Soós Sándor szerint ezt a számot szeretnék „feltornászni” 20 fölé, és szinte biztosak abban, hogy lesz néppártos elöljáró is, például Körösfőn és Torockón. Nem lesz könnyű dolguk a bejutással a megyei tanácsba, mert a választási küszöb megugrásához mintegy 17 ezer szavazatra van szükség, négy évvel ezelőtt viszont alig ötezer voksot sikerült összegyűjteniük.

Soós maga is polgármesterjelölt Erdőfeleken, bár nem taksálja túl sokra az esélyeit: a község 22 százaléka magyar, és a helyi RMDSZ nem őt, hanem a nemzeti liberális – volt nagyromániás – jelöltet támogatja.

A néppárt megyei vezetője ezzel kapcsolatban erősen fogalmazott: „az RMDSZ eladta Kalotaszeget”, mondta. Ennek alátámasztására hozza fel azt az esetet, amelyet mi is megírtunk: Kisbácsban, ahol négy éve féltucatnyi szavazaton múlott az RMDSZ-es jelölt győzelme, a Szövetség most nem indít saját jelöltet, hanem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjét támogatja.

Ugyanez történt Egeresen és Magyargorbón is, Széken pedig egy korábbi RMDSZ-es, most függetlenként induló jelöltet támogatnak. Egeresen és Gorbón a néppártnak viszont van jelöltje: ez utóbbi helyen Benkő Levente történész, újságíró neve merült fel lehetséges RMDSZ-es jelöltként, ha ő elindul, támogatták volna, és nem állítanak ellenjelöltet – fejti ki. Kisbácsban viszont az EMNP-nek sincs jelöltje, sőt tanácsoslistája sem – ismeri el.

Június ötödike után kiderül, mennyire bizonyultak „súlyosnak” a Néppárt jelöltjei

Hirdetés

Soós azt állítja: az RMDSZ megyei szintű megállapodást kötött a PNL-vel arról, hogy – egy kolozsvári alpolgármesteri és Kolozs megyei alelnöki pozícióért cserébe – a szövetség nem indít saját polgármesterjelöltet azokon a településeken, ahol van esélyes liberális párti jelölt (ez alól Kolozsvár a kivétel, mivel itt az RMDSZ-es induló Horváth Anna nem veszélyezteti Emil Boc megválasztását).

Arra a kérdésre viszont, hogy mire alapozza ezt a feltételezését, nem ad konkrét választ: több „helyi forrásra”, illetve informális úton terjedő értesülésekre hivatkozik, és azt is tudni véli, hogy az RMDSZ és PNL közti megyei szintű megállapodást egy péntek délelőtt ütötték nyélbe a szövetség Majális utcai székházában.

Ettől függetlenül magyarként, az erősebb érdekképviselet reményében szurkol – bár pártpolitikusként keserű szájízzel maradna –, hogy az RMDSZ-nek sikerüljön megnövelnie önkormányzati képviselői számát.

Fancsali Ernő kolozsvári polgármesterjelölt szerint ez minden idők legunalmasabb kampánya volt, köszönhetően az új – és általa alapvetően jónak tartott – választási törvény szigorának. A néppárt számára a többnyelvűség és az anyanyelvhasználat ügye az a minimum, amelynek alapján hajlandóak más pártokkal együttműködni – és tapasztalata szerint az új, kisebb pártok (mint a Monica Macovei által fémjelzett M10) fogékonyak ennek elfogadására.

A programjuk – ezt leszámítva – nem etnikai alapú, igyekeztek megszólítani a város román ajkú polgárait is: hangsúlyt fektetnek a közigazgatás decentralizálására, és mivel Kolozsvár negyedei lassan kisebb városokká növik ki magukat, kerületi önkormányzatok felállítását javasolják. Javítanák a közlekedési viszonyokat, a készülő terelőút mentén parkolókat hoznának létre, és városrészek szerint differenciálnák a parkolódíjakat. Továbbá úgy vélik, a jelenlegi szociális és hajléktalanhelyzet tarthatatlan.

Fancsali a funari örökség végleges eltakarítását nevezi meg legfőbb célként. „Több Kolozsvár, Cluj és Klausenburg, kevesebb Napoca” – összegez.

Hirdetés