Sajátos személyzeti politikát folytat az Állandó Választási Hatóság: az északkelet-romániai Botoșani megyében található Santa Mare község egyik szavazókörében például egy halottat nevezett ki választási bizottsági elnöknek a június 5-én esedékes önkormányzati választások előtt.
Mint kiderült, a baki annak nyomán következett be, hogy az állandó hatóság nem frissítette adatbázisát, mielőtt kisorsolta volna a választási bizottsági elnököket és helyetteseiket, pedig az önkormányzat már korábban jelezte, hogy az illető hölgy elhunyt.
Olvasson még:
Ennek nyomán minden bizonnyal új bizottsági elnököt neveznek ki, pedig akár azt is megléphették volna, hogy ebbe a szavazókörbe helyezik át azokat a polgárokat, akik elhalálozásuk ellenére még élőként szerepelnek a népesség-nyilvántartó adatbázisában.