Úgy tűnik, Románia jelenlegi politikusai a „belügyekbe való be nem avatkozás” témáját vették át hazafias lelkesedéssel és határtalan kitartással Nicolae Ceauşescu, a RSZK (Románia Szocialista Köztársaság – a szerk.) első elnökének elméleti örökségéből. Minden alkalommal, amikor Románia nyugati partnerei bírálatokat fogalmaznak meg az igazságszolgáltatás ellen indított támadások miatt, minden alkalommal, amikor a bukaresti parlamenti oligarchia visszaéléseit az euroatlanti értékekkel összeegyeztethetetlennek nevezik, a honi elit felháborodottan reagál.
Románia határait a nemzet képviselőinek lelkiismereteiből álló őrség védi.
A szuverenitást újra és újra kinyilvánítják és megvédik, azok tanításainak megfelelően, akik évtizedekkel ezelőtt a PCR (Román Kommunista Párt – a szerk.) főtitkára által kidolgozott doktrínához hűen szálltak szembe a kapitalizmussal és lakájaival.
Liviu Dragnea, Călin Popescu-Tăriceanu és Victor Ponta e szuverenista irányvonal leghangosabb és legagresszívebb csoportjához tartoznak. Számukra az Egyesült Államok vagy az Európai Unió fellépése a román nép által évszázados áldozatokkal kivívott függetlenséget csorbító beavatkozás. Úgy tűnik, a többé-kevésbé etnokratikus „Románia a románoké” gondolat vezérli őket, melyet az USL (hivatalosan már nem létező, a Szociáldemokrata Párt – PSD – és a Nemzeti Liberális Párt – PNL – együttműködéséből létrejött Szociál-Liberális Szövetség – a szerk.) retorikai fellángolási pillanataiban mindig fel szokott karolni. Zárójelbe kerül a NATO-hoz és az EU-hoz való tartozás. Különféle ürügyek szoktak alkalmat adni a nacionalista tirádákra: a Szenátus és elnökének a deveselui pajzs felavatásakor történt megsértésétől (Tăriceanut az Egyesült Államok nagykövetsége nem hívta meg – a szerk.) az AEÁ nagykövetének azzal kapcsolatos figyelmeztetéséig, hogy kísérletek történnek a korrupció büntetőügyi keretének aláaknázására.
Akármiről is lenne szó, az USL birtokolja a belügyeibe való ellenséges beavatkozások által fenyegetett haza iránti elkötelezettség monopóliumát. Eltúlozzák a korrupció mértékét, szokták nekünk doktori hangon, fő műsoridőben magyarázni, a román állam pedig rendelkezik a hatásai korlátozásához szükséges mechanizmusokkal. Bármilyen amerikai sürgetés ebben az érzékeny témában ellentétes a diplomáciai szokásokkal és kontraproduktív.
Az biztos, hogy létezik egy olyan szuverenitás, melyre a bukaresti elit minden alkalommal és minden olyan cselekedetekor hivatkozik, amikor korlátozni akarja a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) hatékonyságát és meg akarja félemlíteni a bíróságokat – ez pedig
a korrupció határtalan és abszolút szuverenitása.
E mentelmi jogok és kiváltságok biztosítását célzó szuverenitás nevében hivatkozik a Szenátus elnöke a Parlament központi jellegére és indít frontális támadást a CSM (Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács – a szerk.) és a magisztrátusok ellen. E helyi bárók és központi védenceik hasznát szolgáló szuverenitás nevében gyakorolja kifinomult iróniáját Liviu Dragnea.
A saját mindenhatóságuk alapját képező szuverenitás, a polgárokat örök alsóbbrendűségre redukáló rendet jelentő szuverenitás, az egyenlőtlenségek és a földalatti szolidaritások rendszereként működő szuverenitás, íme, ezt az építményt kell az örökkévalóságig védelmezni.
Egy amorf és passzív Románia konzerválása ettől az önkényt, klientúra-építést és arroganciát bátorító szuverenitástól függ. A politikai elrendezésnek a modernizálás a halálos ellensége. Az alkotmányos egyenlőség alkalmazásától elválaszthatatlan modernizálás azt a monopóliumot sértené, mellyel ez az elit évtizedek óta rendelkezik. A folyamatos külföldi nyomásgyakorlás és a hazai civil kurázsi megjelenése közötti kapcsolat nyilvánvaló, és magával a Románia átalakulásával kapcsolatos folyamat dinamikájával függ össze. Az euroatlanti viszonyítási pontok által kínált horgonyok híján a 2016-os év Romániája egy oligarchák és cinkosaik által uralt térség lett volna. „A belügyekbe való be nem avatkozás” szavatolta volna e kiváltságok rendjének szilárdságát.
A korrupció szuverenitása elkerülhetetlenül a polgárok és a törvény uralma ellen irányul. Mechanizmusa csak a gazdasági verseny szabályainak programszerű és kitartó megsértéséből álló eltorzult környezetben képes működni. Az utóbbi hónapokban egymást követő válságok
egy irányítói által tudatosan elszabotált állam
iszonyatos képét festik le. A korrupció szuverenitása gyilkol, fertőz és fejletlenségre kárhoztat. Ebben a kijelentésben nincs semmi absztrakt – a Colectiv tragédiája és az egészségügyi rendszeren belüli botrány ennek az évtizedekre elhúzódó sodródásnak a közvetlen és iszonyatos bizonyítékai.
A „belügyekbe való be nem avatkozás” most, akárcsak a győzedelmes szocializmus korszakában, az az eszköz, mellyel a bírálatokat akarják elbátortalanítani és a népet igyekeznek bilincsbe verni. A politikai demagógia retorikája megőrizte mérgező képességét. Egy elszigetelt és „szuverén” Románia a politikusai mohó ösztöneinek odavetett ország lenne.
Ezt a jövőt idézi fel meghatottan a régi vagy az újabb USL – egy bűnvádi nyomozások alól felszabadított Románia, egy derűs Románia, melyet olyanok vezetnek, akik nem szűnnek meg kimutatni hangzatos hazafiságukat, egy olyan Románia, melyben nekünk, egyszerű embereknek tudnunk kell, hol a helyünk és az a kötelességünk, hogy alávessük magunkat a felettünk lévőknek, egy örök nyugalom és derűség Romániája, mely fölött érdemdús parlamenti képviselői őrködnek.
A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.