Két dolgot tartok relevánsnak a Cătălin Tolontan által vezetett csapat kórházi fertőtlenítőszerekről szóló, a Gazeta Sporturilor-ban megjelent oknyomozásban.
Az első: Ez az oknyomozás szakmai szempontból messze magasra repítette Tolontan csapatát, a román újságírók többségéhez viszonyítva. Többséget mondok (és nem minden újságírót), mert más médiacégeknél is akad itt-ott egy-egy profi. (Az Adevărulnál is van néhány, mindenki tudja, kik azok!) A következő években nehéz lesz behozni ezt a lemaradást, mert a többség, az elismert „véleményvezérekkel” az élen, nem képes és nem is tudja, hogyan lépjen ki az újságírói szakma „kis dolgaiból” és kisszerűségeiből. Jól érzik magukat a zsurnalisztikai semmiségek terepén, melyekhez az olvasóközönség már hozzászokott. A Gazeta Sporturilor munkatársaiban megvan a közszolgálat tudata és a sajtófogyasztó iránti tisztelet, és ezt lehetetlenség elveszíteniük, hacsak nem üt be valamilyen kataklizma.
Az összes Cătălin Tolontan által vezetett újságírói oknyomozás még bizonyít valamit, a felvetett témákon túlmenően:
nem a román újságírók a hibásak azért a katasztrofális állapotért,
amibe a romániai sajtó (tévé, rádió, nyomtatott, online) jutott. Ezért az erkölcsi és pénzügyi katasztrófáért azok a börtönérettek, imposztorok és jellemtelenek a felelősek, akik a román sajtót finanszírozták és vezették. (Elképzelések nélküli alakok.) Nagyon sok tehetséges, elhivatott újságíró van, akik nyomorúságos erkölcsi és anyagi körülmények között dolgoztak és nem írhatták ki magukból, nem követhették elképzeléseiket és hitüket ebben a szakmában olyan tulajdonosok, úgynevezett menedzserek és más nevetséges alakok miatt, akik lerombolták a románok sajtó iránti bizalmat. Végső soron ebből lehet választani: vagy profi akarsz lenni vagy valamelyik tulajdonos vagy mentálisan terhelt politikus kiszolgálója.
A második: A fertőtlenítőszerekkel kapcsolatos oknyomozás megmutatta (vajon hanyadjára?), hogy Romániában nem érdemes élni. Romániában
belehalhatsz a rendszeren belüliek nemtörődömségébe,
a csalók, a lehúzók ügyleteibe, a hatóságok lustaságába, a politikusok felelőtlenségébe és a környezetben lévő (agymosottak) passzivitásába, akik az ablakon kinézve már néhány esőcseppből is „áradatokat” képzelegnek rettegve.
Romániában meg lehet halni, de nem érdemes élni. Mert a kórházakban az emberek hullanak, mint a legyek. És emiatt senki sem háborodik fel vagy aggódik: sem az adófizetők, sem a rendszeren belüliek, sem a hatóságok. „Ez van!” – ismételgetik bűnös passzivitással. És senki sem akarja alapjaiban megváltoztatni a rendszert és a románok életét. Az embereket teljesen semmibe veszik. Nincs szükség gulágra vagy megsemmisítő táborra. Románia egyszerű létezése elég ahhoz, hogy kínok közt, nemzettársaid által hidegvérrel legyilkolva végezd be. A román állam képtelen véget vetni ennek a genocídiumnak. Külföldi segítségre van szükségünk e gyilkosságok megakadályozásához, nem Isten könyörületére.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.