A francia törvényből ihletődött román alkotmány nem tesz különbséget a nemzetiség és az állampolgárság között. A román államot már az első cikkelyben „egységes nemzetállamként” határozták meg. Rendkívül súlyos következményekkel járó fogalomzavarról van szó. A terrorizmus és a masszív bevándorlás miatt ez a zavar különösen a francia államnak okoz gondokat az utóbbi években.
Úgy tűnik, a jelenség egyelőre elkerüli a román államot. A múltban azért voltak nehézségek. Mihály királyt 1948 áprilisában, vagyis három hónappal azután, hogy kényszer hatására lemondott a trónról, Petru Groza kormánya rendeletileg megfosztotta román nemzetiségétől. Az 1989 utáni hatalom hallani sem akart arról, hogy népszavazást írjanak ki a kormányzati formáról. Az ördög ügyvédjeként arra kértem a frissen megválasztott elnököt, hogy egy ilyen népszavazással legitimálják a köztársaságot. Természetesen tudtam, hogy a királyságnak nincs semmi esélye, de a köztársaságnak nem kellett volna elszalasztania az alkalmat önmaga legitimálására az 1948-as hiba után, amikor megfosztották nemzetiségétől a királyt. Nem vagyok idealista, de azt hiszem, hogy ilyesmikre különösen szükség van egy új kormányzati forma bevezetésekor. Még ha csak a szimbolika kedvéért is teszik. A Polgári Szövetség Párt (PAC) képviseletében megfogalmazott kezdeményezésem visszhangtalan maradt. Ion Iliescu a harmadik mandátuma alatt megtette azt, amit elődje, Emil Constantinescu megígért, de elfelejtett végrehajtani. Nem írt ki népszavazást, de visszahelyezte a királyi családot a történelmi jogaiba. Ez csodálatos, de politikailag értéktelen gesztus volt.
Visszatérek a két fogalomhoz, melyek közül csak az egyik szerepel az alkotmányban.
A nemzetiség a származás természetes következménye.
Én például román nemzetiségű vagyok, mert román családban születtem meg Romániában. Nemzetiségemtől senki sem foszthat meg. Akármit is tennék. A nemzetiség, akárcsak a nyelv, születéssel szerzett. Született román vagyok.
Ezzel szemben az állampolgárság szerzett jog: egy adott életkorban, amikor úgy ítélik meg, hogy már felelős vagy a tetteidért, az állam a személyi igazolvánnyal együtt az állampolgárságot is megadja neked. Ez azt jelenti, hogy az ország állampolgárává válva az alkotmányban és a jogrendben rögzített minden joggal és kötelezettséggel rendelkezel. A pragmatikusabb államokban, például az AEÁ-ban, az állampolgárt adófizetőként határozzák meg. A törvényi elvárások be nem tartása az állampolgárság visszavonásához vezethet. Ehhez az államnak joga van. Ezen kívül az állampolgárság személyes döntés eredménye is lehet. A nemzetiség adottság. Az útlevél, mint ahogy bármely másik azonosító irat, az állampolgárság elismerésének egyik formája. Semmiképpen sem a nemzetiségé.
El tudják képzelni, hova jutnának az AEÁ-ban, ha összekevernék ezeket a fogalmakat? A francia szocialista kormány abba ütközött, hogy nem foszthatja meg nemzetiségüktől a Franciaországban született terroristákat. Hosszú és viharos vita kényszerítette visszakozásra őket. Nem feltétlenül azért, mert a lépést a politikai jobboldalra jellemzőnek tartották volna. Hanem mert ez az emberi jogok megsértését jelentené. Az a gond, hogy számos terrorista Franciaországban született és megszerezte a francia nemzetiséget. A hagyomány szembement volna egy ilyenfajta lépéssel. Ennek a gondnak
jogilag egyetlen megoldása van: ketté kell választani a két fogalmat.
Egy nemrég bevándorolt személy esetében, aki nem francia nemzetiségű, fel sem merül annak a kérdése, hogy bármilyen jogot megadjanak neki vagy akadályba ütközne a kiutasítása, ha terrorizmusban bizonyulna bűnösnek. Az ügy egyszerű. Egy Marseilles-ben született magrebit nem foszthatsz meg nemzetiségétől, még ha önkényesen adtad is meg neki, de ha a befogadó ország elleni tettekben bizonyul bűnösnek, akkor esetleg visszavonhatod az állampolgárságát. Azzal a feltétellel, hogy azt jogilag el kell választanod a nemzetiségtől. És azzal, hogy az előbbit meg kellett adnod valamikor korábban.
Ez nem játék a szavakkal. A két kifejezést törvényi és jogi szempontból nem szabad szinonimának tekinteni. Fogalmi összekeverésük gyakorlati zavart von maga után. Íme: milyen helyzete van egy német kisebbséginek, mint amilyen maga Románia elnöke, vagy egy magyarnak egy magát „nemzetinek” nevező államban, ahogy az az alkotmányunkban szerepel, hiszen sem az előbbi, sem az utóbbi nem román nemzetiségű? Ha kizárólag csak az állampolgárság szemszögéből néznénk őket, akkor igen, nem lenne semmilyen gond.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.