Beletúrtak az RMDSZ büdzséjébe

Azt nem lehet tudni, hogy a Szövetség konkrétan mire költött, de azt igen, hogy mire tervezett költeni.
Hirdetés

Folytatódik az Átlátszó Erdély sorozata arról, mire költi az RMDSZ azt az évente 4 – 4,5 millió eurónyi lejt, amelyet a kormány biztosít a magyarság mint hivatalosan elismert, parlamenti képviselettel rendelkező nemzeti kisebbség számára. (Az RMDSZ 2009 óta kezeli ezt az összeget, azelőtt ez az RMDSZ-irányította Communitas Alapítványhoz folyt be, az RMDSZ pedig a parlamenti pártoknak járó támogatást vette fel.)

Az évi költségvetésekből csak sejteni lehet, mire szánta a Szövetség a pénzt, hogy konkrétan mire költötte, arról költségvetési teljesítés nevű dokumentumot kellene összeállítania, de ilyet a pénzt folyósító Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala nem kér, csak egy vázlatos beszámolót.
 
Az évek összehasonlítását nehezíti, hogy a 2013-2015 közötti időszak költségvetéseit más struktúrában állították össze, mint a 2010-2012-es időszakét.
 
Az nem nagy újdonság, hogy kampányévben, például 2012-ben nőttek az RMDSZ költségei, de a bevételei is, kampányt ugyanis nem szabad finanszírozni ebből az állami költségvetési forrásból, amely egyébként az RMDSZ bevételének túlnyomó részét adja:
 
 
A büdzsékből kiderül, hogy 2012-re nagyon megugranak a tervezett kiszállási és üzemanyagköltségek, illetve a kulturális rendezvényekre szánt összegek az előző két évhez viszonyítva. A választási évre előirányzott üzemanyagkiadás például akkora, hogy abból 36-szor lehetne megkerülni a Földet az Egyenlítő mentén – számolta ki az Átlátszó Erdély.
 
Ez akkora összeg, amit még kampánnyal sem lehet elkölteni, ezért az Átlátszó Erdély azt valószínűsíti, hogy az említett három költségtípusba az RMDSZ nemcsak saját működési költségét, hanem az általa (a Communitas Alapítványon keresztül vagy más keretből) támogatott erdélyi magyar civil szervezetek költségeit is betervezte. Csak valószínűsíti, mert a költségvetésből nem derül ki, hogy ezek közül mi az RMDSZ saját rendezvénye, illetve mi a civil szervezeteké. „Az sem világos, hogy ezek közül a rendezvények közül mi a kampányrendezvény, amire elvileg az RMDSZ bevételi oldalon egy 3,5 millió lejes (780 ezer eurónyi) tételt tervezett be” 2012-re – írja az oknyomozó blog.
 
2013-tól megváltozik a büdzsék struktúrája, külön tételként jelennek meg például az RMDSZ által támogatott civil szervezetek. A számukra „nyílt pályázatokat lebonyolító Communitas Alapítvány költségvetése évi 5,8-7,9 millió lej (1,3-1,7 millió euró). A nyilvános kiírások ennek a keretnek csak mintegy a felét, 3,7-4 millió lejt teszik ki, a keret nem nyilvános részét meghívásos pályázatokon osztják szét” – írja az Átlátszó Erdély.
 
 
További részletek például arról, mennyit szánt az RMDSZ a 2013-as és 2015-ös kongresszusára, vagy a Markó Béla vezette Kós Károly Alapítványra, az Átlátszó Erdély bejegyzésében olvashatók, innen ágyaztuk be a fenti táblázatokat is. Az évi költségvetések itt .pdf, itt pedig .xls formátumban letölthetőek, kellemes turkálást mindenkinek!

Hirdetés