Ettől szép az élet. De egy szakszervezetis lelke ezt nem értheti meg. Az Operában kialakult helyzet továbbra is kis jellemeket hoz a felszínre: az „idegen” Kobborg és Alina Cojocaru kitiltása az intézményből, burkolt megvesztegetési vádak, a táncosnő gyalázása, mert akcentussal beszéli a románt. Ezt a drámát egy három rendezőből álló csoport állítja színre egy belső hatalmi harc keretében, és ehhez a törzsi nacionalizmust használják fegyverként.

Köztudomású, hogy a modernség nehezen találja meg a helyét a romániai állami művészeti életben. Ezt bármikor tanúsíthatja Andrei Şerban – veszélyes gondolatokkal hazatért rendezői tapasztalatai alapján –, de más művészek is, akik

a színházakban és zenekarokban tanyázó tősgyökeres románok által emelt falakba ütköztek.

Nem olyan könnyű egy óriási hiúságokra épülő világból kiszorítani a kommunizmust és egalitarista megnyilvánulásait.

Az Operánál kirobbant botrány jobb megértéséhez ismerni kell néhány információt. Először is a főszereplőket. Az egész abból indult ki, hogy három héttel ezelőtt Tiberiu Soarét kinevezték ideiglenes igazgatónak. Vlad Alexandru miniszter lépését a legvalószínűbb módon tanácsadója, Rareş Zaharia rendező javasolta. Rareş Zaharia azután mondott le a tanácsadói tisztségéből, miután Tiberiu Soare oldalára állt a belső botrányban, és ő az Operánál kirobbant idegenellenes lázadás három vezetőjének egyike. A harmadik Vlad Conta, aki Tiberiu Soarét követte a vezetőségben, amikor utóbbit leváltották. Egy érdekes részlet: Vlad Contának rövid mandátuma alatt sikerült zenekari karmesterként alkalmaznia Tiberiu Soarét (ismétlem, akit éppen leváltottak az ideiglenes főigazgatói tisztségből). Így aztán Soare az Opera alkalmazottjaként nyugodtan eljátszhatja, hogy a tiltakozók legitim képviselője.

A tét. Úgy tűnik, a lázadók vezetői a vezetőségi tisztségek megszállására és a szerződéskötésekre pályáznak, melyeket az Opera és az Operett átszervezéséről szóló kormányhatározat alkalmazása után írnának alá (melyet 2013-ban bíróságon támadtak meg, de az összes ítélet ellenére továbbra is hatályban maradt). Tiberiu Soare, egy fiatal és ígéretes, de egy neves intézményben, a Nemzeti Operában határozott ígéret nélkül maradt karmester számára kitűnő karrierlehetőség, miután 2015-ben távozott a Rádió Zenekarából. Mi a tét a tiltakozók tömege számára? A Kobborg-korszak előtti status quo visszaállítása, hiszen a balett de facto vezetője véget vetett a középszerűség egyensúlyának és bevezette a versengést az állásokért.

Ne feledkezzünk meg a pénzügyi gondokról sem. Persze, hogy az alkalmazottak frusztráltak az alacsony bérek miatt, vannak adminisztratív gondok. Mint szinte minden állami intézményben. Persze, hogy tisztázni kell a közbeszerzések ügyét, a bérek szintjét stb. De ezeknek nem szabad egy idegeneket ördögként lefestő kampánnyá átalakulniuk.

A legaljasabb idegengyűlöletté.

Egy modern országban elfogadhatatlan művészeti autarchiává. Egy azok ellen indított harccá, akik nem beszélik az ősi román nyelvet (zárójelben legyen mondva, a szakszervezetek közleményeit siralmas románsággal írják, szinte már te szégyenkezel, hogy az aláírók kultúrembereknek mondják magukat).

A nézők iránti óriási lenézést tapasztaltam a tiltakozóknál, amikor a nézőkkel teli terem előtt mondtak le három előadást. „Ez egy szélsőséges figyelemfelkeltés volt, rendkívül helyzet”, mondta Tiberiu Soare a HotNews.ro-nak. Háromszor? Ez inkább megrendezett dolognak látszik, nem véletlen egybeesésnek.

A művészet iránti óriási lenézést tapasztaltam az angol nyelvű kommunikációt elutasító tiltakozóknál. A művészeti világban mindenhol az angol a lingua franca. A művészek mindenhol keresnek egy közös nevezőt az együttműködéshez és úgy tűnt, hogy néhány héttel korábbig senkit sem zavart az angol, amikor nyilvánossá vált Kobborg fizetése.

Az emberi méltóság iránti óriási lenézést jelent, hogy Johan Kobborgot és Alina Cojocarut azért támadják, mert más kultúrához tartoznak. Hallottuk a

„Kifelé az idegenekkel az országból”

törzsi üvöltést, olvastuk a szakszervezetek közleményeit, melyekben a román nyelv államnyelvként történő kötelező használatára vonatkozó alkotmányos rendelkezésre hivatkoznak (mintha az Opera az Elnöki Hivatal lenne), láttuk, hogyan üvöltöznek Alina Cojocaruval a kormányfő-helyettes jelenlétében azért, mert hangsúllyal beszél.

Tiberiu Soare nagy károkat okoz magának azzal, hogy részt vesz ebben a kis bányászjárásban, mely a kerülendők övezetébe veti a Romániáról kialakuló képet. Soare, akiről a hozzáértők azt mondják, vitathatatlan tehetségű karmester, bekapcsolódott egy politikai, hatalmi harcba, mely bizonyos körülmények között jogos lehet. De. Van egy nagy de. Rendkívül veszélyes fegyverhez folyamodott, mely az önpusztítás csíráit hordozza magában. A nacionalizmusról van szó. Írtam már a nacionalizmus veszélyeiről, most nem megyek bele a részletekbe. Lehet, hogy nem Tiberiu Soare kezdeményezte a nacionalista jellegű tiltakozást, de felhasználja, felkapaszkodik rá, mint egy szörföző az erős hullámra. Ha nem protokronistaként akar fennmaradni a történelemben, az Opera egyfajta Miron Cozmájaként (a 90-es évek elejei bányászjárások vezetője – a szerk.), akkor kötelessége elhatárolódni a nacionalizmussal élőktől, nem pedig azt sugallnia, hogy ez ellenséges elemek aknamunkája (ahogy azt az obskúrus Activenews honlapnak adott interjújában tette).

Hogyan lehet megoldani az Operában kialakult helyzetet? Elsősorban a művelődésügyi miniszternek és a kormánynak meg kell értenie, hogy az Opera nem az alkalmazottaké, hanem az adófizetőé. Akinek joga van a költségvetés lehetőségeihez mérten lehető legjobb művészekhez. Márpedig Kobborg bebizonyította, hogy az Opera balettjét olyanná képes változtatni, melynek teljesítményét össze sem lehet hasonlítani a korábbi helyzettel.

A kormánynak meg kell értenie, hogy az értékek körforgása mostani világunk egyik állandója. Romániába a tudás az 1800-as években azokkal a fiatalokkal érkezett, akik Franciaországban, majd később Németországban tanultak, a Romániába jött idegen művészekkel, mérnökökkel, szakemberekkel és professzorokkal. Néhány területen Románia szintén exportált know how-t: a kőolaj és a földgáz terén a XX. század elején, a sportban a múlt század második felében (igen, Románia know how-t exportált a tornában, a kézilabdában, sőt még a labdarúgásban is, a fenomenális Johann Cruyff Ajaxánál edzősködő Kovács István [az eredeti szövegben „Ştefan Covaci” – a szerk.] révén). Tehát nincs ebben semmi szégyellnivaló, semmi szokatlan. Ez olyan, mint a kereskedelmi cserék: az egyik ország gabonát árul és gyógyszereket vesz, egy másik pénzügyi szolgáltatásokat exportál és acélt importál.

Tiberiu Soare és két szövetségese nem lehetnek az az alap, amire az Opera újjáépíthető. Kobborgnak és Alina Cojocarunak joguk van folytatni az elkezdett munkát, a közönségnek pedig joga van teljesítményt elvárni, mert látta, hogy lehetséges. A döntés egyszerű, majd elválik, hogy a kormány képes azt meghozni.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó forrása: ziarulmetropolis.ro