Norbert Hofer, a szélsőjobboldali párt (a hevesen Európa- és bevándorlás-ellenes FPÖ, azaz Szabadságpárt) jelöltje nagy előnnyel, több mint 36 százalékos eredménnyel megnyerte az ausztriai elnökválasztás első fordulóját és valós esélye van május 22-én államfővé válni, amikor a zöldek által támogatott és a résztvevők 19 százaléka által megszavazott Alexander van der Bellen független jelölttel küzd majd meg a döntőben.
Hamis az elképzelés, hogy az osztrák politikai rendszerben az elnök nem számít, mert a kancelláré a végrehajtó hatalom, hiszen a társadalom üzenete erőteljes lesz és azt a bécsi kormánynak meg kell majd hallgatnia. A masszív, 70 százalékos részvétel azt mutatja, az osztrákokban erős politikai érdeklődés van aziránt, milyen irányultságú lesz az ország vezetése. Az is (vagy főleg) figyelemre méltó, hogy
kudarcot vallott Ausztria két nagy hagyományos demokratikus pártja,
a konzervatív és a szociáldemokrata, melyeknek 1945 után először nem sikerült bejutniuk a döntőbe. Ez sorsdöntő pillanat, újrarendeződik a politika a kontinensen és új vezetői nemzedék jelenik meg, és ezt a folyamatot az ausztriai szavazás politikailag (újra)megerősítette a görögországi, olaszországi, spanyolországi és máshol tartott voksolások után.
Henry Kissinger az „Európa koncertjének” és Klemens von Metternich hercegnek a kontinentális rend és erőegyensúly napóleoni háborúk utáni helyreállításában játszott létfontosságú szerepének szentelt könyvében (mely egyensúly aztán évszázadnyi békét hozott Nyugat- és Közép-Európában) találóan úgy fogalmaz, hogy „Ausztria Európa szeizmográfja” [1]. Persze, Kissinger az Ausztria által a XX. századi két világháború kezdeti pillanataiban mutatott ingadozásra gondolva tulajdonítja ennek a kicsi és stratégiai tengeri kijárat nélküli országnak az Európa nyugalmi, vagy ellenkezőleg, készülődő nyugtalanságát mutató érzékeny tű szerepét.
Vitathatatlan, hogy Ausztria aktívan vagy passzívan jelen volt a kontinens nagy strukturális változásainak első vonalában: 1914-ben jelentősebb mértékben, előrevetítve Európa régi birodalmi rendjének összeomlását, 1938-ban, a német Anschluss alkalmával pedig passzívan. Talán éppen azért, mert kicsi ország Európa legnagyobb hatalma árnyékában, melynek nyelvét ugyan beszéli, de döntéseit befolyásolni nem tudja, a Bécs elleni török ostrom óta a Nyugat hagyományos érintkezési pontja lévén a Keletről kiinduló nagy hullámokkal és befolyásokkal, Ausztria a nyugati elitklub tagjaként
elsőként érzi meg a válságokat és mutatja a politikai nyugtalanság jeleit,
általában előrejelezve a vele szomszédos nagy Németország rengéseit.
Az ausztriai elnökválasztás első fordulójának eredménye nem túl szerencsés Európa politikai távlatát illetően. Ezzel szemben lelkesen, egy „Bravó osztrák nép!”-pel üdvözölte azt Marine Le Pen, amivel nyilvánvalóan a franciáknak, a németeknek és a hollandoknak is üzen, hogy szavazzanak minél hamarabb szintén az EU-ellenes nacionalizmusra, mint ahogy a briteknek is, akik június 23-án népszavazáson mondanak véleményt a maradásról vagy távozásról. Az európai politikai légkör megromlása csak még jobban bátoríthatja a Brexitet támogató tábort, mint ahogy Obama minapi londoni látogatásáról és a briteknek szóló, Európai Unióban maradás melletti üzenetéről is úgy gondolom, hogy szintén a távozás melletti szavazásra serkenti a konzervatív választókat, a szigetországi népnek hol Brüsszelből, hol Washingtonból küldözgetett „útmutatásokra” adott válaszul.
Norbert Hofer jól néz ki, fotogén, bizakodóan mosolyog és erőt sugároz, egy siklóernyős balesete utáni részleges bénultsága ellenére [2]. 45 éves, energikus, a választási kampány alatt
folyamatosan magánál tartotta Glock pisztolyát, mert támogatja a fegyverviselést
(ami most nagyon bejön az osztrákoknak, miután befogadtak 100.000 muzulmán bevándorlót), azt ígéri, hogy azonnal leállítja az idegenek belépését és bármilyen külső agressziótól, valamint az Európai Unió visszaéléseitől is megvédi majd a népet.
Szándékában áll feloszlatni Ausztria Parlamentjét a 2018-as parlamenti választás előtt. Nem kizárt, hogy elnökként néhány év múlva népszavazást kezdeményez Ausztria kilépéséről az Európai Unióból, melyet ő és pártja az országot ért minden bajért hibáztat. Ha valaki nem tudja, Ausztria csak 1995-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, Finnországgal és Svédországgal együtt, ezzel véget vetve az Egyesült Államok és a Szovjetunió által a második világháború végétől előírt politikai semlegességnek.
Putyinnak újra minden oka megvan ujjongani, akárcsak más esetekben (az EU–Ukrajna társulásról szóló hollandiai népszavazás, a franciaországi vagy németországi helyhatósági választások eredményei és így tovább). Európa politikailag belülről omlik össze, nincs szükség a „Vörös Hadsereg” semmiféle támadására. A nacionalista, liberális- és Európa-ellenes pártok jelentős pontokat gyűjtenek nyugattól keletig, északtól délig. Ha Ausztria „megszökik” az Európai Projektből, akkor az egész közép- és kelet-európai országcsoport arra ébred, hogy
geopolitikailag elszigetelődik Németország felé
(és itt nemcsak a határellenőrzések visszaállításáról van szó), a hatások pedig láncreakcióként jelentkeznek majd, a stratégiai, befektetési, banki és gazdasági dimenziót is beleértve. Majd elválik, hogyan alakul az OMV–Gazprom együttműködés, például, vagy az osztrák bankok viselkedése, ha Bécsben megfordul a széljárás.
Nem tudjuk biztosan, győzni fog-e Norbert Hofer. Nem tudjuk, ő lesz-e az első szélsőséges pártból érkező államfő az Európai Unióban. (Feltételezésem szerint győzni fog, nemcsak az első fordulóban szerzett szavazataránya miatt, mint inkább azért, mert csak egy zöld független áll majd vele szemben, aki nehezen tudja majd maga mellé állítani a hagyományos pártok szavazatait.) Azt viszont tudjuk, hogy Ausztria a múltban már kacérkodott a nacionalista populizmus csábításával. Jörg Haider (egy náci cipész és a 40-es évek Ausztriájában tevékenykedő náci női szervezet vezetőjének gyermeke) és ugyanez az FPÖ 2000-ben csaknem 27 százalékot kapott, és bekerült a bécsi koalíciós kormányba, ami miatt nemzetközi szankciókat vezettek be Ausztriával szemben, amelyeket csak néhány évvel később vontak vissza, miután a szélsőségesek távoztak a kormányból. Haider 2008-ban meghalt egy gépkocsibalesetben, amikor az európai közvélemény egy mítosz szétzúzását is végignézhette, Haider magánéletének részletei ugyanis azt mutatták, hogy a szélsőjobboldal és a homoszexuálisok [3] között nem igazán van olyan ideológiai inkompatibilitás, ahogy azt hitték.
Majd meglátjuk, mi történik május 22-én. De még e szavazás után is, melyet én eléggé sokatmondónak tartok, „Európa szeizmográfja” maximális riadójelet küld Brüsszelnek és az egész Európai Uniónak. Attól félek, hogy már túl késő lesz. Az Európa-párti opció építményén szaporodnak a repedések, a megoldások pedig váratnak magukra. Az biztos, hogy nem az a Glock a megoldás, mellyel Ausztria lehetséges jövőbeni elnöke sétafikál.
JEGYZETEK:
[1] Henry Kissinger, A World Restored: Metternich, Castlereagh and the Problems of Peace, 1812-1822, Houghton Mifflin, 1973 (első kiadás, 1957).
[3] http://www.independent.co.uk/news/world/europe/haiders-deputy-reveals-gay-affair-969492.html
Az alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó: straitstimes.com