Vásárhely-Jászvásár autópályával ünnepelnék az egyesülést, de pénz nincs

De a gesztus is számít.
Hirdetés

Erdélyt Moldvával összekötő autópályával ünnepelné a kormány két év múlva az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulóját, amelyet a hivatalos román történetírás Erdély Romániával való egyesüléseként tart számon. Csakhogy pénz az a fene nagy ünnepi felbuzdulás ellenére sincs. Legalábbis egyelőre.

Dacian Cioloş miniszterelnök hétfőn délután a moldvai megyéket képviselő politikusokkal találkozott,velük folytatott megbeszélésen jelentette be, hogy a kormány törvénycsomagot készít elő az egyesülés századik évfordulójára. A csomag egy infrastruktúrával kapcsolatos részt is tartalmaz majd, amely a Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő autópálya megépítéséről szól.

„A Marosvásárhely-Jászvásár-Ungheni autópályát annak ellenére is napirenden kívánjuk tartani, hogy jelenleg nem rendelkezünk a kivitelezéséhez szükséges költségvetési forrásokkal” – közölte a kormányfő.

Azt is elmondta, hogy a számítások szerint a projekt mintegy négymilliárd euróba kerülne. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítése mintegy hatmillió eurót kóstálna, és mintegy 18 hónapig tartana.

Hirdetés