A terrorizmus váratlanul sokféle módon nyilvánul meg. De rendkívül egyszerűen is, a terrorizmus klasszikus tankönyveiben leírt szabályok szerint, melyeket a mai ISIS-es fiúkat megelőző nemzedék használt. És ez még inkább elfogadhatatlanná teszi a dolgokat. Még azok számára is, akik a minap még az – amúgy nemes és felemelő – emberi jogok elveinek abszolutisztikusan általános, új világunk vallásaként történő alkalmazását támogatták.

De mindnyájunkra nézve sajnálatos módon, ezzel az európai társadalom építésében eddig elsőbbséget élvező logikával szemben most – megdöbbenéssel – fedezik fel, hogy a világunk e részének fizikai megsemmisítésére törekvők az idők folyamán gondoskodtak egy terrormechanizmus elültetéséről. Melynek csak az utolsó szakasza nyilvánult meg ezekben a gyilkos és romboló hatású merényletekben. Eddig azonban az említett tankönyvek szabályai szerint cselekedtek, aminek a legértékesebb előny elérése volt a célja, amit egy terrorista sejt csak remélhet: engedelmes, fanatizált és parancsra cselekedni kész bábuk elhelyezése a közigazgatás minél több szintjén.

Alapvető hiba volt azt hinni, hogy a „terrorista” jelző kizárólag azokat a fegyverekkel, vagy robbanóanyagokkal felszerelt személyeket jelöli, akik e folyamat utolsó, nagyon is látványos szakaszában vesznek részt, ami nagy médianyilvánosságot kapott és a „tragikus események” kategóriában marad fenn a történelemben. Ez egy tökéletlen és leegyszerűsítő gondolatmenet, aminek a Nyugat már eddig is nagyon drágán megfizette az árát és még sokáig fogja fizetni ezentúl is. Minden a végső kommandókra összpontosított:

De egyetlen terrorista hálózat sem létezhet és maradhat fenn számos és rendkívül kifinomult támogatói körök nélkül. Csak most kezdik felfedezni e hálózatok kiterjedését és mélységét, melyek lehetővé tették az egyes személyek többszörös „anonimizálását” biztosító megdöbbentő műveleteket, egyik védett helyről a másikra költöztetését, párhuzamos bankrendszerek segítségével történő finanszírozását.

Molenbeek, az európai terrorizmus központja

Rendkívül sokat beszéltek Brahim és Salah Abdeslamról – akik a párizsi támadások tervezésének és végrehajtásának aktív központját képezték, és akik hasonló műveleteket terveztek Belgiumban is. De keveset tudtak harmadik testvérükről, Mohamed Yazid Abdeslamról, erről a rendkívül érdekes és a terrorista tervezési folyamatban létfontosságú szereplőről. Hiszen a teljes jogú belga állampolgár Yazid egy brüsszeli helyi közigazgatás tiszteletreméltó alkalmazottja volt. Figyelem, a külföldi állampolgárokkal foglalkozó részlegen dolgozott, mely a látogatói vízumokra vagy állampolgárságra vonatkozó kérelmekkel, ezek hitelességének ellenőrzésével és olyan igazolványok kibocsátásával foglalkozik, melyek lehetővé teszik egy idegen számára, hogy bizonyos ideig törvényesen Belgiumban élhessen (vagy olyan sokkal keresettebb igazolványokkal is, melyek munkavállalást tesznek lehetővé).

A kérdéses közigazgatás pedig Molenbeek, melyet kontinensünk és a világ számos hírszerző szolgálata az európai terrorizmus központjának tart. Annak ellenére volt itt alkalmazott, hogy problémás volt az erkölcsi bizonyítványa… Újra felbukkant a „faux-vrais papiers” (hamis, de törvény szerint érvényes igazolványok) nevű probléma.

Figyelem, nem hamisított okiratokról beszélünk, annak ellenére, hogy a piac tele van ilyenfajta kínálatokkal. Sokkal súlyosabb – és a háttérbeszélgetések igazolják, hogy ez egy abszolút valóságos folyamat –, hogy olyan azonosító iratokról beszélünk, melyek tökéletesen törvényesek, de egy hamis identitás fedezésére szolgálnak: anyakönyvi kivonatok, jogosítványok, lakcímkártyák. Ilyen jellegű tevékenységekre – legalábbis eddig azt hitték – csak a titkosszolgálatokat tartották képesnek, a rendkívül hatékony „legendás” részlegeikkel.

Íme, ezt az eljárást – ahogy azt a terrorista tankönyvek is előírták – a terrorista sejtek hasznára kezdték el széles körben alkalmazni, főleg azon operatív személyek esetében, akiket arra készítettek fel, hogy a végső szakaszban, a kimondott támadásokban való részvételre kilépjenek az „alvó állapotból”.

Az ilyenfajta beszivárgásokhoz cinkosokra van szükség.

Vagy a közigazgatási struktúrák lazasága és felületessége, vagy közvetlen, illetve közvetett korrupció révén. A fiatal Abdeslam nem elszigetelt eset. Nem lehet elszigetelt eset.

Szintén most derül ki, hogy egyértelmű és igazolt dzsihádista szimpatizáns személyeket alkalmaztak, például, a Zaventem repülőtéri takarítószolgáltatások szinte minden struktúrájában, akiknek belépési engedélyük volt minden érzékeny területre. Figyelmen kívül hagyták az ezeken a területeken működő szakszervezetek által már 2014-ben küldött, vonatkozó figyelmeztetéseket, annak ellenére, hogy ezek hivatalosan a belga szövetségi parlament által megfogalmazott interpellációkban is megjelentek… Vagy az Európai Bizottság biztonsági szolgálataitól érkező tájékoztatókban megjelenő hasonló figyelmeztetéseket.

És akkor?

Az európai vezetők még mindig lépésekről vitáznak. Számos, érdekes, széles körű, hosszú távú tervről. Annyira hosszú távúak, amennyit meglehet, ki sem bír a jelenlegi európai építmény, ha – ahogy azt az ISIS-esek ígérték – újabb nagyszabású támadási hullámokra kerül sor a kontinens több helyén, azokban az országokban, melyeket a „Nagy Sátán szövetségeseinek” tekintenek, vagy arra ítéltettek, hogy megfizessenek.

Ezen bosszú szereplői pedig újra különféle származású európai polgárok lesznek, többségük már a második vagy harmadik nemzedékhez tartoznak Európában, és akiket az iszlamista ideológiával szimpatizálókból álló kapcsolataik támogatnak. Ez utóbbiak támogatói pedig szintén európaiak, de ezúttal már közép- és magas szintű kapcsolatokról beszélünk.

A „hasznos biztonsági kapcsolatok”, ahogy őket a terrorista tankönyvekben nevezik,

a közigazgatás, a hadsereg, a rendőrségi szolgálatok (különösen a helyieket javasolja a tankönyv) különféle részlegeibe való bejutást biztosító személyek.

Ezzel az óriási gonddal szembesül most az európai államok összes hírszerző szolgálata és biztonsági szervezete: a nemzedékek alatt kiépített támogatói, védelmi, finanszírozási és ellátási hálózatokkal. Melyek szinte kizárólag olyan személyekből állnak, akik teljes jogú állampolgárai a kérdéses államoknak, tökéletesen integráltak a védőpajzsként működő masszív etnikai közösségekben.

Az európaiak most a legnagyobb belső sebezhetőség lelepleződésével szembesülnek, egy profikból álló strukturális fenyegetéssel, akik a nemzetközi dzsihádizmus irányítási központjaiból érkező utasításokat támogatják és hajtják végre.

Mit értek el eddig? Például azt, ami most Brüsszelben történik: egy félelmi légkör kialakulását, az egyre számosabb, teljes katonai felszereléssel ellátott elrettentő rendőri és katonai járőrök és katonai járművek megjelenését, akik/amelyek most megtöltik a központi tereket. A rendőri jelenlét megszokott látványt nyújt a turisztikai övezetekben, és az arra járó ebben a képben gyönyörködhet, ha le akar ülni egy teraszon. (Melyek most szinte mind üresek, mint ahogy a vendéglők és az üzletek is Európa fővárosának híres idegforgalmi övezetében.)

És ez mindaddig folytatódni és erősödni fog, amíg az európai vezetők meg nem értik, hogy kemény lépéseket kell tenniük a nemzeti és európai szintű biztonságellenőrzés kiegyensúlyozásáért, EU-szintű új egységes törvények bevezetésével és új alkalmazási eszközökkel, új intézményekkel (az európai hírszerző ügynökséget is beleértve), gyorsreagálású antiterrorista erőkkel. A sürgősen megválaszolandó kérdés a következő: van még idő mindezekre újabb tragikus események bekövetkezése előtt? A támogató hálózatokat nem semmisítették meg, csak néhány struktúrát sikerült megzavarni, a többi aktív és kivár. Reméljük, hogy nem fogjuk a közeljövőben cselekvés közben látni őket.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.