Jogerős: fizetnie kell Băsescunak a cigányozás miatt

Megélhetési bűnözőknek nevezte a romákat.
Hirdetés

Jogerősen elmarasztalta diszkrimináció miatt Traian Băsescu volt államfőt a legfelsőbb bíróság, így az exelnöknek 600 lejes bírságot kell fizetnie, amiért azt mondta: a vándorcigányok közül sokan hagyományosan lopásból tartják el magukat.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) még 2014 februárjában bírságolta meg Băsescut egy 2010. novemberi kijelentése miatt. Az államelnök akkor arról beszélt, hogy a nomád cigányok között sokan vannak, akik hagyományos módon abból élnek, amit lopnak.

A testület szerint a kijelentés diszkriminációnak minősül, és sérti a roma nemzetiségűek emberi méltóságát.
 

Az összeg nagyságát azzal indokolták, hogy nem ez az első alkalom, hogy Băsescu diszkriminált.
 

Az akkori államfő fellebbezett a CNCD döntése ellen, de a bukaresti ítélőtábla még abban az évben alapfokon a diszkriminációellenes tanácsnak adott igazat. Băsescu fellebbezett, de a legfelsőbb bíróság most végérvényesen megerősítette a CNCD döntését.

Hirdetés