Kovács Péter beszólt a magyarok ellen uszító román honatyáknak

Csak keltik itt a gyűlöletet.
Hirdetés

A magyarság megbélyegzésére nem alapozhatnak törvényt – szögezte le Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, arra reagálva, hogy egy törvénytervezet szerint ismét börtönbüntetéssel sújtanák Romániában az ország vagy a román nemzet gyalázását.

Mint megírtuk, szerdán több mint hatvan, többségükben szociáldemokrata honatya „más etnikumú állampolgárok” állítólagos irredenta, szakadár, a „román nemzet ellen bujtogató” megnyilvánulásaira hivatkozva azt kezdeményezte, hogy állítsák vissza az ország- vagy nemzetgyalázás inkriminálását a büntető törvénykönyvben.

Kovács Péter szerint a tervezet a kilencvenes évek elejére röpíti vissza Romániát.

„Elkeserítő és sajnálatos, hogy letűnt rendszerek hangulatát megidézve, egyes román politikusok a választás közeledtével újraszítják a nacionalista gyűlölet lángját, és erre egy olyan székelyföldi esetet használnak fel, amelyet azóta sem tisztáztak a hatóságok” – mondta a politikus, arra utalva, hogy a törvénytervezet indoklásában a tavaly decemberi kézdivásárhelyi „merényletkísérlet” is szerepel.

Az RMDSZ ügyvezető elnöke leszögezte: a kollektív bűnösség elve alapján nem lehet egy egész nemzetet terroristának kikiáltani. Hozzátette: elítélik ezt a fajta szélsőségességet, akár magyar, akár román oldalról származik.

Úgy vélte: 26 évet húznak át a jogszabály kezdeményezői azzal, hogy „bizonyos más etnikumú”, irredenta állampolgárokkal riogatnak, akik szerintük veszélyeztetik a román nemzet biztonságát.

„Sok a teendőnk a kisebbségi lét biztonságának megteremtéséig, sokat kell még azon dolgoznunk, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat. És nagyon nehéz dolgunk lesz, ha egyesek naponta azon munkálkodnak, hogy az etnikai békét feldúlják csak azért, mert így akarják választások előtt visszaszerezni az elveszített népszerűségüket” – hangoztatta az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Hirdetés

Veszélyesnek nevezte a tervezetet Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke is.  A politikus a Radio France Internationale-nak (RFI) nyilatkozva felrótta, hogy az utóbbi időben egyre gyakoribbá váltak az ilyen tervezetek, amelyek szeretnék bizonyos intézmények vagy jelképek tiszteletére kötelezni a polgárokat.

„Szerintem az ilyesmit nem törvényekkel szokás elérni. Természetesen kölcsönös tisztelet szükséges minden közösség részéről, de ezt a kölcsönös tiszteletet másképp kell elérni, nem olyan törvények révén, amelyek rendkívül veszélyesek lehetnek” – hangoztatta Markó.

A politikus rámutatott: kérdéses, ki hogyan értelmezi az ország- és nemzetgyalázás fogalmát, hogy annak számít-e, ha valaki másképp értelmezi annak az országnak egy bizonyos történelmi eseményét, amelyben él, ha a polgártársait, vagy esetleg a saját nemzetét bírálja. „Ismétlem: ez veszélyes, és nem értek egyet az ilyen tervezetekkel” – szögezte le Markó Béla.

 

Hirdetés