Mircea Rusnac bánsági történész egyedülálló elemzést készített arról, miként kezelték és kezelik a történelem tankönyvek a Bánságot. Erre az elemzésre akkor került sor, amikor éppen csökkenteni akarják a történelemórák számát a törzsanyagban. A történész azt állítja, hogy mindig is tendencia volt a lakosság távol tartása ettől a területtől. A román történelem tankönyvek következetesen nagyon kevés utalást tettek erre a régióra, így az ország lakossága, de még maguk a bánságiak is nagyon keveset tudnak a múltjukról.
„Az ókor esetében megemlítenek egyes herkulesfürdői vagy duna-áttörési leleteket, de nem említik, hogy melyik régióban találhatók ezek. Ugyanez a helyzet a dák-római ókor esetében, holott földrajzi helyzete miatt térségünket többször említik a források, mint másokat.
Igaz, akkor még nem létezett a Bánság elnevezés, de bizonyos események, mint a római hadsereg átkelése a Dunán az első dáciai háború idején vagy a tapaei csata megfelelőbb földrajzi elhelyezése sokkal hasznosabb lett volna azoknak, akik pontosabb képet szeretnének alkotni az akkori eseményekről”, állítja Mircea Rusnac az istoriabanatului.wordpress.com című blogján.
„A magyar időszak szinte teljesen eltűnik a tankönyvekből”
A vándorlások korában, a „sötét évezred” alatt, amikor rendkívül nagy a dokumentumforrások hiánya, annál fontosabbaknak kellett volna lenniük a Maros és Duna közötti térségre vonatkozóaknak.
„A tankönyvek csak Glád vezért említik, nem szólva arról, hogy származását tekintve még csak nem is román. Ugyanis azokban az időkben nem annyira az etnikai eredetre helyezték a hangsúlyt, mint egy adott egyén meghatározó képességeire, akit aztán egy állami formáció vezérévé jelöltek ki. Hasonló Ajtony esete is.
Az Ajtony utáni magyar korszak szinte teljesen eltűnik a tankönyvekből. Nincs bennük semmi Szent Gellértről, akinek jelenléte meghatározó volt a térségben, nincs semmi a Románia jelenlegi területén elsőként létesült nagycsanádi iskoláról, de még Hodos-Bodrog kolostorról sem, pedig az egész országban ez a legrégebbi, mai napig működő ilyen jellegű létesítmény. A tankönyvekből hiányoznak Temesvár olyan ismert vezetői, mint Ozorai Pipó vagy Kinizsi Pál. Az is kimarad, hogy a várat Losonczy István védte meg az oszmán ostromtól.
Nem beszélnek a számos középkori bánsági várról, Boksánbányától Orsováig, vagy Krassóvártól Lászlóváráig. Csak Temesvár Dózsa György lázadói általi ostromát említik, de elhallgatják, hogy ugyanebben a várban került sor a kínhalálára”, írja Mircea Rusnac.
„Nem említik Savoyai Jenő szerepét az 1716-1718-as háborúban”
Az oszmán korszakot szintén átugorják, és csak futólag van szó a temesvári vilajet létezéséről.
„Nem említik Savoyai Jenő szerepét az 1716-1718-as háborúban. Az osztrák korszakot csak futólag érintik. Egy szó sincs a régió akkori gazdasági, társadalmi és kulturális helyzetéről. A bánsági betelepítést elfelejtették. Az ebben az időszakban országos szinten elsőként itt jelentkező számtalan gazdasági és kulturális elem sehol sem szerepel.
Azt sem tekintették fontosnak, hogy a katonai határ közelében az írástudó lakosság aránya megközelítette a 100 százalékot, ami szinte egyedüláll a XIX. század elejei Európában. Szintén kimarad a neves szakemberek által létrehozott számtalan építészeti és műszaki műemlék”, írja még Rusnac.
„De a térségben számos nyugtalanság volt, egy elsőként kikiáltott köztársaság is”
Az első világháború végét a Bánságra vonatkozóan csak a gyulafehérvári egyesülési nyilatkozattal kapcsolatosan említik, mely erre is kitért.
„De a térségben számos nyugtalanság volt, egy elsőként kikiáltott köztársaság, a szerb megszállás, valamint az egyes etnikumok különböző irányú igazodása, melyek közül egyik sem volt többségben, végül pedig egy nagy diplomáciai csata a párizsi békekonferencián. A Bánság felosztása és a részeknek az osztozkodó államok hadseregei általi megszállása 1919 második feléig zajlott, vagyis csaknem egy évvel 1918. december 1-e utánig, amikor állítólag az egyesülés bevégeztetett”, mondja a történész.
„Nem ítélték el a deportálásokat, a kisajátításokat és a kollektivizálásokat”
Nem említik a Bánság szerepét Románia gazdasági fejlődésében, különösen a kezdeti időszakban.
„Mivel a román állam hagyományosan központosított volt, nem volt szabad említeni, hogy ezen belül eltérő történelmi hagyományokkal rendelkező és különböző gazdasági-társadalmi fejlettségi szinteken található régiók vannak. A különösen a fejlettebb régiókat deportálásokkal, kisajátításokkal, kollektivizálással sújtó kommunista időszakot mindezekért nem ítélték el. Még az 1989-ben Temesváron kirobbant forradalomnak is először bánsági visszhangja volt, mert éppen Lugos, Karánsebes és Resicabánya voltak az első támogatók, és csak utánuk következett az ország többi része.
Leszögezhetjük, tehát, hogy a Bánság igazi történelmét sohasem tanították az iskolákban. „Most pedig a teljes nemzeti történelmet el akarják törölni. Számunkra ez csak annyit jelentene, hogy az egész országot hozzáigazítanák ahhoz, aminek mi mindig is ki voltunk téve”, vonja le a végkövetkeztetést Mircea Rusnac.