Az 1848–1849-es forradalmi megmozdulások végén az erdélyi románok volt vezetői által készített jelentések megrázó részleteket tartalmaznak azokról a barbárságokról, melyeket mind a román, mind a magyar civil lakosságnak el kellett szenvednie.

Az 1848–1849-es erdélyi polgárháborúra vonatkozó legismertebb dokumentumok a románok és magyarok közötti legvéresebb összecsapások idején a mócokat vezető Avram Iancu jelentéseiben, Gheorghe Bariţ történész, az erdélyi román sajtó alapítója írásaiban és Axente Sever és Simion Balint prefektusok jelentéseiben találhatók.

„1848 októberéig a románok nem ontottak magyar vért, nem bántalmaztak egyetlen magyart sem. Nekik el kellett szenvedniük az abrudbányai barbárságokat, az enyedszentkirályi (csak feltételezhetjük, hogy a román Sâncrai településnév a Fehér megyei Enyedszentkirályra vonatkozik – a szerk.) gyilkosságokat, a mihálcfalvi és aranyoslónai mészárlásokat, börtönbe vetéseket országszerte csak azért, mert ragaszkodtak emberi, politikai és polgári jogaikhoz. A románok elviselték ezeket a törvénytelenségeket, de észbe is tartották őket”, állította Gheorghe Bariţ az 1919-ben, Bukarestben megjelent Az erdélyi románok harca 1848–1849-ben (Luptele românilor din Ardeal 1848–1849) című kötet szerzői szerint.

141 magyart gyilkoltak meg egyetlen éjszaka

1848 őszétől kezdve, állítja a történész, az atrocitások sorozata gyorsan szétterjedt az erdélyi közösségeken.

„Az egyik legkegyetlenebb katasztrófa a kisenyedi (Sângatin) mészárlás volt, ahol a helyi és környékbeli magyarok egy jól megerősített uradalmi birtokon gyűltek össze, hogy megvédjék magukat a románok lefegyverzési kísérletével szemben. Ez utóbbiak hosszú, de eredménytelen egyezkedés után, hozzáértőbb parancsnok hiányában, lerohanták a birtokot. De a magyarok a puskáikkal agyonlőttek négy parasztot. A többiek végtelen haragra gerjedve társaik halála miatt, felgyújtották a birtok melléképületeit és lemészároltak minden magyart, akire rá tudták tenni a kezüket. Csak néhányan tudtak az éjszaka sötétjét kihasználva elszökni. 141 holtest feküdt élettelenül az udvaron. A házat romba döntötték”, számolt be az eseményekről Gheorghe Bariţ.

Kegyetlen büntetések

A történész azt állította, hogy e katasztrófa előtt, de utána is több román vezetőt és parasztot is felakasztottak, bosszúból. Egyesek elképzelhetetlen atrocitások áldozatai lettek. „Vasile Turcu esperest, egy felvilágosult és a román nép vezetőjének számító férfit az éjszaka kellős közepén tartóztatták le és 16 paraszttal együtt vasra verve Kolozsvárra hozták őket. Itt holmi oszlopokhoz kötötték őket az Ispánság udvarán, a legnehezebb láncokat viselő Turcuval középen. Aztán némi szalmát vetettek az udvar közepére és itt feküdt a tiszteletre méltó öregember, esőben és hidegben egy napon és két éjszakán át, csak egy parasztbundával takarózva. A dühös csőcselék sértegette és embertelenül ütlegelte Turcut, aki arra panaszkodott, hogy szorítja az egyik csizmája. A tömegből valaki a csizmájával szemen rúgta, ki is verte az egyiket. Azok, akik látták a szenvedése napján, azt mondják, hogy folyt és teljesen megfeketedett a kiütött szeme. Ugyanott akasztották fel, mint Bătrâneanut és társát a szenvedésekben, Simonist”, mondta Gheorghe Bariţ Az erdélyi románok harca 1848–1849-ben című kötet szerzői szerint.

Avram Iancu jelentése

A történész ezeken kívül más, hasonlóan vérfagyasztó esetekről is beszámolt, melyekre 1848 őszén került sor, egészen 1849 februárjáig, és melyeknek mind románok, mind magyarok áldozatul estek. Ezek egy olyan polgárháború első hónapjai voltak, mely bár 1849 tavaszán úgy tűnt, hogy a végéhez közeledik, 1849 májusában még erőszakosabban folytatódott, amikor Hatvani Imre őrnagy seregei Abrudbányánál megsértették a románok és a magyar forradalmi csapatok közötti fegyverszünetet (erről és az abrudbányai mészárlásról magyar szempontból itt olvasható beszámoló – a szerk.). Az abrudbányai mészárlásokról néhány hónappal az események után maga Avram Iancu számolt be az erdélyi polgári és katonai kormányzónak Avram Iancu prefektus jelentése a parancsnoksága alatt álló román seregek tetteiről az 1848–1849-es erdélyi polgárháború idején című anyagában.

Az abrudbányai mészárlások

Avram Iancu csapatai a helyiek támogatásával 1849. május 8-án bekerítették Abrudbányát és Verespatakot, ahol Hatvani csapatai tartózkodtak. Verespatakon 300 magyar katonát öltek meg, a falut pedig felgyújtották, míg Iancu csapatai csak kis veszteségeket szenvedtek el, írta a mócok vezére Az erdélyi románok harca 1848–1849-ben című kötet szerzői szerint. Avram Iancu seregének Abrudbánya elleni támadása 1849. május 9-e délutánján kezdődött. Hatvani lázadóinak kegyetlen harcok nyomán vissza kellett vonulniuk Brád felé. A polgári lakosság egy része követte őket. Avram Iancu seregei üldözőbe vették és lemészárolták őket, Abrudbányát pedig felgyújtották. A magyar csapatok nagy része Abrudbányán maradt. „Az utolsó erőikkel a templomban, a házakban és a pincékben folytatták a védekezést, míg aztán végképp le nem győzte őket a románok ágyú- és puskatüze. Amikor ez utóbbiak meglátták a város főterére kiterített vezetőik és testvéreik holttesteit, dühük a tetőfokára hágott. Minden magyart lemészároltak, akinek nem sikerült kimenekülnie. Sokakat az abrudbányai románok bújtattak el a házukban és így megmenekültek. A város a lövöldözés miatt kapott lángra. Most viszont a feldühödött harcosok gyújtották fel a magyar házak többségét. Mindenki az áruló Dragoşt (Ioan Dragoş bihari képviselő, Kossuth képviselője – a szerk.) követelte – így nevezte őt a nép. Egy pincében találtak rá, kivonszolták és széttépték. Így ért véget Hatvani első csatája. A meghalt lázadók számát, beleértve az abrudbányai magyarokat is, túlzás nélkül kétezerre lehet becsülni. A román nép veszteségei nagyon kicsik voltak”, írta Avram Iancu a jelentésében, mely teljes terjedelmében megjelent Az erdélyi románok harca 1848–1849-ben című kötetben. Egy héttel később Hatvani Imre őrnagy és Avram Iancu egy újabb összecsapás főszereplői Abrudbányán, melynek során több mint 2.500 ember hal meg, legtöbben a magyar lázadó csapatokból.

Axente Sever, aki a XIX. század közepén az erdélyi román légió prefektusa volt, Simion Balint pap, román vezető, aki ugyancsak prefektus volt Tordán, szintén jelentéseket írtak az 1848–1849-es véres harcokról, melyekben megpróbáltak magyarázatot adni az erdélyi közösségek által elszenvedett atrocitásokra. A XIX. század közepén lezajlott eseményekről értékes információk származnak azoknak a külföldieknek a beszámolóiból is, akikre mély benyomást tett a polgárháború.

A címet a szerkesztőség adta. Fotó: ganduridinierusalim.com