Johannis hamut szór a fejére

Csak éppen nem eleget. És megint későn.
Hirdetés

Az elnök végül megszakította hallgatását. Ezalatt több tízezer „tetsziket” vesztett a Facebookon és a reakciót nyilvánvalóan, túl súlyosnak, kellemetlennek és a politikai és elnöki jövőjére nézve rossz előjelűnek tartotta ahhoz, hogy ne reagáljon rá.

Ám a szombati nyilatkozata, az egyik bukaresti napilap által „félmeggondolásnak” nevezett reakciója sok kommentátor számára elégtelennek tűnt. Az egyesek szerint

egyszerű „ködösítésnek” nevezett lépés

nem tudta teljes mértékben helyrehozni azt az óriási politikai és erkölcsi kárt, amit Klaus Johannis úgy okozott saját magának, hogy erre semmilyen törvény nem kötelezte, jogállamisági norma nem kényszerítette, politikai helyzet nem írta elő, erkölcsi elvek nem szabták meg, vagy valamilyen felsőbb instancia nem bírta rá.

Helyesbítése okainak helyes értelmezéséhez józanul, szenvedélyek nélkül, ám szigorúan és következetesen azt kell újra elemezni, hogy miben álltak a „fekete szerdai” elnöki kisiklások, baklövések és hibák.

Klaus Johannisnak tudnia kellett volna, hogy egy jogállamban, ahol a hatalmi ágak szétválasztása működik, az igazságszolgáltatás függetlensége nemcsak sérthetetlen, de ugyanakkor – és nem utolsó sorban – szóban érinthetetlen a törvényhozó vagy végrehajtó elit részéről, és ez utóbbihoz maga az elnök is tartozik. Johannis számára világosnak kellett volna lennie, hogy ő maga a jogállamiság legfőbb szavatolója, melyet a megszűnés fenyeget abban a pillanatban, amikor megsértik a hatalmi ágak szétválasztásának elvét vagy az igazságszolgáltatás függetlenségét, azt sugallva – ahogy azt az elnök tette –, hogy

alkuk tárgya lehet jogerős ítéletek végrehajtása.

Aztán Johannisnak annak is tudatában kellett volna lennie, hogy egy elnök – munkaköréből fakadóan – meghatározó erkölcsi viszonyítási alap is. És, hogy ebből következően mindent meg kell tennie, hogy egyrészt felvilágosítsa az embereket az intézmények normális viselkedéséről egy igazi demokráciában és miért ellentétes nyilvánvalóan a jogállamiság és ebből következően általában véve a románok érdekeivel az, ha egy parlament azért rendel maga elé egy kormányfőt, hogy felelősségre vonja azért, mert az alárendeltségében működő intézmények végrehajtják a törvényt.

A CSAT (Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács – a szerk.) és a román demokrácia vezetőjeként Johannisnak egyéb kötelezettségei is lettek volna. Nevezetesen tudnia kellett volna, hogy mi a sajtószabadság és miként nyilvánul meg. Amely a demokrácia és Románia függetlenségének fontos pillére. Az ezzel a témával kapcsolatos széles körű vita közepette fel kellett volna világosítania a románokat arról, hogy mikor történik meg ténylegesen e jog megsértése és mikor nem. Ezzel összefüggésben számára is világosnak kellett lennie, hogy

egy tévé kilakoltatása nem tömi be senkinek a száját,

a törvény alkalmazása ugyanis ebben az esetben nem egy azért kiszabott büntetés, mert egy szekus-oligarcha által ellenőrzött televízió maga is éveken keresztül, nyilvánvaló módon és szisztematikusan megsértette mind az újságírás szakmai szabályait, mind az adótörvényt.

Ilyen körülmények között az elnök visszalépése üdvözlendő, amennyiben ezzel a törvény és az igazságszolgáltatási ítéletek végrehajtásának szükségessége iránti elkötelezettségét akarja kinyilvánítani. De felfogta-e vajon az elnök teljesen, hogy szerdai nyilatkozata hol és pontosan miben volt tévút? Ebből a szemszögből nézve lépése nemcsak a megfogalmazásában elégtelen, pontatlan és ködös a kifejezni kívánt sajnálatot illetően, de állításai tartalmával kapcsolatosan is. Hiszen ez így túl kevés, túl későn.

Más szóval, bár azt állítja, hogy „nagyon világosan megértettem a Facebookon keresztül ezekben a napokban kapott üzenetet”, az elnök az ellenkezőjét bizonyítja, hiszen továbbra is „a szólásszabadság jogán, a tájékozódáshoz való jogon és a sajtó szabadságán” lovagol.

Márpedig

éppen ezeket a jogokat és szabadságokat nem veszélyeztette az ANAF

Hirdetés

(adóhatóság – a szerk.) vagy a bírósági ítélet, ellenkezőleg, sokkal inkább a demokráciát veszélyeztette a kormányfő ebben az ügyben történő, megfélemlítő berendelése a Călin Popescu Tăriceanu által vezetett Szenátus által, valamint az Antena 3 lázadásra, a jogállamiság elleni egyfajta új bányászjárásra tett felhívása.

Ahhoz, hogy a „fekete szerdai” megszólalását kárhoztatók számára hitelesnek tűnjön az elnöki sajnálkozás, Johannisnak túl kellett volna lépnie az Intact-tröszttől való elhatárolódáson. Kertelés és a felületesség bármilyen nyoma nélkül kellett volna felvetnie és megbélyegeznie azokat az igazi veszélyeket, melyek – e tröszt közreműködésével – beárnyékolják a jelenlegi kormány által tervezett reformokat és a román jogállamiságot.

Ugyanakkor az is hasznos lett volna, ha az elnök érezhetően javít nyilvános kommunikációján, megértve, hogy a besszarábiaiakat is magába foglaló választói érzik, az Európára jelenleg leselkedő veszélyek közepette az ország versenyt fut az idővel. Ennek a versenynek Románia megreformálása, modernizálása, megvédése és nyugati lehorgonyzása a tétje, megmentése annak veszélyétől, hogy belecsúszhasson abba a szürke övezetbe, ahol – pillanatnyilag és egyre kevesebb kilátással – a Moldovai Köztársaság vergődik.

Ilyen körülmények között az elnöktől azt várják el, hogy tanúsítson maximális empátiát és oszlassa el nemzete félelmeit, és ne erősítse azokat, azt a benyomást keltve, hogy az oligarchia pártját fogja és visszaveti az országot oda, ahonnan több mint negyed évszázada elindult.

Persze, mondjon bárki bármit,

az elnök márnem lesz képes visszaszerezni elvesztett választói egy részét.

Akik mostantól kezdve helyrehozatatlanul és alapvetően ellenségnek fogják tekinteni.

De Johannis jelentősen csökkentheti a saját magának okozott kárt. Ezt igazi kedvességgel és tettekkel alátámasztott 180 fokos politikai fordulattal tehetné meg, világosan jelezve, hogy nem Dan Voiculescu vezeti – a rácsok mögül – Romániát. Például eltávolítva egyeseket a tanácsadói csapatából. Főleg Dan Mihalachét, akinek ismételt közösködése a voiculescui Antenák műsorvezetőjével (Mihai Gâdea – a szerk.) a civil társadalom jelentős részében azt a képet rögzítette róla, hogy a liberális demokrácia és jogállamiság ellensége.

Végül a Johannis által szemmel láthatóan nem túl őszintén megbánt faux pas további gondot is felvet. A nem megfelelően helyesbített tévedései felerősíthetik a nyugati partnerek aggodalmait, akikben nemcsak az EU centrifugális tendenciái keltenek riadalmat, hanem a demokráciának a budapesti és varsói politikai elitek demokratikus szempontból helytelen lépései által megterhelt Kelet-Európában tapasztalható visszaesései is.

 

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó: portaluldestiti.ro

Hirdetés