Megleckéztetnék a magyar pártok a székelyföldi diáklányt vegzáló kolozsvári orvost

Az RMDSZ a diszkrimináció-ellenes tanácshoz fordult, az EMNP a Román Orvosi Kamaránál is panasz tesz az orvos által megalázott háromszéki diáklány ügyében.
Hirdetés

Nemcsak a civilek, a magyar érdekvédelmi szervezetek sem hagyják szó nélkül a néhány nappal ezelőtt történt felháborító kórházi esetet, mely során egy sebészsorvos egy románul nem beszélő kislányt vegzált. Az RMDSZ napi hírlevelében közölte, hogy panaszt tett az orvos ellen a diszkrimináció-ellenes tanácsnál arra hivatkozva, hogy a bajban lévő lány nyelvi jogai súlyosan sérültek. Kovács Péter ügyvezető elnök szerint az alapvető emberség azt követelte volna meg, hogy az egészségügyi személyzet a páciens gyógyításával foglalkozzon, és ne a nyelvtudását kérje rajta számon, sértegesse különböző ürügyekkel. Hangsúlyozta: minden egyes ilyen esetben jelezni kell az illetékes hatóságnál a jogsérelmet, hiszen ezekért jogorvoslatot is lehet kérni. A szövetség ugyanakkor a kislánnyal is felvette a kapcsolatot, hogy az ügy részleteit megtudja.

Az RMDSZ parlamenti frakciója egyébként a hét elején fogadta el idei törvénykezési prioritásait. Ezek között szerepel az is, hogy az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést kell biztosítani a magyar embereknek. Ennek érdekében az RMDSZ törvényhozói jogszabály-kezdeményezést nyújtanak be még ebben az ülésszakban.„Szorgalmazzuk, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségek száma eléri a 20 %-ot, a kórházakban, rendelőkben kötelező jelleggel alkalmazni kelljen az ő nyelvükön beszélő alkalmazottat” – hangsúlyozta Kovács Péter.

Az Erdélyi Magyar Néppárt A hippokratészi eskünek nincs nemzetisége! címmel jutatta el közleményét szerkesztőségünknek az ügy teljes körű kivizsgálását szorgalmazva. A Fancsali Ernő kolozsvári elnök és Kis Júlia, a Jogaink Egyesület elnöke által megfogalmazott közleményben kifejtik: Ioan Dobrescu magatartása elfogadhatatlan, s nyilvánvalóan megsértette a betegek jogait rögzítő hatályos romániai törvényt, ezen belül is az egészségügyi ellátás során szavatolt anyanyelvhasználat jogát. Kérik, hogy az egészségügyi intézmény vezetősége indítson fegyelmi kivizsgálást Ioan Dobrescu ellen.

Az EMNP közölte azt is, hogy panaszt tesz a Román Orvosi Kamaránál, valamint az diszkrimináció-ellenes tanácsnál. „Ha nem a kellő határozottsággal lépünk fel az ilyen esetekben, holnap a mi gyermekeink és hozzátartozóink kerülhetnek hasonló helyzetbe.” – írják a közleményben. Egy petíciót is indítottak, amelyben azt kérik, hogy legyenek valódi következményei Ioan Dobrescu magatartásának.

Hirdetés