A migrációs nyomás javítja a magyar-román kapcsolatokat

Legalábbis ezt állította kolozsvári látogatásán Soltész Miklós államtitkár.
Hirdetés

Soltész Miklós szerint az egykori keleti blokk országaiban sokkal  erősebben érzik a migrációs nyomás miatti veszélyt, mint Nyugat-Európában. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Kolozsváron az evangélikus egyház által szervezett Járosi Andor keresztyén kulturális műhely meghívottjaként vett részt csütörtök este egy pódiumbeszélgetésen, melynek témája: Közép- és Kelet-Európa kulcsszerepe a keresztény kultúra megőrzésében. Az államtitkár

az egykori kommunista országokban kialakult „kifinomultabb veszélyérzetnek”

tulajdonította, hogy a visegrádi együttműködés országai közös álláspontot képviselnek a migránsválsággal kapcsolatban függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali kabinetek kormányozzák. Úgy vélte, hogy a migrációs nyomás a román-magyar kapcsolatok javításának is kedvez.

„Sokkal nagyobb a baj a világban, minthogy egymást üldözzük, és egymás ellen forduljunk” – állapította meg. Reményét fejezte ki, hogy a francia-német kibékülés után sor kerül a román-magyar kibékülésre is. Úgy vélte: ennek jó alapot képez az, hogy az emberek szintjén alig van ellenségeskedés.

„Kár indulatokat gerjeszteni a két nemzet között.

A politika felelőssége most sokkal nagyobb most, mint volt tíz évvel ezelőtt. Az a kérdés, hogy megmarad-e a keresztény kultúra. Hogy ki evangélikus, ki katolikus, ki református, vagy ki ortodox ezen belül, az szinte mindegy” – fogalmazott az államtitkár.

Soltész Miklós azt is természetesnek tartotta, hogy a magyar egyházak támogatják azt az ortodox egyház által felkarolt aláírásgyűjtést, mely a román alkotmányba is beiktatná, hogy a házasságot egy férfi és egy nő köthet. „Ezek azok az értékek, amelyek összekötnek” – állapította meg. (A magyar történelmi egyházak álláspontja nem teljesen egységes melegházasság-ügyben: az unitárius egyház főjegyzője ugyanis „különvéleményét” jelezte a témában – szerk. megj.)

Hirdetés