Nagy harci társasjáték készül e tájon

A térképeket megrajzolták, a seregeket összegyűjtötték. Mi meg nézhetjük.
Hirdetés

Abban a helyzetben vagyunk, amikor bármi lehetséges, amennyiben eszkalálódnak és konfliktussá válnak az amúgy is jelentős feszültségek. Abban a pillanatban, bárhol törne is ki, nagyon nagy esélye van tovább fokozódni: első körben a kontinentális erőket és érdekeket érintheti, majd újabb partnerek/szövetségesek bevonásával akár világméretűvé is válhat.

A politikai és katonai stratégák asztalán egyelőre ilyenfajta, erőviszonyokat mérlegelő térképek találhatók (melyekhez a NATO részéről hozzáadódik még 4.000–5.000 katona a szárazföldi nehézfegyverzettel, tankokkal és páncélozott járművekkel együtt).

Kiegészítve az alábbi helyzetjelentéssel, mely a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatista csapatok masszív jelenlétének a 2016. február 2-i állapotát mutatja, külön felhívva a figyelmet a rakétavető ütegek elhelyezkedésére, melyek most, nagyon is valószínű módon kizárólag 500 kilométeres hatósugarú Iszkander-M típusúak. Ez azért fontos, mert az ukrajnai biztonsági helyzet még messze (sőt, egyes források szerint, rendkívül messze) van a nyugalmi állapottól és egyes jelek szerint jelentős belső destabilizálási lépésekre engedhetnek következtetni. Ebben az esetben fennáll annak a veszélye, hogy a nyugtalanság Ukrajna nyugati határához helyeződhet át és ezzel egyidejűleg az ország az orosz érdekövezetbe kerül. Ami a Nyugat rendkívül lassú reakciójának a bizonyítéka, mely elszalasztotta a lehetőséget, hogy megszilárdítson egy olyan első védelmi vonalat, mely legalább az oroszbarát keletet el tudná szigetelni az ukrán terület többi részétől.

Ezek után nézzük meg, mit mutat egy ilyen forgatókönyv, melyet 2015. augusztus 12-én tett közzé az European Leadership Network, egy olyan londoni think tank, mely a NATO és az Orosz Föderáció által szervezett két nagyszabású hadgyakorlaton felvonultatott eszközöket elemezte. A 2015 márciusában szervezett orosz hadgyakorlaton 80.000 katona, 12.000 mindenféle típusú katonai jármű és 220 repülőgép vett részt. A hadgyakorlat mérete valamint helyszíne azt sugallja, hogy a NATO-val és az AEÁ-val folytatott háború nagyléptékű szimulálásáról van szó.

A másik oldalon a NATO (2015 júniusában tartott) Allied Shield hadgyakorlata 15.000 katonát mozgósított 19 tagállamból és három partnerországból. Ez azt szimulálta, hogy miként reagálnának, ha támadás érné az egyik tagállamot.

Kezdjük a következtetéssel:

„Oroszország konfliktusra készül a NATO-val,

a NATO pedig egy esetleges konfrontációra készül Oroszországgal… Ezzel nem azt állítjuk, hogy a két fél vezetői már döntést hoztak egy háborúról vagy azt, hogy elkerülhetetlen egy konfliktus a két fél között, de a két hadgyakorlat módosított profilja tény és szerepet játszik a jelenlegi európai feszült helyzet fenntartásában. Ezek a feszültségek akkor súlyosbodtak és erősödtek fel, amikor a kérdéses hadgyakorlatokról nem volt előzetes tájékoztatás vagy bejelentés, ami legalábbis az orosz manőverek egy részére érvényes.”

A 2015. március 16-21-i orosz hadgyakorlat

 

A NATO 2016. június 5-28 Allied Shield hadgyakorlata

 

A tanulmány szerzői helyesen azonosítanak két aggasztó gondot. Egyrészről azt, hogy a jelenlegi bizalmatlansági légkörben, amikor az egyik fél a cselekvéseit a védelem megerősítésére és defenzív lépések előkészítésére összpontosíthatja, a másik fél viszont a kérdéses hadgyakorlatokat provokációnak és a helyzet tudatos súlyosbításának tartja, ez klasszikus ábrázolása a számos szerző által elméletben leírt «biztonsági dilemmának». Másrészről ilyen körülmények között nő a két fél katonai egységei közötti „veszélyes” érintkezések kockázata. Ezt például ezek a térképek illusztrálják, melyek az oroszok és a NATO erői közötti incidenseket mutatják, beleértve orosz nehézbombázók berepülését a NATO biztonsági övezetébe, főleg a balti államok térségében, de a tengeralattjárók balti-tengeri megjelenését is:

A katonai szakértők szerint ezzel tesztelve a különböző, elvileg állandóan riadókészültségben lévő rajok reakcióidejét, ugyanakkor látható, milyen sokfajta légierő áll rendelkezésre minden olyan „érintkezési pontnál”, melyek pillanatok alatt konfliktusövezetté válhatnak:

Ilyen körülmények között a katonai tervezők számára egyre inkább a „belépés megtiltása” az elsődleges annak az ellenőrzésnek az alapján, melyet egyrészt a légi fölény, másrészt az egyre több és fejlettebb, elektronikus hadviselésre szakosodott egység térségbe hozása biztosít. Ezzel kapcsolatosan megnézhetjük, hol vannak a NATO-tagállamok (valamint a rakétaellenes pajzs) és Oroszország (Iszkander-M) fő rakétaegységei, azzal a megjegyzéssel, hogy az északi térség biztosításánál a fő gondot a kalinyingrádi enklávéban meglévő (és egyes források szerint rendkívül fejlett) bázisok jelentik.

Hirdetés

Tehát két óriási, a legfejlettebb katonai technológiával felszerelt erő áll szemtől szemben, és

a hidegháborús tervek valóságos és nagyon sürgős újragondolásával

most jelölik ki a védelmi övezeteiket és frissítik katonai cselekvési terveiket.

Az amerikaiak által bejelentett új csapattelepítés azt jelenti, hogy egy dandárnak megfelelő erőt küldenének a NATO keleti határvonalára, miközben a Pentagon által bejelentett költségvetés-növelés lehetővé tenné az Európában tartózkodó amerikai fegyveres erők finanszírozásának megnégyszerezését, ami így 2017-ben 3,4 milliárd dollár lesz. Ha betartják a klasszikus elosztási megállapodásokat, akkor egy BCT (Brigade Combat Team) telepítéséről lenne szó, ami a 2013-as reform óta három fajta lehet: gyalogsági dandár (4.400 fő), BCT Stryker 4.500 fővel és páncélozott BCT 4.700 fővel (ismétlem, a standard felállásokról van szó).

Ezek hozzáadódnak a már meglévő amerikai erőkhöz, többek között a németországi két dandárhoz és egy ezredhez és az olaszországi ezredhez és egy ejtőernyős dandárhoz. Egyelőre a három tank vagy páncélozott jármű típus érdekel minket:

M1 Abrams tank, nehéz harci tank (63t), 1.500 lóerős motorral, rendkívüli Chobram-páncélzattal (acél és kerámia rétegekből felépített páncélzat), mely kiegészíti a kompozit anyagokkal rétegezett acélfalak vastagságából adódó védelmet. Ezen kívül rendelkezik egy reaktív védelmi rendszerrel is (ez egy páncélozott platformra szerelt kis, a terepet 360 fokban „lefedő” radaron alapul), mely érzékeli az ellenséges rakéták indítását és még a cél elérése előtt semlegesíti őket (a szerző itt összetéveszti a fogalmakat, a reaktív páncélzat ugyanis „ellenrobbanással” semlegesíti a becsapódó támadó fegyvert, amúgy az alábbi fényképen ez látható is – a szerk.). Egy 120 milliméteres löveggel, valamint egy 12,7 és két 7,62 milliméteres géppuskával rendelkezik.

M2 Bradley gyalogsági páncélozott harci jármű, mely számos típusú küldetés végrehajtására képes: a gyalogság elszállítása a harci övezetekbe; tűztámogatás a küldetésben résztvevő gyalogsági egységeknek, valamint az ellenséges tankok és páncélozott járművek megsemmisítése. Egy 22 mm-es M242-es löveggel rendelkezi, melyből különböző típusú lövedékeket lőhet ki, többek között a 2.000 méterig hatásos páncélátütőt, amivel többfajta ellenséges páncélozott jármű sikeres leküzdésére képes. Ezen kívül rakétavetővel rendelkezik 2 tankelhárító rakétához (4 kilométeres hatósugár és csaknem 1 Mach-os végsebesség), ennek újratöltését egy gyalogos végzi a jármű hátsó részén lévő csapóajtón keresztül.

M1126 Stryker harci jármű (8 fajta konfigurációban, a parancsnoki központtól a mozsárágyú-platformig, felderítő járműig, orvosi/evakuációs járműig, irányított rakétás tankelhárító járműig stb.). A standard változatában 9 gyalogos szállítására képes, teljes felszereléssel, a kétfős személyzeten kívül, rendelkezik egy 50 mm-es M2-es géppuskával, vagy egy 40 mm-es MK-40-es rakétaellenes gránátvetővel. Páncélzata kivédi a 14,5 mm-es lövedékeket és kiegészítő védelemmel látható el a gránátvetők ellen.

Ide számíthatjuk még a 155 mm-es M109A6 Paladin önjáró löveget, mely percenként 6 lövésre képes és 30 km a hatósugara, Excalibur lövedékeket használ, valamint képes olyan tankelhárító lőszerek bevetésére, melyek 1.500 m-re emelkednek, hogy aztán ejtőernyővel fékezett módon ereszkedjenek a célpontra, miközben a radar pontosan rávezeti őket a célra.

Ez csak egy része azoknak a felszereléseknek, melyekkel ezek a nagyon mozgékony és maximális riadókészültségben lévő egységek rendelkeznek és melyeket rendkívül előretolt állásokba telepítenek majd.

Tehát láthatjuk, hogy létezik egy „északi forgatókönyv”,

mely válasz lenne az oroszok balti államok, majd onnan a Skandináv-félsziget ellen irányuló ellenséges lépésére, melynek célja a Balti-tenger feletti ellenőrzés megszerzése lenne. Erre a hipotetikus forgatókönyvre válaszolt több NATO-hadgyakorlat, ami annak jele, hogy két korábbi, 2012-es és 2013-as, Zapad nevű orosz hadgyakorlat komoly aggodalmat váltott ki.

Van egy másik, kontinentális forgatókönyv, mely szerint Lengyelországon keresztül haladnának a kontinens közepe felé. Ez az Ukrajna feletti ellenőrzés előzetes megszerzése nélkül nehezen megvalósítható vagy egyenesen lehetetlen.

Van egy harmadik forgatókönyv is, melyben a fekete-tengeri flotta adja a kiindulási platformot, a krími rakétaállások pedig az 1.500–2.000 kilométeres hatósugarú védelmet, a transznisztriai hadsereg pedig blokkolhatja/semlegesítheti Moldova Köztársaságot. Egy másik anyagban sokkal több részletet közlök a Fekete-tenger térségében felhalmozott kapacitásokról.

Az amerikai kezdeményezés létfontosságú a keleti szárny védelmében, mert a határországok közül külön-külön egyik sem rendelkezik – a legkevésbé sem – olyan felszerelésekkel, melyekkel

néhány óránál, legfeljebb néhány napnál tovább ellen tudna állni egy orosz támadásnak.

Az amerikaiak nélküli NATO pedig teljesen védtelen. Az amerikaiak szándéka könnyen megérthető: azért hoznak szárazföldi erőket és nehézfegyverzetet az érzékeny térségbe, hogy ezzel elkerüljék a meglepetéseket és az ezeknek az Európa közepében lévő bázisokról történő szállításukkal járó időveszteséget. De ugyanakkor jelentős elkötelezettséget várnak el a térségbeli országoktól is, melyeknek – elméletileg – már rég fel kellett volna készülniük egy ilyen forgatókönyvre és melyekben csak most tudatosul, hogy sebezhetőek.

A kérdés az, hogy egyrészt a térségbe szállítják-e az elektronikus háborúra jellemző felszereléseket is és hogy számításba veszik-e annak az orosz taktikának az ellensúlyozását, hogy különleges egységeket vetnek be az első vonalban. És nemcsak a Szpecnazt. Egy másik anyagban ki fogunk majd térni arra, hogy miként strukturáltak ezek az erők, melyek az előkészítő szakasz elkezdődésének első pillanatától jelen vannak, az úgynevezett „szagtalan invázióban”, amikor a konfliktus majdani színterein elkezdenek tevékenykedni a „zöld emberkék”.

Addig jegyezzük meg Andrej Kelin orosz EBESZ-nagykövet szavait az amerikaiak által bejelentett lépésről:

„Nagyon valószínűtlen, hogy szimmetrikus lépésekre kerülne sor, tekintettel arra az abszolút csillagászati összegre, melyet amerikai partnereink befektetnek (az európai katonai jelenlétük megszilárdítására – a szerz.). Nem feledkezve meg arról, hogy jövőre négyszer többet szándékoznak befektetni. Következésképpen meggyőződésem, hogy felesleges szimmetrikus válaszban gondolkodni. Most is és ezek után is egy sor kompenzáló lépés fog történni, melyek célja fenntartani a térségben a stratégiai egyensúlyt.”

Figyelem, tehát nem szimmetrikus, hanem kompenzáló lépésekről van szó.

Vajon mire gondolhat? Mi „kompenzálhatja” sürgősen és hatékonyan az amerikai lépést és a NATO keleti szárnyának megerősítését? A válasz első körben annak a harcmodornak a kiterjesztése és felerősítése lehet, melyet már eddig is teszteltek, a Krímmel kezdve, majd Ukrajna keleti részével folytatva, majd különböző formákban még tovább, újra meglepve a nyugati világot: a hibrid háborúról van szó.

Mi következik? Senki sem tudja pontosan, csak annyi bizonyos, hogy már felállítják az új játék bábuit. És semmiképpen se higgyék azt, hogy holmi társasjátékról lesz majd szó.

Hirdetés