Moldova Köztársaság idén télen eljutott a mélypontra: elfogyott a pénze. Pontosabban, ezúttal az állam tisztviselői az állam összes pénzét ellopták. (Eddig az volt, hogy csak egy részét lopták el, de azért hagytak valamit a költségvetésben is). Igen, de nem az állam összes tisztviselője lopta el az állam összes pénzét, hanem csak az állam egyes tisztviselői loptak és gazdagodtak meg, mint a mesében. A többiek szegények maradtak. Most honnan fognak pénzt szerezni ezek az egyesek, hogy kifizethessék a katonák, rendőrök, orvosok, tanárok és az összes többi közalkalmazott bérét?

Nos, kézenfekvő megoldásként felmerülhet egy külföldi kölcsön (1), az állami aktívumok eladása (2), a nemzeti pénz leértékelése (3). Bár itt most nincs helye az okok kifejtésének, de nem is nehéz ezeket kitalálni, a „megoldások” egyike sem működik. Egyáltalán nem. Ebben a (szó mi szó, kétségbeejtő) helyzetben mind Chişinău-ban, mind Bukarestben felvetették annak lehetőségét, hogy

Moldova Köztársaság feladja államiságát és egyesül Romániával.

Nem hivatalos vagy hivatalosnak tűnő körökben „vetették ezt fel”, hanem a (főleg virtuális) közbeszédben, helyesen: az újságírók, az aktivisták, a bloggerek bármit kimondhatnak és leírhatnak, ami csak eszükbe jut, de a „tisztségben lévő” emberek ezt a luxust nem engedhetik meg maguknak. Hiszen azonnal hazaárulással vádolhatják őket, „dutyiba” kerülhetnek és ki fogja őket onnan kihozni?!

Nos, mivel én bármit leírhatok, ami megfordul a fejemben, egy aprócska részletkérdésre szeretném felhívni a figyelmet: Lengyelországgal, Izlanddal és Magyarországgal ellentétben, mind Románia, mind Moldova Köztársaság soketnikumú állam. Ez az igazság, és ha realistán kezeljük a dolgokat, akkor ebből kell kiindulnunk, ha erről a kérdésről van szó. Egy romániai vagy moldovai román etnikumú (hogyan nevezzem másképp, románajkúnak?) orra előtt bármikor meg lehet lobogtatni az egyesülés hazafias ideálját („Unde-s mulți puterea crește / Și dușmanul nu sporește” etc) („Ahol sokan vannak, nő az erő / És az ellen száma nem nő” stb. – részlet Vasile Alecsandri Egyesülés hórája című verséből – a szerk.), de

a kisebbséginél ez a trükk nem jön be.

Ő nyíltan, haszonelvű módon megkérdezi: „Nekem ebből mi hasznom van?”.

Az unionisták iránt érzett teljes szimpátiám ellenére egyértelmű választ kell majd találni erre a kérdésre, mert különben csak a szánk jár. Távol áll tőlem, hogy azt állítsam, rendelkezem ezzel a válasszal. Megelégszem azzal, hogy felhívjam a figyelmet a gondra (éppen megtettem) és az unionista projekt esetleges megvalósításából származó két következményre. De ezek előtt tisztázni szeretném, mit értek „kisebbségi” alatt, mind Romániában, mind Moldova Köztársaságban.

Romániában négy nagy kisebbség van, ezek mindegyike két nagy csoportból áll:

A magyarok Románia csúcskisebbsége és tudomásom szerint van némi különbség a nagyváradiak és a székelyudvarhelyiek között. Az előbbiek számára a románok viszonylag kis gondot, némiképp jóindulatú akadályt jelentenek, melyen egy kis humorral, akár nevetni is tudnak; ez olyan, mint amikor kopaszodni kezd az ember. Nem tetszik, de enfin, hozzá lehet szokni, léteznek félmegoldások: leborotválják a fejüket, más kopaszokkal bandáznak stb. Ettől viszont teljesen különbözik a székelyudvarhelyi magyarok hozzáállása: a románok bárminek számíthatnak, csak kis gondnak nem! Gondnak igen, kicsinek nem! Felkérném e honlap valamelyik másik szerzőjét, ha lehet, egy magyar etnikumút, hogy térjen ki e szempontból erre a kérdésre.

Az ukránok Románia „láthatatlan” kisebbsége, de nagyon nagy súllyal nyom majd a latba az egyesüléssel kapcsolatos véleményük, mert csak ők, az ukránok élnek kisebbségiként mindkét államban (Romániában és Moldova Köztársaságban). Van bizonyos különbség a bukovinai és máramarosi ukránok és a dobrudzsaiak között. Arra kérném e honlap valamelyik másik, ha lehet ukrán etnikumú szerzőjét, hogy térjen ki e szempontból erre a kérdésre.

Dobrudzsában él a „török-tatár kisebbség” is, ami átverés, mert valójában két kisebbségről van szó, nem egyről: a dobrudzsai törököknek, a nyelvbeli eltérésen kívül, a társadalmi státuszuk is alacsonyabb a tatárokénál. A törökök inkább kereskedelemmel és mezőgazdasággal foglalkoznak (az esetek zömében kiskereskedelemről és önellátó mezőgazdaságról van szó), míg a tatárok általában az értelmiségi szakmákat választják. Ha történelmi szempontból a román állam fel tud mutatni valamilyen sikeres példát a kisebbségek ügyében, akkor a tatárok nem az egyik példa erre, hanem a példa! Senkit sem akarok megsérteni és dicsérni sem; egyszerűen csak tényeket állapítok meg. Arra kérném e honlap valamelyik másik, ha lehet tatár etnikumú szerzőjét, hogy térjen ki e szempontból erre a kérdésre.

A romák képviselik a „diffúz” kisebbséget, vagyis nem koncentrálódnak egy bizonyos területre és azt sem lehet pontosan tudni, hány roma etnikumú él Romániában. Náluk nagy különbség, valójában szakadék van a gazdag és a szegény romák között. Egyszerű lenne azt mondanom, hogy a gazdagok városon élnek, a szegény romák óriási többsége pedig falun, enklavizálódott közösségekben, az ország déli részén tengeti az életét. De az ő esetükben semmi sem egyszerű. Arra kérném e honlap valamelyik másik, ha lehet roma etnikumú szerzőjét, hogy térjen ki e szempontból erre a kérdésre.

Ami Moldova Köztársaságot illeti, ott is négy kisebbség van (ukránok, bolgárok, gagauzok, oroszok) és szintén könnyű lenne azt mondanom, hogy mindezen kisebbségek egyetlen egységet alkotnak, a szovjet kisebbséget, de attól félek, hogy a túlzott leegyszerűsítés az ostobák kiváltsága. Arra kérném e honlap valamelyik másik, ha lehet moldovai oroszajkú szerzőjét, hogy térjen ki e szempontból erre a kérdésre.

Az unionista projekt esetleges sikerére visszatérve, nem tudom nem megállapítani, hogy

a magyarok Románia luxuskisebbsége.

Ők lennének az eminens diákok, akiket példaként állítanának az utolsó padban ülő semmirekellők, az állandóan sarokba állított és gonoszul leszidott szovjetnyikek* elé: „Vegyetek példát a magyarokról, komolytalan fráterek! Ti miért nem akartok tiszták és civilizáltak lenni? Miért jártok tetvesen, miért lövitek be parittyával az iskola ablakait, miért szúrjátok ki bicskával a tanári autók abroncsait? Jogokat akartok, elégedetlenkedtek? Akkor kövessétek a példájukat, tüntessetek, szervezzetek meneteléseket, eresszétek félárbocra a zászlókat, küldjetek panaszos leveleket Brüsszelbe, ropjatok csárdást, amit csak akartok!”. Ivánt állandóan Jánoshoz fogják hasonlítani, ebből pedig mindig az előbbi kerül majd ki hátrányosan, hogy finoman fogalmazzak. Iván lelke gyűlölettel fog megtelni Ionnal, de főleg Jánossal szemben. A következményekre gondolni sem merek!

De nem tehetem meg, hogy ne gondoljak rájuk. A második következmény pedig Iván szavazásának iránya lesz. Mert János mindig a politikai színpad jobboldalán lévőkre szavaz, akárkiről is lenne szó. Ám Iván vajon kikre fog szavazni?!

* A „szovjetnyik” szó nem létezik. Most találtam ki, hogy egyértelműbb legyen, mit akarok mondani.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.