Románia a Föld legbiztonságosabb országa!

Hála a nagy nemzetközi összeesküvés-elméleteknek! Liviu Iolu briliáns szatírája.
Hirdetés

Az év elején írtam néhány komoly és mérsékelten derűlátó szöveget Románia jövőjéről. De abban az országban, ahol az összeesküvés-elméletek nagyon menők, a mérsékelt hozzáállásnak alig van hatása. Így hát, röviden és valamivel lazább hangon bemutatom, miért tűnik úgy, hogy Romániát jelen pillanatban egy világméretű ellen-összeesküvés segíti, melynek segítségével az ígéret áldott földjévé válhatunk.

Nézzük csak, milyen hatása van a „fordított” összeesküvés-elméletnek a világméretű összeesküvés hirdetőire, akik – általában – mindent elkövetnek, hogy Romániát évtizedek óta a tudás és a jólét mély sötétségében tartsák. Vakok voltunk, most már látunk! Íme, végül győzedelmeskedik az igazság!

Megfigyelhető, hogy elsősorban Soros, Rockefeller és a többiek, akiket általában a dákok és a Cucuteni-civilizáció ellenségeiként szoktak emlegetni, 180 fokban fordították meg fegyvereiket és annak alapján, ahogy éppen megnyomorítják a környező országokat, világos, hogy hamarosan a Kárpátok és Isten Anyjának kertjébe akarnak majd költözni. Pénzükkel és családjukkal együtt, vili.

Mert hogyan másképpen lehetne értelmezni az utóbbi hónapok történéseit, melyek 2016 elején gyakorlatilag elképzelhetetlenné tették a románok emigrálását? Nos, mondják meg önök, hogy merre vehetnénk a sátorfánkat? Minek emigrálnánk még ezekben a napokban és főleg, hova?

Németországban menekültek tapiznak, és ha a nagyvárosokban megúszod a megerőszakolást, akkor biztosan halálra mérgeznek a német nép szűrőktől megfosztott gépjárművei.

Norvégiába, mellyel a kormány szerint kitűnő kapcsolataink vannak, nem mehetsz, ha gyermekeid vannak, vagy szeretnéd, ha lennének. A norvég állam eddig 26 román gyermeket „rabolt el”. A „verésre” való hivatkozás csak lárifári, valójában a keresztény nevelési módszer zavarja őket. Nyilvánvaló, hogy a Barnevernet a világszerte nagyon is közismert román zsenigén miatt is vette el őket, ez nem is kérdés!

Franciaországban, mely máskor vendégszerető úti cél volt, meg sem tudsz mozdulni a dzsihádistáktól. Ott nyüzsögnek az utcákon és akkor robbantanak, amikor a legkevésbé sem számítasz rá, főleg olyankor, amikor éppen egy kerthelyiségben ücsörögsz egy fárasztó munkanap végén. Ezek után minek is emigrálnál mostanában Franciaországba?

Belgium, Európa közigazgatási szíve, hát az maga a merénylők hálószobája. Hogyan dolgozhatnál Belgiumban, ha már hálóhelyet sem találsz magadnak? Ott a dzsihádisták alszanak, akik reggel azért kelnek fel, hogy a környező országokban robbantsák fel magukat. Olyanok, mint a görények, általában nem támadják le azt a kertet, ahol élnek, de mit csinálsz, ha véletlenül felrobbantják magukat, amikor a reggeli kávéjuk nélkül veszik fel a robbanómellényüket? Túl nagy a kockázat.

Hirdetés

Szintén a világméretű összeesküvés zárta el a más, hajdanán vendégszerető országok felé emigráló románok előtt is az utat. Válságba és munkanélküliségbe taszajtották Spanyolországot, Nagy-Britanniában annyira megdrágítottak mindent, hogy olcsóbb visszarepülni Bukarestbe, mint munkát keresve menni egy kört a londoni metróval.

A nagy összeesküvők a környező országokat sem hagyták ki és minden szál azt jelzi, hogy csak Románia maradt ki ebből az egészből. Szinte padlóra küldték Ukrajnát, kerítést húztak Magyarország határánál és most Lengyelországot destabilizálják. Görögországról már múlt nyár óta tudjuk, hogy elfogyott a készpénze, így aztán minek dolgoznál ott? Legfeljebb, ha egy-egy hónapnyi vakációval fizetnek a Kükládoknál.

És, hogy bezárják körülöttünk a veszélyes kört, most már Törökországhoz sem jó közel kerülni, ahol annyi millió szíriai bolyong az utcákon.

Netán a tengeren túlra szöknének, mint Ceauşescu idejében? Ezt azért gondolják még egyszer végig. Ne feledkezzenek meg a Fehér Házba készülő republikánus jelöltről vagy a Texasban nyíltan fegyverrel az utcán mászkálókról. Mint a vadnyugaton. Egyértelmű, hogy Soros és Rockefeller rosszat forral az AEÁ ellen, Románia javára.

Mindennél világosabb, hogy Románia most van a legjobb geopolitikai helyzetben – ezt a kifejezést nagyon szeretik az összeesküvés-elméletesek – a Nagy Háborúk óta. Sőt, éppen azért van nálunk a leggyorsabb internet egész Európában, hogy az összeesküvés-elméletek szabadon és gyorsan terjedhessenek. Nem kell sok és mi leszünk a Világ Közepe, az az ország, ahonnan nincs hova emigrálni. És már nem is lesz miért.

Egy kérdés azért marad. Hol fogunk ezentúl vakációzni?

Hirdetés