Orbán: a magyarok nem migránsok Nagy-Britanniában

A magyar miniszterelnök ezt a David Cameron brit kormányfővel megejtett találkozóját követően mondta. Úgy tűnik, egyezett a szó – leszámítva egyetlen pontot.
Hirdetés

Mindketten erős Európát akarunk – jelentette ki Orbán Viktor magyar kormányfő a David Cameron brit miniszterelnökkel folytatott csütörtöki budapesti tárgyalása után, az Országházban. Orbán az Európai Unió reformjával kapcsolatos brit javaslatcsomagról azt mondta, hogy a négyből három pontot teljes mellszélességgel támogatnak. Vagyis:

azonos a brit és a magyar álláspont arról,

hogy a nemzeti parlamentek szerepét újra kell gondolni az EU-n belül, továbbá hogy az eurózónához nem tartozó országoknak egyenlő elbánást kell biztosítani az unió intézményrendszerében. Egyetértettek abban is, hogy a szociális rendszeren belüli visszaéléseket ki kell iktatni minden EU-tagállamban.

Az viszont várható volt, hogy a negyedik pontban nem lesz teljes az egyetértés. David Cameron javaslata – amelynek lényege, hogy az Egyesült Királyság jelentősen korlátozná az EU más tagállamaiból Nagy-Britannia felé irányuló tömegmozgást – ugyanis

hátrányosan érintené több közép-kelet-európai ország munkavállalóit is.

Orbán ezért azt kérte brit kollégájától, javaslataik megfogalmazásakor legyenek tekintettel arra, hogy a magyar emberek elsöprő többsége Nagy-Britanniában becsületesen dolgozik, és munkájával, befizetéseivel hozzájárul Nagy-Britannia gazdaságához, ezért nem szenvedhetnek el semmilyen hátrányos megkülönböztetést. Ha ezen a területen változtatni akarnak, azt a visegrádi négyek (Magyarország mellett Csehország, Lengyelország és Szlovákia) szeretnék közösen megismerni és közösen megállapodni róla.
„Mi nem migránsok vagyunk az Egyesült Királyságban”, hanem uniós állampolgárok, akik szabadon vállalhatnak munkát az Európai Unióban mindenhol – mondta Orbán.

A magyarok nem élősködni mennek Nagy-Britanniába,

nem elvenni akarnak az ott élőktől, hanem dolgozni szeretnének, és jól is dolgoznak – mondta, jelezve, hogy a brit statisztikai hivatal adatai szerint 55 ezer Magyarországon született munkavállaló dolgozik ma Nagy-Britanniában. Magyarország becslései szerint a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok összességében több adót és járulékot fizetnek be, mint amennyi ellátást kapnak – fűzte hozzá.

Hirdetés