Kelemen a Beke-ügy visszásságairól tájékoztatta az uniós nagyköveteket

És az államfővel, valamint a miniszterelnökkel is egyeztetett.
Hirdetés

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Ciolos kormányfővel folytatott tájékoztató beszélgetést a kézdivásárhelyi terrorvádról, és levélben tájékoztatta álláspontjáról az Európai Unió országainak bukaresti nagyköveteit.

A szövetség csütörtöki közleménye szerint Kelemen Hunor a leghatározottabban visszautasította, hogy a román politika és média egyes képviselői a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani.

„Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket

az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta.

Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom” – áll a nagyköveteknek küldött levélben.

„Aggodalmainkról az elmúlt napokban alkalmam volt tájékoztatni az államfőt és a miniszterelnököt is, akik egyaránt osztották aggályainkat, azonban megnyugtattak abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban. Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik”– hangsúlyozta Kelemen abban az angol nyelvű tájékoztató levélben, amelyet szerdán juttatott el az Európai Unió tagországai bukaresti nagyköveteinek a kézdivásárhelyi történések kapcsán.

Az RMDSZ elnöke a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak azt, hogy személyesen tájékoztassa az ügyről az uniós diplomáciai kirendeltségek vezetői.  A tájékozató levélben részletesen ismertetette a december 1-jén kirobbant ügy eddig ismert adatait és a közvélemény által továbbértelmezett vonatkozásait. Kelemen Hunor nyomatékosan kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát.

Hirdetés

A szövetségi elnök ugyanakkor nehezményezte azt is, hogy

az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsoltak a párizsi terrorcselekményekkel,

a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele.

„A DIICOT eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen” – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az általa vezetett érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott: 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését, így a hazai társadalom továbbra sem engedhet az ilyen jellegű hangulatkeltésnek.

„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői egy egész közösséget bélyegezzenek meg, hogy a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét” – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor.
 

Hirdetés