A terrorizmussal gyanúsított Beke István Attila letartóztatása óta harmadjára vonultak néhány százan utcára, hogy kifejezzék szolidaritásukat a fiatal magyar szélsőségessel. Első ízben néhány százan, másodjára nagyjából ezren voltak, szombaton pedig a számuk meghaladta az ezret. A magyar polgárok nyilvánvalóan nem hiszik el, hogy egy fiatal, akinek szélsőséges gondolatai vannak és egy szeparatista szervezet vezetője, de akit módos és a városban néhány vállalkozással rendelkező családból származó, jóravaló fiúnak ismernek, képes lett volna más emberek életét veszélyeztetni. Már korábban elmagyaráztam, hogy miként született meg és alakult ki a magyar polgároknak a román állam intézményeivel szembeni bizalmatlansága és kik a fő bűnösök e törésvonal miatt.

Jelenleg másvalami sürgős. Könnyen láthatjuk, hogyan nő az elégedetlenségek lavinája, Beke István Attila pedig könnyen helyi hőssé válhat, holott azzal gyanúsítják, hogy az 1990. márciusi, marosvásárhelyi etnikumok közötti konfliktusok utáni egyik legsúlyosabb eseményt készítette elő. Figyelem,

a radikális gondolatok tettekre váltásának első – szerencsére kudarcba fulladt – kísérletének vagyunk tanúi.

Még egy abszurd ország esetében is, mint Románia, túlzás hőst faragni egy terrorizmussal gyanúsított személyből. Ezt gyorsan és habozás nélkül le kellene állítani.

Ha idáig fajulnak a dolgok, akkor minden iszonyatosan bonyolulttá válik. Egy mártírrá változtatott szélsőséges a közvélemény szemében legitimálja azt az ügyet, amelyért harcol. A románok szemében rosszul mutat a magyarok szolidaritás-vállalása egy olyannal, mint Beke István. Ez az általa hangoztatott szeparatista és revizionista gondolatokkal való egyetértéssel egyenértékű. Innen aztán már csak nagyon kis lépés kell a magyar közvélemény radikalizálódásáig, főleg a székelységben.

Ennek már van néhány jele. A csütörtöki tüntetésről szóló hírügynökségi beszámolók, például, érdekes részleteket tartalmaznak. A magyar etnikumok részéről súlyos szavakat lehetett hallani a helyi hatóságok „árulóknak” nevezett RMDSZ-es vezetői ellen, akiket azzal vádolnak, hogy nem tesznek semmit a közösségükért.

Azok a magyar vezetők, akikkel ezekben a napokban beszélgettem, szintén azt mondták, hogy

az események alakulása megrémíti őket.

Egyikük, aki radikálisnak számít, azt vetette a szememre, nem személy szerint nekem, hanem általában véve a sajtónak, hogy elhamarkodottan minősítgettünk.

Az utca radikálisabb nálunk, a Beke Istvánhoz hasonlóak radikálisak, nem mi, mondta nekem. De az RMDSZ-es vezető válaszából másvalamit olvastam ki. Nevezetesen azt, hogy nem kell sokáig várnunk, hogy az RMDSZ megpróbálja majd visszaszerezni az elvesztett terepet. Előreláthatólag diskurzusváltásnak leszünk a tanúi, és ez senkinek sem fog tetszeni.

Végül Magyarország sem áll majd karba tett kézzel. Románia budapesti nagykövetsége előtt vasárnap néhány tucat személy tartott sztrájkőrséget, akik azzal vádolták a román államot, hogy nem rendelkezik semmilyen egyértelmű bizonyítékkal arról, hogy Beke István tényleg fel akart robbantani egy házilag összerakott bombát Románia nemzeti ünnepén. Nem csodálkoznék, ha az Orbán-kormány ugyanúgy védelmébe venné Beke Istvánt, ahogy megvédi a Romániában korrupciós ügyek miatt vizsgálat alatt álló szökevény Markó Attilát is.

Ha mindezekre a román állam nem ad meggyőző választ, akkor

napról napra nőni fog Beke István mártíri aurája.

A helyzet nyilvánvalóan kényes, a sajtó részletes információkkal való ellátása arról, hogy miként álmodoznak a magyar szélsőségesek vérfürdőkről, lángra lobbanthatja a többségben az ellenséges érzéseket. A gyűlölet spiráljába könnyű belépni, kijutni annál nehezebb.

De meg kell találni a megfelelő mértéket, hogy a magyar kisebbség se éljen azzal a meggyőződéssel, hogy egy valódi fenyegetés, melynek akár drámai következményei is lehettek volna, valójában csak egy román állam által kitervelt óriási átverés. Ha vannak további bizonyítékok (ha jól tudom, akkor Bekét és a társait már október óta megfigyelték) arról, hogy a szélsőséges csoportosulás különféle akciókra készült, akkor ezeket minél hamarabb a közvélemény tudomására kell hozni.

Ezt rövidtávon. A román államnak hosszú távon folyamatosan szem előtt kell tartania, hogy

közeledik 2018,

amikor Románia szimbolikus momentumról emlékezik majd meg, a Nagy Egyesülés századik évfordulójáról. Ez a momentum a magyarok számára is szimbolikus lesz, de ellenkező értelemben. Másképp mondva, ahogy közeledünk a jeles évhez, úgy nő majd az érzelmi töltet mindkét országban. Ne feledjék, hogy Orbán Viktor Magyarországában 2018-ban két választási lesz, helyi és parlamenti.

Következésképpen már most is könnyen el tudjuk képzelni, hogy milyen lesz egy-két év múlva a magyar vezetők diskurzusa. Orbán már most is a „magyar területek egyesülésének projektjéről” beszél, és azzal vádolja a román államot, hogy az utóbbi időben elindított bűnvádi nyomozásokkal üldözi a magyar kisebbséget – lásd a legutóbb megszólalásait.

Ezen kívül továbbra is osztogatják a kettős állampolgárságot, már néhány százezren vannak csak Romániában. Ezzel a folyamattal, másokkal együtt, a romániai magyarok jogilag, gazdaságilag és kulturálisan szorosabban kötődnek majd Budapesthez, mint Bukaresthez.

Ezekkel az egyre feszültebb helyzetekkel szemben hosszú távon egyetlen megoldás van:

masszív beruházások a hargitai és kovásznai infrastruktúrába,

utak és autópályák építésébe, hogy kihúzzák a térséget az elszigeteltségből és a szegénységből. A román államnak ezt a célt kellene meghatároznia és módszeresen követnie: a két térség gazdasági felemelése egy vállaltan pozitív diszkriminációs költségvetési politikával.

A jelenlegi feszültségek és gondok csak akkor fognak természetes módon eltűnni, amikor a térség gazdaságilag virágzó lesz, amikor a fiataloknak lesz munkájuk és többek között a románokkal is üzletelve fognak pénzt keresni, akik könnyebben eljuthatnak majd a városaikba és lesz okuk odamenni, a szeparatista gondolatok pedig egy fityinget sem fognak már érni. Különben a szegénység és az elszigeteltség a szélsőségességet fogja táplálni, mint mindenhol Európában, Oroszország örömére, minimum.