Soha senki nem bánthatta a szocialista Romániát. Az ember ezt a világos következtetést vonhatta le, ha megnézte a ’89 előtti szekusfilmeket, melyekben többnyire Florin Piersic játszotta a fiatal tiszt szerepét, aki rettenthetetlen harcot folytat az idegen kémekkel és áruló románokkal. Rájuk húzta a vizes lepedőt, de még hogy! „Az első pillanattól kezdve a nyomotokban voltam, tudtam, mit csináltok, a gondolataitokat is ismertem, minden lépéseteket előre láttam, esélyetek se volt!” Valahogy így végződött minden egyes spy movie made in RSR, az Ezredes elvtárs tisztánlátó és mindentudó beszédével, aki a fiatal, kockás hasú és agymenő fiatal szekusok fölött trónolva, bölcsen fújta a füstöt.

Érezvén a híres színészeket felvonultató kortárs szekusfilmek hiányát,

a mi szerveink arra gondolhattak, csinálnak egyet ők maguk, a fenti stílusrecept szerint. 

Beke, a kézdivásárhelyi magyar terrorista minden lépését követték még – el nem fogják hinni – októbertől kezdve, mondja egy volt tévé-csalogány, aki időközben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője lett.

Nevezett Beke minden mozdulatát, otthonról a központi boltig (ahol, hihetetlen: dolgozott!), onnan a mallba aztán (figyelem!) a benzinkúthoz, szóval mindent lefilmeztek, infravörösben is. Így történhetett, hogy éber titkos ügynökeink elkapták azt a pillanatot, amikor Beke otthonába megérkezett egy csomag, amelyen a „Pizza” szó állt. Ez volt ugyanis a hadművelet kódneve, és abból állt, hogy december elsején felrobbantanak egy kukába helyezett pokolgépet, amely kuka mellesleg hol található? A Beke üzlete mellett. Úgy tűnik, a terrorista szeretett volna megjelenni az üzlet megfigyelő-kameráin, hogy a felvételt betehesse az önéletrajzába.

A hírek szerint a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű szervezet egy tanácskozást is szervezett, ahol is döntés született az akcióról.

Szép sztori Románia strázsáiról, Florin Piersic nélkül is. Csakhogy jelen szöveg szerzője megengedhetetlenül sok filmet látott. Ezért nem tudom megállni, hogy feltegyek néhány kérdést. Például:

Beke Attila nem tegnap érkezett Kézdivásárhelyre az ázsiai sztyeppékről.

Helybeli ember, családja, munkahelye van. Hogy tegyen egy bombát a kukába – „amikor a környék zsúfolt lesz”, ahogy hírszerzőcskéink állítják –, ha egy rokona, barátja, magyar polgártársai is arra járhatnak épp? Ha ugyan abból indulunk ki, hogy ez a magyar gyűlöli a románokat. Hogy remélheti, hogy megúszhatja a lebukást egy olyan kis városban, mint Kézdivásárhely?

És mit érne el a robbantással? Felkeltené a nyugati hatalmak szimpátiáját a székely üggyel kapcsolatban? Azokét a hatalmakét, akik egy ideje egyenesen szerelmesek a terrorizmusba?

Esetleg az erdélyi magyarok szimpátiáját, akik reggeltől estig csak Nagy-Magyarországon rágódnak, és alig várják, hogy élet-halál harcba bocsátkozzanak román szomszédaikkal az ügyért?

Csupán két racionális magyarázat adható a forgatókönyvre, amit a szervek a legkisebb részletekbe menően szétkürtöltek, hadd tudja meg az egész ország – mert, ugye, így szokás ezt csinálni az úgynevezett titkos szolgálatoknál…

Egy: Beke Attila elsősorban nem magyar vagy román, hanem őrült. Ebben az esetben nincs miről beszélnünk a továbbiakban.

Kettő: az elektromérnök Beke házában tényleg voltak újévi petárdázásra alkalmas anyagok meg egyéb kütyük, amikkel az ember kereskedett, ahogy állítják.

A tulajdonképpeni bomba a „szervek” igyekezete,

hogy bizonyítsák, teszik a dolgukat.

Legyünk komolyak: egy magyar terrorakció Erdélyben, ebben a pillanatban nem csak borzasztó, de az abszurdig értelmetlen is lenne, és az erdélyi magyarok békés többségének elszörnyedését és undorát váltaná ki.

Ezért aztán felteszek még egy kérdést: találtak egy magyart, aki az iszlamista terroristák honi hiányában elkövessen egy merényletet? Van egy Al Bekeslam-ügyünk?