1. Soha nem állítunk egy nőt a hátsó sorba. Soha, értjük? És soha nem állítunk két nőt egymás mellé, a csoport közepére. Nem vagyunk erdei miccssütésen, ahol félni kell, hogy az arra járó pasik megdugják a nőinket, ezért jól körülálljuk őket.
2. Soha nem állítunk alacsony pasikat hátra. Az első sorba kerülnek, és olyan pozícióból fotózunk, hogy úgy tűnjön, mind ugyanolyan magasak.
Olvasson még:
3. Tudom, hogy az emelvényt ácsoló asztalos nem végzett fotográfiai kurzust és derékszögűre tervezte a pódiumot, de ne feledjük, a fotós perspektívája mindig trapézoid. Tehát, ha a kormány tagjai kicsit közelebb húzódtak volna egymáshoz, és a fotós hátrább mozdul vagy egy szélesebb látószögű lencsét használ, mindenki a Románia Kormánya háttér elé kerül, még a sorszéleken állók is, akik most betonoszlopok, fali díszek és függönyök előtt állingálnak. Ja, még van az a változat is, hogy az emelvénynél szélesebb hátteret rendelnek, mert csak négy euróba kerül az anyag négyzetmétere…
4. A fotó azért is annyira gáz, mert a képen ott vannak az emelvény fölötti hideg fények. Nézzenek szét a neten, és ha találnak akár egyetlen hasonló fotót, állami protokollberkekből, én megeszem azt a képet…
5. Nem hagyjuk a földön a cetliket, amikre rá van írva, hova állítjuk (rosszul) a kormány tagjait. Beállítjuk őket, aztán eltávolítjuk a jeleket. Vagy valami mást használunk. Például, az amerikaiak valami átlátszó műanyag izéket használnak, amelyek láthatatlanná válnak a fotón.
6. Soha nem állítunk egymás mellé két, ugyanolyan nyakkendőt viselő embert, mert kromatikusan izoláljuk őket a csoporttól. Arról nem beszélek, hogy néhány miniszter nem tudta, milyen nyakkendő illik egy ilyen alkalomhoz.
7. Fotózkodáskor nem tartjuk a kezünket, ahogy épp az ízületi gyulladásunk engedi. Nem lazázunk: a román állam nevében készül a fotó. Kinyújtjuk az ujjakat és könnyedén megérintjük a nadrágszárat. Nem feledjük a kihúzott hátat, belégzést, behúzott hasat, összeérintett cipősarkakat sem. És semmiképp nem kulcsoljuk össze kezünket ágyékunk előtt, mintha attól tartanánk, hogy valaki tökön rúg. Soha! A fotós nem bánt. Persze, jó lett volna, ha elmondja, úgy nézünk ki, mint a fényszórók láttán megriadt nyulak.
8. A fotós figyeljen a részletekre exponálás előtt. Igazíttassa át a jobb oldali zászlót, például. A magányos csillag és a mellette álló magas fickó, aki mintha szótárakon állna, kész röhej.
9. Alanyok: a fotósra néztek, az objektívbe, nem bámultok szanaszét a helységben. A tekinteteknek egységet, erőt kell tükrözniük, nem azt, hogy arra gondoltok, vajon mennyibe került és honnan származik a falra került festék.
10. Még valami. A beállítás ferde. Vagyis, a fotós nem az emelvény felezővonalán állt, és nem is tartotta egyenesen a kamerát.
Persze, bármilyen fotót lehet csinálni, és köznevetség tárgyává is lehet válni. Az Elnök úr ért hozzá: van néhány olyan rossz fotója a nyilvános terekben, hogy az ember azt gondolná, tiszta mazochista. De ne feledjétek: minket is röhögtettek ezzel.
Én, például, telefonnal is jobb fotót készítettem volna, mert a csoportkép nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik. Vagy megtanulhattok fotózni, és akkor egymás fényképezhetitek, és még jót is cselekedtek vele.
Az eredeti fotó itt van. Imádnivaló a címe. 😀