Mindkét nyelven kimondtam. És csak akkor éreztem lényem minden idegszálával, amikor románul tettem.

Mert ez az anyanyelvem, mert az első „te iubesc”, melyet édesanyámtól hallottam, a legerősebb és legőszintébb szeretettel, román nyelven hangzott el. Így tanulunk meg szeretni. Először a szüleinket szeretjük, majd azokat, akik örökre belopják magukat az életünkbe és a szívünkbe, aztán a gyermekeinket, a legszerencsésebbek pedig az unokáikat is.

Így tanuljuk meg számolni a napokat a boldogságig, így számoljuk együtt az éveket, vagy a távol töltött pillanatokat, így számítjuk ki a bennünket elválasztó távolságokat és ugyanígy sokszorozzuk meg azokat a pillanatokat, amíg magunkhoz ölelhetjük a szeretteinket. Az anyanyelvünkön.

A „szeretlek”-et ugyanolyan intenzitással mondtam, mert kiegészítette az a tisztelet, melyet aziránt éreztem, akinek címeztem. És mert a lélek játéka volt a másik nyelvére fordítani le az érzelmeket.

De az anyanyelv marad a szeretet nyelve. És a könnyeké, és az imáé, és a halottak megsiratásáé, és a gyermekek megsimogatásáé, és a szülői feddésé, és a reményé, és a kétségbeesésé. De mindenekelőtt a szereteté.

Az egyetlen érzelemé, mely emberré tesz minket.

És emberségünk mértéke az a tisztelet, mellyel a mellettünk élők anyanyelvének tartozunk.

November 13-a a Magyar Nyelv Napja. Azé a nyelvé, melyet számos barátom beszél. Azok, akik között 10 évet töltöttem el az életemből, és akiknek nagy részét köszönhetem annak, ami ma vagyok.

Azok, akik megtanították nekem, hogy a tiszteletnek, a becsületnek, az emberszeretetnek, az igazságnak nincs etnikuma, nincsenek eltérő tulajdonnevei, csak emberei, akik továbbadhatják azokat gyermekeiknek és környezetüknek. És bár ez volt az egyetlen nyelv, melyet szinte lehetetlenség volt megtanulnom, mára megszerettem azokon keresztül, akik beszélik. Megszerettem a zenéjét, a hangsúlyát, az intonációját. Mert ezt azok tanították meg nekem, akik a „szeretlek” szót hallották először.

„Boldog ünnepet” kívánok minden magyar barátomnak az anyanyelvük napján és emlékeztem őket Benedek Elek szavainak igazságára:

„Az állam nyelvét meg kell tanulni, az édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni.”

Soha. Mert ez a jogotok és a kötelességetek az etnikai identitással, a kultúrával és ezer évnyi civilizációval szemben, mellyel szellemileg gazdagítottatok mindnyájunkat, akik mellettetek nőttünk fel.