RMDSZ: a kisebbségekre is figyeljen oda a Cioloș-kormány!

Ha már az RMDSZ támogatására is számít. Meg ha már szilágysági. Ja, és Aurescu nem kell a kormányba!
Hirdetés

A kisebbségekre is figyeljen oda a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány, amennyiben bizalmat kap a parlamentben – ezt várja Kelemen Hunor, illetve az RMDSZ a szakértői kormány megalakításával megbízott kijelölt miniszterelnöktől. Kelemen mindezt szerda este mondta el, miután az RMDSZ vezetői egyeztettek Cioloșsal. Kelemen kifejtette: a magyar-román viszonyt javító és az erdélyi magyar közösség bizalmatlanságát oldó lépéseket szorgalmazott a megbeszélésén.

Cioloș a nap folyamán az összes parlamenti párt vezetőjét felkereste, ám sehol sem nyilatkozott a sajtónak. Több mint félórás megbeszélésük után az RMDSZ elnöke számolt be beszélgetésük témáiról.

„Egy év alatt nem lehet csodákat művelni, de meg lehet adni az alaphangot már az első pillanattól. A román-magyar viszonyban erre mindenképpen szükség lenne, de a romániai magyar közösség számára is szükséges, hogy olyan üzeneteket fogalmazzon meg, amelyek azt a bizalmatlanságot próbálják oldani, amely az elmúlt egy esztendőben kialakult a központi kormányzat és az erdélyi magyarság között” – fogalmazott Kelemen Hunor.

A magyar érdekképviselet vezetője felhívta Cioloș figyelmét, hogy a kidolgozandó kormányprogramnak tartalmaznia kellene egy kisebbségi fejezetet. Kifejezte meggyőződését, hogy a „törvények alkalmazásával kellene kezdeni”, mert az oktatási törvénytől az anyanyelvhasználatig és kétnyelvűségig Romániában „számtalanszor megszegik a törvényt, és ennek nincs következménye”.

Megjegyezte: reményei szerint Cioloș erdélyi emberként és brüsszeli tapasztalatai alapján „ezeket a dolgokat” jobban érti, mint más román politikusok.

Az RMDSZ nem tett semmilyen ajánlást a kormány összetételére: Kelemen Hunor szerint egy technokrata kormányfőnek szabad keze kell, hogy legyen munkatársai megválogatásában, és fontosnak nevezte, hogy a többi párt se próbálja embereit ráerőltetni Cioloșra. A megbeszélésen ugyanakkor felhívta a figyelmét, hogy lehetőség szerint erősíteni, nem pedig gyengíteni kellene a magyar szakemberek jelenlétét a különböző minisztériumok megyei hivatalaiban, mert „ők nem párttagsághoz köthető megbízást teljesítenek”.

Hirdetés

Kelemen ugyanakkor megjegyezte: Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert – jelenlegi ügyvivő kormányfőt – a következő kormányban is szívesen látnák, mivel nyitottnak bizonyult az oktatásügyben tapasztalható gondok megtárgyalására. Bogdan Aurescu külügyminisztert viszont – akármilyen jó diplomatának tartják is – nem akarják az új kabinetben látni, mivel meglehetősen távol áll a függetlenségtől, lévén, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) listáján szerepelt a legutóbbi választáson.

Az RMDSZ elnöke az utóbbi évben véghezvitt központosító intézkedések – miniszteri rendeletek, kormányhatározatok – eltörlését kérte, hogy a pénzügyi, környezetvédelmi és egyéb területeken a döntések kerüljenek vissza a megyei közösségekhez.

„Elvárni naivság lenne egy technokrata kormánytól, hogy egy esztendő alatt, választási évben radikális reformokat hajtson végre. De a közigazgatást barátságosabbá, emberközelibbé lehet tenni, megtisztítani a salaktól, és azt, ami a kormány hatáskörében van, azt valóban jó irányba lehet mozdítani, ez elégséges lenne” – összegezte a megalakítandó bukaresti kormánnyal kapcsolatos elvárásait az RMDSZ elnöke.
 

Hirdetés