A DNA rászállt a vásárhelyi katolikus gimnáziumra

A visszaszolgáltatás jogszerűségét vizsgálják, egy magyarellenes blogger feljelentése alapján.
Hirdetés

A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) marosvásárhelyi területi irodája vizsgálja, hogy jogszerűen szolgáltatta-e vissza az állam a római katolikus egyháznak azt az iskolaépületet, amelyben az egyik legrangosabb marosvásárhelyi iskola működik – tudósít a Központ hetilap.

Az ügyészség hivatali visszaélés gyanújával indított bűnvádi eljárást: a gyanú szerint az épületet az épületet – amelyben az Unirea román és magyar nyelvű főgimnázium, valamint a Római Katolikus Gimnázium működik – úgy szolgáltatták vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, hogy az 

soha nem volt az érsekség tulajdonában. 

Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, a Római Katolikus Státus tagja szerint  a DNA mintegy hivatalból kezdte meg a vizsgálatot, mert ezt kell tennie, ha feljelentés érkezik. határozottan visszautasította a vádakat. Emlékeztetett, hogy az épület visszaszolgáltatása 2004-ben történt meg, akkor Marosvásárhely polgármestere megtámadta a kormány döntését, de elveszítette a pert, és a Legfelsőbb Bíróság végleges határozatot hozott az ügyben – így nem világos számára, milyen jogalap szerint indul vizsgálat, mert ezek szerint az ügyészség nem csak a visszaszolgáltatási bizottság döntését kérdőjelezi meg, hanem a legfelsőbb bíróságét is. Az igazgató szerint arról van szó, hogy
  

nem tudják elfogadni a történelmi igazságtételt. 

Az Unirea Nemzeti Kollégium ugyanis mindig is egyházi ingatlan volt, az épületet az egyház építtette, egyházi iskola működött benne. 1948-ban államosította egy kommunista törvény, ezt semlegesítette a visszaszolgáltatás.
 
Az igazgató információi szerint a magyarokkal szemben finoman szólva nem elfogulatlan (értsd: vérgőzös magyarellenes) blogger,
  

Dan Tănasă jelentette fel őket. 

Tamási Zsolt egyébként nem tartja valószínűnek, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumhoz hasonlóan a marosvásárhelyi iskolaépületet is bírósági úton államosítanák vissza. Úgy véli, ha nem lett volna törvényes a visszaszolgáltatás, az a hosszú pereskedés alatt kiderült volna.

Hirdetés