Erdélyben az anyanyelv jobban teljesít

Olyan nagyon azért ne örüljünk, mert a magyar nyelvű oktatás színvonala elmarad a román nyelvűétől, mindössze arról van szó, hogy azok, akik az anyanyelvükön tanulnak, jobb eredményeket érnek el, mint a románul tanuló magyar nebulók.
Hirdetés

Mindez azon a kisebbségi oktatási konferencián hangzott el, amelyet a torockói Duna-házban tartanak csütörtökön.

Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének az igazgatója romániai teljesítményfelmérések eredményei alapján jutott arra a következtetésre, hogy még Hargita, Kovászna, illetve Kolozs megye román diákjai is átlagosan jobb eredményeket érnek el például matematikából az országos felmérőkön, mint a magyar diákok. A kutató szerint ez azzal magyarázható, hogy a romániai magyar nyelvű oktatási rendszer 

nem képes integrálni azokat, akik gyengébb képességgel rendelkeznek. 

Ferenc Viktória, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatója a nemzetközi tanulói teljesítménymérési program (PISA) adatai alapján állapította meg, hogy az anyanyelvükön tanuló erdélyi magyar gyermekek mind matematikából, mind szövegértésből jobb eredményeket érnek el a románul tanuló magyar gyermekeknél.
 
Kapitány Balázs, KSH Népességtudományi Kutatóintézet kutatója hívta fel arra a figyelmet, hogy a romló demográfiai helyzet ellenére nagyobb szervezettséggel, a források szakszerű elosztásával sok olyan erdélyi településen is 

fenntartható lenne a magyar nyelvű oktatás, 

ahol ez az elmúlt években válságba jutott.
 
Kántor Zoltán, a konferenciát szervező Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, a tanácskozás szünetében az MTI-nek elmondta, a kisebbségi oktatás kérdése egyszerre oktatáspolitikai és nemzetpolitikai kérdés. „Mondjuk ki: 

verseny folyik a többség és a kisebbség között az oktatásban. 

Ha a magyar oktatás nem tud felzárkózni, sőt jobb lenni a románnál, egyre több szülő fogja a román iskolát választani a gyermekei számára” – fogalmazott Kántor Zoltán.

Hirdetés