Több pénzt kapnak az önkormányzatok

Ők a tegnapi költségvetés-kiigazítás nyertesei az agrárszféra mellett. A szállítási minisztérium viszont 1,6 milliárd lejjel lett szegényebb.
Hirdetés

 Az idei második költségvetési kiigazítást hajtotta végre pénteken a kormány, amely változatlanul 1,86 százalék idei államháztartási hiányt tervezett be.

Victor Ponta miniszterelnök kijelentette, hogy ezt a deficitet nem haladhatják meg még akkor sem, ha a most szétosztott pénzeket mind elköltik a minisztériumok. Ponta szerint azonban könnyen előfordulhat, hogy akárcsak a tavaly, az intézményeknek nem marad idejük maradéktalanul elkölteni a pénzt, így nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy az államháztartási hiány végül nem éri el a tervezett GDP-arányos 1,86 százalékot.
 
Elmondta, hogy a bevételek egyelőre nagyobbak, mint amennyit a költségvetésben beterveztek, így többlet keletkezett, amit a költségvetés-kiigazítással elosztottak.
 
A kiigazítás során a legtöbb pénzt a mezőgazdasági minisztérium és az önkormányzatok kapták, 1,5 – 1,5 milliárd lejt, ugyanakkor a közlekedési minisztériumtól 1,6 milliárd lejt (112 milliárd forint) vontak el. A regionális fejlesztés egymilliárd lejt, az európai alapokkal foglalkozó minisztérium 750 milliót, a pénzügyminisztérium 700 milliót, a védelmi tárca félmilliárd lejt kapott az idei második kiigazítás során.
 
Az ellenzék bírálta a kormányt, hogy az infrastruktúra fejlesztése és a közberuházások ösztönzése helyett a fogyasztást serkenti. Alina Gorghiu, az ellenéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke úgy vélte, hogy a kormány a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások miatt inkább támogatta az önkormányzatokat és a fogyasztást bátorította, mintsem a beruházásokra fordított volna több pénzt.

Hirdetés