A székelyek sohasem rendelkeztek államjellegű politikai képviseleti struktúrákkal, de a román állam reakcióhiánya miatt Hargitában és Kovásznában de facto létezik a magyar etnikai autonómia.

Ioan Lăcătuşu, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Polgári Fórumának (FCRCHM) képviselője az Epoch Times-nak adott terjedelmes interjúja harmadik részében elmagyarázza, miként javíthatta volna ki ezt a helyzetet a román állam, és az RMDSZ-szel fenntartott kapcsolat miért élvez elsőbbséget az ezekben a megyékben élő románok érdekeivel szemben.

Epoch Times: A bukaresti hatóságok miért hanyagolják el az ezeken a településeken élő románok diszkriminációjának kérdését? Milyen lépéseket tettek, hogy napirendre tűzzék ezeket a gondokat?

Ioan Lăcătuşu: A román politikai pártok által az RMDSZ-nek tett engedmények miatt, melyek célja a tisztségek megóvása és a pártok azon érdeke, hogy mindenáron hatalmon maradjanak, a nemzeti érdek elárulásával – aminek hosszú távon katasztrofális következményei lesznek –, valamint a nemzeti méltóság lábbal tiprásával és megsértésével. Ezáltal megsértik Románia alkotmánya 6. cikkelyének 2. bekezdését, mely szerint: „Az állam által a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek identitásának megőrzéséért, fejlesztéséért és kifejezéséért tett lépéseknek összhangban kell lenniük az egyenlőség és a többi román állampolgár diszkriminációja elkerülésének elvével.”

Ezért úgy gondoljuk, eljött az ideje, hogy az ország másképp viszonyuljon hozzánk, Kovászna, Hargita és részben Maros megyei románokhoz. Az átmenet korszakának nehézségei és a román társadalmon belüli értékzavar miatt a mai napig nem értették meg, hogy ez voltaképpen

nem csak az illető megyékben élő románok, hanem az egész ország ügye.

Ahogy arra már rámutattam, mind Őboldogságossága János (Ioan), Bánság jelenlegi metropolitája idején, mind Őboldogságossága András (Andrei), Kovászna és Hargita püspöke alatt a Fórum – Kovászna és Hargita Ortodox Püspökségével együtt – egy sor lépést tett, melyek azonban, sajnos, nem jártak a várt eredménnyel. Ezek közül a következőket említem meg:

– Egy nemzeti stratégia kidolgozása és elfogadása a román nemzetiségű állampolgárok nemzeti identitáshoz fűződő alkotmányos joga tiszteletben tartásának és az alapvető jogok és szabadságok gyakorlásának szavatolásához, azokban a közigazgatási-területi egységekben, ahol számbelileg kisebbségben vannak.

– Központi költségvetési források biztosítása a Kovászna, Hargita és Maros megyei kulturális, vallási és civil egyesületek és alapítványok által előterjesztett projektek pénzügyi támogatására.

– Egy elsőbbséget élvező gazdasági fejlesztési stratégia elfogadása Kovászna-Hargita övezet számára, új munkahelyek létrehozása és a meglévők megőrzése céljából, ugyanis a gazdasági komponens a fő módszer az etnikumok közötti súrlódások tompítására, a román népesség térségből történő exodusának megszüntetésére és a fiatal nemzedékek hazatérésére a szülőföldjükre.

– Lépéseket kértünk a kormánytól a demográfiai hanyatlás megállítására (vagy legalábbis a csökkentésére) és a tömeges elvándorlás, elsősorban a fiatalok elvándorlása ellen.

Ami a délkelet-erdélyi román történelemre, kultúrára, identitásra és szellemiségre vonatkozó kutatások folytatását illeti, az egész országból származó együttműködők támogatásával a következő elsődlegességek megfogalmazására került sor:

1. A Román Akadémia intézményeit és az ország fő egyetemi központjait be kell vonni a délkelet-erdélyi román történelemre, kultúrára és civilizációra vonatkozó kutatások és alapvető tanulmányok elkészítésébe, de ezt kiterjesztve a székelyekre és más itteni etnikumokra is.

2. A hazai és nemzetközi kormányzati és nem kormányzati intézményekkel és szervezetekkel zajló kulturális, társadalmi és tudományos partnerségek fejlesztésének folytatása.

3. A Kárpátok ívén belüli román közösségek néprajzi kulturális örökségére vonatkozó művek kiadásának és újbóli kiadásának finanszírozása, tekintettel a jelenlegi többetnikumú és multikulturális kontextusra, de figyelembe véve az ezeken a tájakon élő összes közösség identitásának megőrzését.

4. Nemcsak a magyar, hanem a román helyi közösségeket is támogatni kell abban, hogy feltárják, megismerjék és hasznosítsák saját kulturális identitásukat, valamint hagyományos tárgyi és szellemi örökségük értékeit.

5. Az etnikumok és felekezetek közötti párbeszéd és együttműködés újraindításához vezető legjobb utak feltárása, a jó együttélés, a bizalmatlanság, valamint a kulturális, társadalmi, szellemi, gazdasági és mindennapi élet területén tapasztalható válsághelyzet túllépésének nemes céljából, melyben a kölcsönös tisztelet és a helyi közösségek előrehaladását szolgáló legjobb javaslatok és megoldások élvezzenek elsőbbséget egy többetnikumú és multikulturális közegben és nem Románia szívében kialakított etnikai enklávéban.

Milyen stádiumban van a magyar politikusok által gyakran kért etnikai kritériumok szerinti autonómia? Ez már de facto létezik, holott de jure ellentétes Románia alkotmányával?

Néhány megjegyzést tennék, mielőtt erre a kérdésre válaszolnék. A székely székek (melyeket a dokumentumok már a középkor óta említenek) elsősorban

helyi közigazgatási és igazságszolgáltatási szerveződési formákként működtek,

mint a vármegyék, melyeknek csak gazdálkodási és a gazdasági, valamint társadalmi kérdések kezelésére vonatkozó feladataik voltak, nem pedig etnikai kritériumokon alapuló politikai autonómiaként. Nem voltak a székelyeket a területükön és a szomszédos vármegyékben élő románoktól és szászoktól elválasztó enklávék (a jelenlegi autonómia-koncepciók is ugyanezt akarják, csak Ioan Lăcătuşu és „elvtársai” képzelnek és hangoztatnak egyebet – a szerk.). A székelyek főispánjait az évszázadok során nem a székelyek sorából nevezték ki, hanem mindig a magyarok, a szászok és a románok (nocsak-nocsak, akkor hol maradt az a több évszázados „elnyomás?” – a szerk.) köréből, mert a székek közvetlenül a központi hatalomnak voltak alárendelve, nem egy autonóm politikai önkormányzati fórumnak.

A székely székeket a XVIII. és a XIX. századok végén többször is felszámolták a birodalmi közigazgatási reformok alkalmával, 1780-ban, 1849-ben, majd 1876-ban végleg, miután Erdélyt erőszakkal (így! – a szerk.) Magyarország részévé tették, amikor a központi hatalomnak közvetlenül alárendelt vármegyékké alakították őket. Ilyen körülmények között a volt székely székek székely, de román és más etnikumú lakói is (gazdaságilag és társadalmilag) peremre szorultak, a Habsburg Birodalom perifériájára, Budapest érdekeinek perifériájára, így a székelyek gazdasági gondjaikra megoldást hozzájuk közelebb, a hegyeken túl, Románia Királyságában találtak.

Történelmi szempontból a térség egyik szakavatott ismerője, Vasile Lechinţan azt mondta: „A székelyeknek sohasem voltak székely főispánjaik, székely parlamentjük, más állami politikai struktúráik. Akárcsak ma (így! – a szerk.), helyi autonómiával rendelkeztek a székeken (Maros, Udvarhely, Csík, Háromszék) belül, de sohasem rendelkeztek autonómiával a magyar, illetve a Habsburg állammal szemben. Ha ma a román állammal szemben egy etnikai kritériumokon alapuló területi autonómiát érnének el, ez akkora nem remélt eredmény lenne, amilyet eddigi történelmükben soha nem értek el,

Románia integritása és a román nép ezredéves történelme rovására

(így! – a szerk.), mert Magyarország és Ausztria sohasem engedélyeztek számukra területi autonómiát.”

Az 1918-as Nagy Egyesülésig (így! – a szerk.) az etnikai kritériumokon alapuló autonómia célkitűzése, melyet ma egy állítólagos történelmi kontinuitásra is hivatkozva fogalmaznak meg sürgetően, nem volt jelen a székely népesség kollektív tudatában; valójában az egyetlen időszak, amikor a jelenlegi Kovászna, Hargita és Maros megyéket egyetlen közigazgatási-területi entitásba szerveztek, az a „Magyar Autonóm Tartomány” nevű sztálinista típusú kísérlet (így! – a szerk.) volt.

Bár de jure nem elfogadott,

a magyar etnikai autonómia jelenleg de facto nagyrészt létezik.

A román állam reakciójának hiánya miatt a magyar közösség vezetői továbbra is egy románok nélküli, egy román elemtől minden alkotmányos és nem alkotmányos eszközzel megtisztított (mi van??? – a szerk.) székelyföld (így! – a szerk.) identitását hirdetik. A magyar vezetőknek a területi autonómia – etnikai kritériumok szerinti – megszerzésére irányuló lépései teljesen figyelmen kívül hagyják a román közösséget (?! – a szerk.).

Az ezzel kapcsolatos román szociológiai kutatások kiemelték, hogy az úgynevezett „Székelyföld” (így! – a szerk.) területi autonómiájának intézményesítését nem bizonyos jogok és szabadságok elérése indokolja, mert ezek az európai standardok (így! – a szerk.) szintjén léteznek. Ennek a célnak az elérését sokkal inkább szimbolikus szinten, a magyar kollektív tudat (a szélsőséges románoknál egyre gyakrabban tapasztalható új „módi”, hogy megpróbálnak mesterséges ellentétet kelteni a székelyek és a magyarok között. Jelen esetben is ez figyelhető meg, amikor a „telepesként” Székelyföldre érkezett Ioan Lăcătuşu „jó kollektív tudatú” székelyekről és „rossz kollektív tudatú” magyarokról beszél – a szerk.) szintjén szorgalmazzák. Ugyanakkor

területi bázist kívánnak megteremteni a magyar etnikai csoportnak

(most már mi is elveszítettük a fonalat, hogy ki a székely, meg ki a magyar – a szerk.), ahonnan támogatni tudja az úgynevezett „diaszpórai” (vagyis: szórvány – a szerk.) magyarokat (ezalatt az Erdély többi megyéiben élő magyarokat értve) és a Kárpátokon túli „csángóföldi” (így! – a szerk.) magyarokat.

Bár az úgynevezett „Székelyföld” (így! – a szerk.) etnikai kritériumon alapuló autonómiáját támogatók kedvezőtlen választ kaptak az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusától (a fórumot arra kérték fel, hogy véleményt mondjon a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól, ám az, nem tartva magát ebben illetékesnek, az ügyet visszautalta – tehát nem elutasította – a kongresszus állandó bizottságához – a szerk.) és a Marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróságtól, továbbra is folytatják lépéseiket. Megpróbálják megszerezni egyes térségbeli, kompromisszumra hajlandó románok támogatását, de megkerülik Kovászna és Hargita Ortodox Püspökségét és a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Polgári Fórumát, a Kárpátok ívén belüli románok illetékes képviselőit (ezt, főleg az utóbbi szervezet esetében, számos román vitatja – a szerk.).

Az üzenet, amit bizonyos „autonómiák” (így! – a szerk.) küldenek a szomszédos országokba, összekötve a „Budapest–Moszkva-tengely” új geopolitikai fejleményeivel, megannyi érv amellett, hogy az úgynevezett „Székelyföld” (így! – a szerk.) autonómiája olyan projekt, mely mélységesen sérti a román érzelmeket (hát ne sértse, bakker! – a szek.), megmérgezi a románok és magyarok közötti kapcsolatokat (ez vicces – E-RS), aminek hosszú távú hatásai lesznek a Románia szívében (infarktust kap vagy mi? – a szerk.) lévő ezen szép térség összes lakójának jólétére.