Az Autóbusz-művelet: Romániában is volt terrorista akció

Igaz, nem most, hanem 1981-ben. A túlélők 34 év után beszéltek a mészárlásba torkollt túszejtésről.
Hirdetés

Románia eddig legvéresebb, 1981. augusztus 23-án történt terrorista támadása során a barikád egyik oldalán három amatőr támadó állt, akik a fegyverükkel fenyegetőzve átvették az ellenőrzést egy utasokkal teli autóbusz felett, a másik oldalán pedig teljesen alkalmatlan rendfenntartó erők, amelyek egy mészárlás árán oldották meg az esetet. A túlélő utasok egyike és az érintett Szekuritáté-tisztek közül kettő elmesélte nekünk a dráma lefolyását.

Petru Dăncescu (58 éves) csodába illően élte túl a kommunista rezsim alatti Románia legvéresebb terrorista támadását. A Hátszeg környéki kiscsulai (Ciula Mică) mérnök tanúja és áldozata is volt az 1981. augusztus 23-án, Temesvár közelében történt mészárlásnak, amikor három vajdahunyadi fiatal úgy próbált megszökni az országból, hogy több mint 40 túszt ejtettek egy Hátszeg–Szászváros útvonalon járó buszon.

A buszt eltérítő terroristák és az intervenciós csapatok közötti tűzpárbajban Petru Dăncescu négyszer sebesült meg. Kómás állapotban került kórházba, de túlélte, bár még mindig van benne egy lövedék. Hatan nem voltak ilyen szerencsések, akiket megöltek a járműre leadott vagy a terroristák által kilőtt lövedékek, 12 utas pedig megsebesült.
A hunyadinak meggyőződése, hogy egy csoda tartotta életben, így hálából földje egy részét egy keresztény templom felépítésére adományozta. 

„Az autóbusz Rómába megy”

A Petru Dăncescu által átélt dráma 1981. augusztus 23-a reggelén, egy napfényes vasárnapi napon kezdődött, amikor sokan a nemzeti ünnep rendezvényeire készültek. Petru akkoriban 24 éves volt és házas, volt egy 11 hónapos gyermeke, a feleségétől pedig nemrég tudta meg, hogy egy hónapja újra állapotos. Befejezte tanulmányait és a pusztakaláni Victoria gyár telefonközpontjában dolgozott villanyszerelőként. Augusztus 23-a reggelén felszállt a Hátszegből a Pusztakalán–Vajdahunyad–Szászváros útvonalon haladó, zsúfolt buszra, hogy ellenőrizze a pusztakaláni gyár telefonközpontjának állapotát.
 
Kevesebb mint öt kilométerre Pusztakalán várostól, Zeykfalva (Strei) állomáson három fiatal szállt fel méretes csomagokkal, majd a jármű elindulása után elővették fegyvereiket és azt kiáltották az utasoknak: „Senki se mozduljon! Az autóbusz Rómába megy.” A busz 40 utasa között pánik tört ki.
 
„Emlékszem, hogy már csak egy megálló volt Pusztakalánig és arra kértem a buszt megkaparintókat, hogy hagyjanak leszállni. De nem lehetett velük beszélni. Andrei Drăgănescu, a fiatalok egyike leült a járművezető melletti első ülésre és a kezében tartott géppisztollyal fenyegetve felszólította, hogy induljon Temesvár felé”, idézi fel Petru Dăncescu. Időközben a másik két fiatal egy bőröndből géppisztolyokat és 7,64 mm-es kaliberű pisztolyokat vettek elő, melyeket a rémülettől ledermedt utasok szeme láttára töltöttek meg.
 
 
Fotó: Adevărul/Archív
 
Néhány utas ismerte a túszejtőket. Viorel Butincu, a csoport vezetője 32 éves vajdahunyadi volt és kőművesként dolgozott a puji (Pui) rendőrőrs tatarozásán, ahová ők hárman előző éjszaka törtek be, hogy megszerezzék a fegyvereket. Butincu ellen 16 lopási és betörési esetért folyt korábban vizsgálat, el is ítélték. A 29 éves puji Andrei Drăgănescunak is sok volt a rovásán és nemrég szabadult a börtönből, Emil Muntean pedig 23 éves volt és egyetemi hallgató Vajdahunyadon. A terroristák által a puji rendőrőrs falának áttörésével megszerzett arzenálban három 7,62 mm-es kaliberű, összecsukható puskatusú géppisztoly, három 1974-es modellű, 7,65 mm-es kaliberű pisztoly, hét géppisztolyba való tár, ebből hat lőszerrel teli, hat pisztolytár, három szurony, három kés, egy iránytű, 55 darab 7,65 mm-es lőszer és 570 darab 7,62 mm-es lőszer volt. 

A terroristák felvették az állomásokban várakozó utasokat

Az autóbusz elindult Temesvár felé, de nem sokkal ezután nyomába indultak a Milícia és a Szekuritáté egységei. Az út során a járművezetőt arra kényszerítették, hogy megálljon az állomásokban, felvéve az utasokat, mert a terroristák azt akarták, hogy az utasok száma minél nagyobb legyen. Temesrékás (Recaş) közelében egy utánfutós teherautó állta el az utat, míg a busz mögé egy kenyérszállító jármű állt be. Ezzel megállították az autóbuszt.
 
„Az autóbusz hátsó, félig betört ablaka elé a csoport egy milicistát állított, aki szintén az utasok között volt. Élő pajzsként használták a férfit. Közben a fiatalok kilőttek a járműből és az út szabaddá tételét követelték. Egy túsztárgyaló megpróbált beszélni velük, megbújva az út közelében álló szekér egyik kereke mögött. Drăgănescu kilőtt egy sorozatot az irányába, a tiszt pedig azonnal néhány ugrással hátra menekült és egy kerítésen át egy udvarba ugrott. A túsztárgyalóval folytatott beszélgetés közben megfeledkeztek az élő pajzsként használt milicistáról, aki kiugrott a törött ablakon, és a hátul álló kenyeres kocsi alá bújt”, idézi fel Petru Dăncescu. 

A jármű levegőbe röpítésével fenyegetőztek

Az autóbusz folytatta az útját a Lugosi út és a temesvári repülőtér felé vezető út elágazásáig, ahol a hatóságok előkészítették a rajtaütést. Petru Dăncescu emlékszik arra a rémületre, melyet a járműben lévők éreztek, mielőtt kívülről megrohamozták a civilekkel zsúfolásig telt buszt.
 
„A temesvári akció koordinálása legalább annyira rossz volt, mint a három szökevény terve. Hallottam, ahogy az egyik túsztárgyaló azt kiabálta a terroristáknak, hogy egyetlen szavára felrobbantják a buszt, ha nem adják meg magukat. Mi szinte nem is számítottunk embernek.”
 
Délután egy óra környékén zajlott le a buszos mészárlás végső jelenete. A járművet bekerítették a hadsereg és a Milícia egységei, a járművezetőt meggyilkolták, amikor az intervenciós erők tüzet nyitottak a blokádot áttörni próbáló buszra, a túszok kiszabadításáért folytatott tárgyalások pedig kudarcot vallottak. A három fiatal egy helikoptert és 30.000 dollárt követelt, hogy elszökhessenek az országból. Ezzel szemben Nicolae Ceauşescu a likvidálásukra adott parancsot. 

Visszatért az életbe

Az ezt követő golyózáporban hat utas vesztette életét. Legalább tizenketten megsebesültek, végül pedig, miután elfogyott a lőszerük, a terroristák megadták magukat. Petru Dăncescu súlyosan megsebesült.
 
„Az volt a szerencsém, hogy közel voltunk Temesvárhoz, így kórházba tudtak vinni, különben meghaltam volna. De már kómába kerültem, miután négy lövedék érte a lábaimat, az alkaromat és a medencémet. Sok vért vesztettem, az orvosok pedig már nem bíztak a túlélésemben. A műtétek után a feleségemet beengedték, hogy meglátogasson. Amikor rám talált, lepedővel voltam letakarva, mintha meghaltam volna, a nővérek pedig megengedték, hogy néhány másodpercig nézzen, csak annyira, hogy elbúcsúzhasson. Majd elvezették”, idézi fel a hunyadi férfi.
 
Ám rövidesen változás állt be a sorsában.
 
„Csoda történt. A családom imádkozott értem és hirtelen magamhoz tértem a kómából. Most is van bennem egy lövedék, mert az orvosok szerint csak kockázatos műtétekkel lehetne eltávolítani”, mondja Petru Dăncescu. 

Elhallgatott mészárlás

A Temesvár határában lezajlott mészárlást követő években Petru Dăncescunak hallgatnia kellett. „Már a kórházban, ahol egy hónapot töltöttem, azt mondták, hogy ne beszéljek senkinek a történtekről. Gyakran azt mondogatták nekem, hogy valaki felkeresett a kórházban, hogy ezzel keltsenek bennem nyugtalanságot. Aztán egy szekus azt mondta, jobb, ha nem foglalkozom többet ezzel az üggyel, mert különben megtörténhet, hogy egy autó egy gyalogátjárón elüti a feleségemet vagy a gyermekemet”, mondja Petru.
 
A tűzpárbajban megölt egyik utas felesége az eset után néhány évvel meghalt, mert Petru szerint besugározták. „Gyakran berendelték a Szekuritátéhoz és órákon keresztül várakoztatták egy helyiségben úgy, hogy semmit sem kérdeztek tőle, mert tudták, hogy az asszony nem tudott belenyugodni férje meggyilkolásába”, mondja a hunyadi férfi.
 
Petru Dăncescu azt állítja, hogy gyorsan eltüntették a mészárlás nyomait, a Szekuritáté még a kórházba került sebesültek kórlapjait is elvitte. „A meghaltak családjai egy keresztet helyeztek el az út szélén, az áldozatok emlékére, de röviddel később a kereszt eltűnt”, mondja Petru.
 
A Temesvár melletti mészárlás másik túlélője Angela Andrioni, egy demsusi (Densuş) 67 éves nő volt. Férjét a busz elleni ostromban ölték meg, de az egyik terroristával folytatott közelharcban sikerült megmentenie az alig 10 éves gyermekét.
 
„Drăgănescu a fejemhez nyomta a géppisztolyt és azt parancsolta, hogy menjek ki és tárgyaljak a katonákkal. Mivel ezt megtagadtam, azt mondta, hogy agyonlövi a gyermekemet. Akkor rárontottam, ledöntöttem a lábáról és a nyakára tapostam. Odaugrott egy terhes nő, aki Temesrékáson szállt fel, hogy lefogja a gazember lábát. Akkor megöltem volna, ha nem talál el hátulról egy sortűz. A lábamat érte a lövés, de a terhes nő súlyosan megsebesült”, idézi fel Angela Andrioni egy interjúban, amit néhány éve adott az Adevărulnak. Az asszony azt mesélte, hogy 1990 után sor került egy perre az üggyel kapcsolatosan, a tanúként behívott áldozatokkal pedig a hatóságok rosszul bántak, egyes tanúvallomásokat pedig nem vették jegyzőkönyvbe.
 
Az Autóbusz-művelet legdrámaibb jelenete, a támadók és a szekusok közötti tűzpárbaj bekerült a Lucian Pintilie által 1992-ben rendezett A tölgy (Balanţa) című filmbe, melynek főszerepeit Maia Morgenstern és Răzvan Vasilescu játszották. 

Az Autóbusz-művelet a román hatóságok totális kudarca volt

Emil Teaha, a Temesvár bejáratánál lezajlott események egyik résztvevője beszélt arról, milyen rosszul léptek fel a csapatok az 1981-es terrorista támadás alatt, aminek hat halott és 12 sebesült lett az ára. Teaha a Belügyminisztérium terroristaellenes csapatainak volt a tagja. Augusztus 23-a reggelén a nemzeti ünnep alkalmából a Köztársaság (Republicii) sugárúton tartott felvonuláson vett részt.
 
„A felvonuláson voltam, emlékszem, hogy kék ruhában és fehér ingben voltunk. Berendeltek minket a felügyelőségre, mert riadót fújtak. Az elsők között érkeztem meg. Aurelian Mortoiu tábornok azt parancsolta, hogy szálljunk be egy ABI-ba (az antiterrorista csapatok által használt Intervenciós Páncélozott Jármű – a szerző) és induljunk a Lugosi út felé”, kezdi történetét Emil Teaha, aki a temesvári Hírszerző és Belvédelmi Főigazgatóságnak (DGIPI) volt a főnöke. Azok közé a szekusok közé tartozott, akik az Egyetemi Komplexumban élő külföldi hallgatókkal foglalkoztak. 

Fegyverzet és lőszer nélkül indultak el

Ez volt az első igazi akció, addig csak gyakorlatokon vett részt. Így aztán nem is voltak felkészülve a válsághelyzetekre.
 
„Annyi időnk sem volt, hogy átöltözzünk. A felvonulási ruhánkban indultunk, az ünnepi öltözékben. A járműparkban beszálltunk az antiterrorista csoport által használt ABI-ba, de nem indult. Meg kellett tolnunk. Végül aztán megérkeztünk a Lugosi útra. Az elsők között értünk oda. Nagyjából 70-100 méterre előttünk volt a busz, mely az út jobboldalán állt. Fegyverzetet sem vittünk magunkkal, mert a raktáros nem volt az irodájában. Az ABI-n volt egy géppuska, melyet harci állásba helyeztünk, de nem volt hozzá lőszerünk. Emlékszem, hogy az események után vizsgálat folyt, hogy kiderüljön, ki lőtt. Minket is megkérdeztek erről. Az ABI-ből nem lőttek”, folytatja Emil Teaha. 

„A katonák elkezdtek lőni, mint a bolondok”

A Szekuritáté-csapatok sorkatonái is a helyszínen voltak, ők megfelelően fel voltak fegyverezve. Röviddel azután, hogy a temesvári szeku terroristaellenes harci egysége – amelynek Teaha is a tagja volt – elfoglalta a helyét, a busz elindult. Lassan közeledett az úton állomásozó ABI-hoz.
 
„Szekuritáté-csapatok voltak a jobb- és a baloldalon is, a napraforgómezőn. Akkor dördültek el az első lövések, amikor a busz elindult. A katonák elkezdtek lőni, mint a bolondok. Egyszerűen szitává lőtték a buszt. A járművezetőt agyonlőtték, a buszt pedig egy útszéli fa állította meg. Ott ártatlan emberek haltak meg. Nem így kell fellépni”, mondta Emil Teaha, aki 1981-ben 26 éves volt. 

„Nagy hibák történtek”

Emil Teaha azt állítja, hogy sokáig nem tudta feldolgozni az Autóbusz-művelet „megoldását”. „Nagy hibák történtek. Az esetet a különleges csapatoknak kellett volna megoldaniuk, nem a Szekuritáté-egységek sorkatonáinak. Mindenesetre, ilyesmire nem kellett volna sor kerüljön”, mondta még a ma nyugdíjas Emil Teaha.
Az Autóbusz-műveletben résztvevő temesvári szekusok attól kezdve, félig komolyan, félig viccből mindig megünnepelték, hogy megúszták a támadást. 

„Szakmaiatlanul jártak el az Autóbusz-műveletben”

Mircea Chirilă tábornok a forradalom után több jelentős vezető tisztséget töltött be: a DGIPI országos szintű vezetője, a Temesvári Határrendőrség főnöke és a Szervezett Bűnözési Részleg parancsnoka volt. Ma ügyvéd. 1981-ben fiatal, 30 éves tiszt volt. Szintén a Belügyminisztérium antiterrorista struktúrájának volt a tagja, melynek székhelye a temesvári Gyárváros (Take Ionescu) sugárúton volt.
 
„Az Autóbusz-műveletben, sajnos, szakmaiatlanul jártak el és törvénysértő módon zárták le, abban az értelemben, hogy a terroristákat nem állították bíróság elé. De, sajnos, a hadseregben a parancsot nem vitatni, hanem végrehajtani kell”, mondta Mircea Chirilă, aki Emil Teaha kollégája volt 1981-ben. Neki is a temesvári külföldi egyetemi hallgatók megfigyelése volt a dolga.
 
„Riadóztatták az antiterrorista struktúra csapatát, amely hírszerző tisztekből és Milícia-tisztekből állt. Mi napi tevékenységeket és antiterrorista gyakorlatokat végeztünk. Akkor azonban először került sor valódi beavatkozásra. A Milícia egyik kis autójával érkeztünk a helyszínre. Rögtön azután értünk oda, hogy tűzpárbaj kezdődött a terroristák és a Szekuritáté sorkatonákból álló csapatai között. Tehát a tűzpárbaj elkezdődött”, mesélte Mircea Chirilă. 

„A katonák nem tudták megkülönböztetni a terroristákat a túszoktól”

Volt kollégájával, Emil Teahával ellentétben Mircea Chirilă-nak volt ideje rendesen felöltözni, és fegyvere is volt. „Nem használtam a fegyveremet, mert már nem kellett”, mondja Chirilă. Azt mesélte, hogy a szekuscsapatok katonái szakmaiatlanságból és kétségbeesésükben nyitottak tüzet.
 
 
Jelenet a Pintilie-filmből
 
„Az autóbuszban konfliktus robbant ki a terroristák és az utasok között. Az emberek megpróbálták lefegyverezni őket. Az egyiket sikerült is. Akkor lehetett az első lövéseket hallani a buszból. Akkor adtak ki tűzparancsot! Az éles lőszerrel rendelkező katonáknak a parancs szerint a kerekeket kellett volna kilőniük. Eszement tűzpárbaj volt. De az autóbusz kerekei nagyon magasak, elérik az ablakok vonalát. Elképzelhetik, hogy mi volt ott. A katonák ráadásul elég messze voltak, a mezőn. E forgatókönyv szerint az elindult busz végül az útszéli árokba hajtott. Amikor kinyílt a busz ajtaja, többen is leszálltak. A katonák nem tudták megkülönböztetni a terroristákat a túszoktól. Ha jól emlékszem, az egyik utas a terroristáktól elvett fegyverrel a kezében szállt ki a buszból. Ott ártatlan emberek haltak meg. De tudják, hogy mit szoktak mondani, háború után sok hős akad”, mesélte még a „Kettő és negyed”, a Belügyminisztérium titkosszolgálatának volt főnöke. 

„Rendkívüli volt és sokkoló és drámai”

A lövöldözés befejezése után az antiterrorista csapatok megostromolták a buszt. Chirilă lépett be elsőként a buszba. „Az első, aki a karomba rohant, egy nő volt, akivel Temesrékáson egy iskolába jártam. Meglőtték. Az egyik terrorista sebesülten az ülések között feküdt. Őt én vettem őrizetbe. Ha jól emlékszem, kegyelemért könyörgött, hogy ne lőjük le”, mondta még Chirilă.
 
A 34 évvel ezelőtti tapasztalat meghatározta Mircea Chirilă ezutáni karrierjét. „Abban az időszakban nekünk nem volt dolgunk a terrorizmussal, de Európában ez virágzott. Léteztek radikális baloldali hálózatok, iszlámista hálózatok, a híres ’Fekete Szeptember’ terrorista hálózat és sok más. Mi is készültünk, de elég gyengécske felszereléssel. Rendkívüli és sokkoló és drámai volt az, ami 1981. augusztus 23-án történt. Ez a tapasztalat utólag meghatározta a karrieremet. Sok akcióban és antiterrorizmusról szóló tanfolyamon vettem részt Bukarestben. Most, annyi évvel az események után, azt a következtetést lehet levonni, hogy határozott és merev közbeavatkozást akartak. Jobban kellett volna kezelni az ügyet”, mondta még Mircea Chirilă. 

„Egyértelműen terrorista tett volt”

Chirilă azt mondja, hogy nem kell átpolitizálni az 1981. augusztus 23-i eseményt, és akármilyen szemszögből néznénk, egyértelműen terrorista tettről volt szó. „Minden terrorista tett mögött különféle motivációk vannak és igyekeznek indokot találni rá. Egyértelműen terrorista tett túszokat ejteni, fegyverrel fenyegetni őket, buszt eltéríteni. Ennek nem kell politikai értelmezést tulajdonítani. Rossz volt a fellépés ellene. Először is több hírszerző tisztet kellett volna bevonni, fedett tiszteket is fel lehetett volna juttatni a buszra. A busz sok megállóban megállt, Lugoson, Temesrékáson, ahol utasokat vett fel. A terroristák minél többet akartak”, szögezte le Mircea Chirilă. 

A forradalom után letartóztatták a volt belügyminisztert

A Lugos és Temesvár közötti közlekedés leállítását Aurelian Mortoiu, a temesvári szeku főnöke rendelte el és ő próbálta megállítani a buszt. Mortoiu George Homoşteantól kért és kapott felhatalmazást a tűzparancsra, aki 1978. szeptember 5. és 1987. október 5. között volt kommunista belügyminiszter.
 
George Homoşteant 1993. január 26-án tartóztatták le, és 1994. április 15-én, amnesztiával, a 11/1988. sz. rendelet alapján szabadult, melynek 2. cikkelye szerint, „a bíróság által kiszabott, 10 évnél hosszabb börtönbüntetések időtartama a felére csökken”.
 
Később, az Igazságügyi Minisztérium javaslatára a 2002. november 27-i 952. számú elnöki rendelet kegyelemben részesítette a büntetés még le nem töltött részére vonatkozóan. A volt tisztségviselő nem kíván beszélni az augusztus 23-i történésekről. 

A terroristákat likvidálták

A három terroristát Ceauşescu parancsára likvidálták. Drăgănescut, aki megsebesült, felakasztva találták, míg Butincut és Munteant egy erdő szélén lőtték agyon, egy megrendezett menekülési kísérlet ürügyén. Az előbbit a temesvári szegénytemetőben temették el, a másik kettőt pedig egy tömegsírba a dévai temetőben. 
Hirdetés