Többszörösen díjazott magyar és román játékfilmeket is vetítenek a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon – közölték csütörtökön a szervezők. A november 4. és 8. között zajló fesztivál közönsége láthatja például Radu Jude Aferim! című filmjét, amelyet Románia a legjobb idegen nyelvű filmnek járó 2016-os Oscar-díjra jelölt. A film a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve díjat is megkapta az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
A programban szerepel Tudor Giurgiu román rendező Miért éppen én? (De ce eu?) című filmje is, amely egy fiatal, idealista ügyész történetét dolgozza fel, aki 2000-ben egy korrupt főügyész esetét vizsgálja, majd tisztázatlan körülmények között életét veszti, állítólag öngyilkos lesz.
Olvasson még:
- Hát persze, hogy kiszúrták, melyik hazai szuperligás csapat nem köszöntötte Romániát…
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Hírek hétfőn: 2025-től jöhet az amerikai vízummentesség. Nem lett magyar vezetője Nagybányának
A magyar filmek közül a közönség láthatja egyebek mellett Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című alkotását, amelyet Portugália, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Brazília, Amerika és Szerbia rangos fesztiváljain vetítettek és több nemzetközi díjat kapott. A közönség megnézheti Mundruczó Kornél Fehér Isten című nagyjátékfilmjét is, amely a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját nyerte meg 2014-ben.
A szervezők a fiatalabbakra is gondoltak, így levetítik Pejó Róbert Mancs című filmjét, amely a hétvégén elnyerte a chemnitzi Kölyökfesztivál Európai Gyermekfilm-díját. A szervezők szeptember végén közölték, hogy az előválogatás során 51 rövidfilm került be az Alter-Native versenyprogramjába, ezek közül a legtöbb (hét) Magyarországról.