Sok jó magyar és román filmet (is) láthat a közönség a marosvásárhelyi nemzetközi rövidfilmfesztiválon.
Többszörösen díjazott magyar és román játékfilmeket is vetítenek a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon - közölték csütörtökön a szervezők. A november 4. és 8. között zajló fesztivál közönsége láthatja például Radu Jude Aferim! című filmjét, amelyet Románia a legjobb idegen nyelvű filmnek járó 2016-os Oscar-díjra jelölt. A film a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve díjat is megkapta az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
A programban szerepel Tudor Giurgiu román rendező Miért éppen én? (De ce eu?) című filmje is, amely egy fiatal, idealista ügyész történetét dolgozza fel, aki 2000-ben egy korrupt főügyész esetét vizsgálja, majd tisztázatlan körülmények között életét veszti, állítólag öngyilkos lesz.
A magyar filmek közül a közönség láthatja egyebek mellett Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című alkotását, amelyet Portugália, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Brazília, Amerika és Szerbia rangos fesztiváljain vetítettek és több nemzetközi díjat kapott. A közönség megnézheti Mundruczó Kornél Fehér Isten című nagyjátékfilmjét is, amely a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját nyerte meg 2014-ben.
A szervezők a fiatalabbakra is gondoltak, így levetítik Pejó Róbert Mancs című filmjét, amely a hétvégén elnyerte a chemnitzi Kölyökfesztivál Európai Gyermekfilm-díját. A szervezők szeptember végén közölték, hogy az előválogatás során 51 rövidfilm került be az Alter-Native versenyprogramjába, ezek közül a legtöbb (hét) Magyarországról.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.