Mit akar Oroszország valójában elérni azzal, hogy nyíltan beavatkozik a szíriai viszályba? És hogyan reagál, hogyan kellene reagálnia a nyugatnak erre a beavatkozásra? Mit remél a nyugat, és mit fog kapni?

Napok óta zúghat a közel-keleti események értelmét, vagy a szíriai konfliktus frontvonalainak alakulását kideríteni akaró gondos megfigyelő feje.

Oroszország közvetlen és nyílt beavatkozása ebbe a kezdetben helyi, majd regionális, évek óta közvetítőkön keresztül folytatott és végül potenciálisan globálissá váló háborúba növelte azok amúgy is jelentős zavarodottságát és félelmeit, akik megpróbálják megérteni, mi történik és mit kellene tenni.

A megfigyelők migrénjére, zavarára és félelmeire a logika és a hamisítatlan információ kombinációja az egyetlen gyógyszer.

Oroszország pillanatnyilag azt állítja, hogy

állítólag az Iszlám Állam állásait bombázza,

amit egyértelműen és kétséget kizáróan cáfolnak a szír ellenzék hiteles forrásai. Például Szadik al-Muszli, a Szíriai Nemzeti Tanács képviselője, akivel a német országos rádióadó, a Deutschlandfunk készített interjút. Állítása szerint Oroszország sokkal inkább civileket bombázott, és nem az iszlamista terroristák állásait.

Moszkva az ország de facto megosztottságát és a Kremllel szövetséges Aszad-rezsimnek a tengerparti övezet, valamint a Homsz és Hamá városok feletti ellenőrzését akarja megerősíteni, ami a damaszkuszi rezsim által irányított jövendőbeli állam törzse lenne.

Az amerikai hivatalosságok is megerősítették azt az állítását, hogy az oroszok az Aszad-ellenes ellenzéket és nem az ISIS-t bombázzák. Ennek ellenére az orosz diplomácia vezetője, Szergej Lavrov teljes egészében tagadta ezeket az információkat, a civilek meggyilkolását is beleértve, azt állítva, hogy a nyugatiak vádjai hamisak. Mindezek nem akadályozták meg amerikai kollégáját, John Kerryt abban, hogy megbeszéléseket folytasson Putyin külügyminiszterével és bejelentse a szíriai légi bevetések összehangolását.

Egy másik összehangolási kísérletre nemrég került sor a magas szintű orosz–izraeli megbeszélések során. Ezek nem oldották meg a regionális gondokat, mert Szíriában Oroszország és a damaszkuszi rezsim oldalán a Hezbollah, egy olyan síita szélsőséges csoportosulás harcol, melyet azok az iráni fundamentalisták finanszíroznak és vezetnek, akiknek Izrael-ellenessége nem képez titkot.

Könnyen elképzelhető, milyen veszélyeket rejt magában ez a robbanékony koktél. Ami sokakat annyira megrémít, hogy még látszólag komoly kiadványokban is olyan pánikkeltő pletykák kezdtek keringeni, melyek szerint

küszöbön áll a harmadik világháború kirobbanása.

Könnyen felfogható, hogy kinek használ ez a pánikkeltés. Az oroszok pro domo követelik az Iszlám Állam által képviselt terrorizmus visszaszorítását. Miközben ebből Oroszország és a damaszkuszi emberük húz hasznot. Ugyanakkor a terroristáknak nem nagyon van okuk félni.

Hiszen létezésük és fenyegetésük fennmaradása megfelel a Kreml érdekeinek. Végső soron az iszlamista terroristák remek ürügyet szolgáltatnak azoknak az orosz követeléseknek az alátámasztására, melyek szerint hatalmon kell tartani Moszkva szatrapáját, Bassár al-Aszadot, tömeggyilkosi hírneve ellenére, amit azzal vívott ki magának, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a damaszkuszi elnöki karosszékhez. Ez eddig több százezer szíriai életébe került.

Nagyon sikeres bűvészkedés Vlagyimir Putyin elnök állítása, hogy az Iszlám Állam ellen harcol. Ez számos politikai, diplomáciai, gazdasági és katonai eszközt biztosít a Kremlnek. Ezek egyike a szíriai orosz hídfőállás megerősítése. Egy másik, talán még fontosabb diplomáciai jellegű. Oroszország a hátsó ajtón keresztül arról akarja meggyőzni – nem teljesen sikertelenül – a nyugati hivatalosságokat, hogy elhiggyék, vagy úgy tegyenek, mintha elhinnék egy Moszkvával való, állítólag

„elkerülhetetlen” együttműködés szükségességét.

Következésképpen a nyugati vezetőket meggyőznék, hagyjanak fel azokkal a szankciókkal, melyeket a Putyin erői által Ukrajna ellen végrehajtott agresszió, valamint a Kijevet a Krímtől és az ország keleti része feletti ellenőrzéstől megfosztó területrablás miatt vezettek be Oroszország ellen. Európában a bal és a szélsőbal nagy készséget mutat a moszkvai propagandisták által kitalált mesék terjesztésére.

Márpedig a kremli vezető ezekkel a manőverekkel egy harmadik, egyáltalán nem elhanyagolható előnyhöz is kíván jutni. Egy óriási imázsprofitról van szó a populista és ultranacionalista erők, vagy az európai szélsőbal körében, melyek az óriási orosz propagandagépezettel összefogva Putyin személyi kultuszának megerősítésében működnek közre.

A zsarnok imázsa valójában az amerikai és nyugati politikákban tapasztalható lemondásokból, impotenciákból, gyávaságokból és gyengeségekből húz hasznot. Melyek egy illuzórikus „együttműködés” nevében közel állnak ahhoz, hogy totális csődjüket ünnepeljék meg, miközben ebből semmilyen hasznuk nem származik, mondjuk a migrációs nyomás csökkenése formájában. Mely, egy realista számítás szerint, az orosz akciók nyomán

növekedni fog, ahelyett, hogy csökkenne,

tekintettel arra, hogy Putyin bombázásai éppenséggel az Aszad-ellenes mérsékelt ellenzék amúgy is törékeny helyzetét gyengítik.

Itt az ideje, hogy a nyugat elkezdje pontosabban meghatározni saját érdekeit, taktikáit és stratégiát a Közel- és Közép-Keleten és hatékonyabban elkerülni az orosz bűvészkedés csapdáit. De nehezen hihető, hogy erre mindaddig képes lenne, amíg Obama elnök van a Fehér Házban.