Kolozsvár is kártyázhat végre

Vagyis egyelőre csak a diákok: közösségi kártyává válik az A kártya.
Hirdetés

Közösségi kártyát eddig Székelyudvarhely működtetett a legsikeresebben: ha a kártyatulajdonos olyan helyen vásárol, amely a közösségi program partnere, akkor a vásárlás egy százalékát az illető partner minden hónap végén átutalja a közösségi alapba. Hogy mire költik a közösségi alapot, azt szintén a kártyatulajdonosok döntik el szavazással.

Ugyanezt szeretné Kolozsváron bevezetni az Igen, tessék! mozgalom, de a kártyák költsége egyrészt, másrészt a partnercégeket terhelő adminisztratív költségek akkorák, hogy most nem futja saját kártyára. Ezért a közösségi kártyázás egyelőre a KMDSZ által bevezetett diákigazolvány és kedvezménykártya, az A kártya új funkciója és az egyetemisták előjoga lesz.
 
Ez azt jelenti, hogy egyelőre azokat a cégeket keresik meg, hogy szálljanak be egy ilyen közösségi alapba az A kártyás  vásárlások értékének 1 százalékával, amelyek főként diákokat céloznak meg a termékeikkel. Közben pedig keresik azokat a forrásokat, amelyekkel kiterjeszthetik a kártyatulajdonosok és a partnercégek körét – mondta Krippán Kinga, az Igen, tessék! Egyesület kommunikációs referense a keddi sajtótájékoztatón. Azt reméli, 2016-ban már minden kolozsvári igényelhet közösségi kártyát.
 
Krippán Kinga
 
Krippán Kinga
 
Aki kimondottan a közösségi alapba gyűjtő boltokban, kávézókban szeretne majd vásárolni, az ne az Igen, tessék! matricát keresse a bejáratnál, hanem a közösségi kártya saját matricáját – tudtuk meg Krippán Kingától. Az így összegyűlt közösségi pénzalapot márciusban szeretnék megpályáztatni főként informális, jogi személyiséggel nem rendelkező fiatalok csoportjaival. 
 
Azt szeretnék, ha ebből az alapból a pályázók nem túl nagy, de köztéren látható dolgokat hoznának létre, mint például játszótér felújítása vagy bővítése, olvasósarok, stb.
 
Kolozsvár közösségi kártyája
 
Ilyen lesz majd a közösségi kártya, ha elkészül.
 

Maga az A kártya nem úri huncutság,

hanem az egyetlen olyan diákigazolványként is működő kedvezménykártya, amely ingyenes maradt. Az ingyenes, illetve kedvezményes árú buszbérlet kiváltásához pedig már nem elég a személyi igazolvány és érvényes ellenőrzőkönyv, mint „a mi időnkben”, hanem kell hozzá egy ilyen diákkártya is – magyaráztattuk el magunknak Rés Konráddal, a KMDSZ elnökével. 
 
Kolozsváron több ilyen kártya is forgalomban van, de idővel mindegyik fizetőssé vált, a KMDSZ pedig úgy gondolta, nem méltányos fizetni az ingyen buszbérletért.
 
Tavaly ötezer A kártyát igényeltek a diákok, idén is legalább annyit szeretnének kibocsájtani. (Reklámfigurája Valter, ő látható a címlapképen.) Az A kártya lejár, tanév elején meg kell újítani az érvényességét, tudtuk meg Nagy Hunor Györk projektvezetőtől.
 
Megújításához érvényes személyi igazolvány, ellenőrzőkönyv és a régi A kártya kell, újhoz pedig előbb regisztrálni kell a kártya honlapján. Megújítani, illetve új kártyát igényelni október elsejétől, csütörtöktől lehet majd a KMDSZ székházának földszintjén.
 
Kolozsvári magyar "kártyások"
 
Kolozsvári magyar „kártyások”
 
Hogy a tavaly bevezetett A kártyát elfogadja a helyi tömegközlekedési vállalat (CTP), a városháza jóváhagyására volt szükség. Ezt közel fél éves „harc” árán sikerült elérni, mondta a sajtótájékoztatón jelenlévő Geréd Imre RMDSZ-es önkormányzati képviselő, aki legalább ilyen hosszú küzdelemre számít. Most ugyanis vissza szeretnék helyezni a városi tanács asztalára az éjszakai buszjáratok kérdését. 
 
Az éjszakai járatokért nyáron Ioan Bîldea liberális tanácsos kampányolt, kérdőívét több mint 8 ezer személy töltötte ki, akiknek 93,5 százaléka igennel válaszolt a kérdésre, hogy szeretne-e éjszaka tömegközlekedni. Se pénz, se jármű, se sofőr, se elég magas jegyár nincs rá, válaszolta akkor Emil Boc polgármester a sajtón keresztül.
 
Nem ingyen kérik – mondta ma Geréd Imre hozzátéve, hogy mire van pénz a város kasszájában, az politikai akarat kérdése. Természetesen többletköltséggel jár, de tömegközlekedni éjszaka is zöldebb, mint taxizni, nemcsak nappal, a diákok, fiatalok jelenléte pedig felhajtóerőként hat Kolozsvár gazdaságára, igényüket tehát jogosként kellene, hogy kezelje a polgármesteri hivatal, sorolta az érveket a fiatal tanácsos.
 
Az igény több éve létezik, a KMDSZ évekkel ezelőtt szintén kampányolt éjszakai buszjáratokért, most pedig újrakezdi: támogató aláírásokat gyűjt ott, ahol ki lehet váltani az A kártyát. Diákok, szignózzatok!
 

Hirdetés